Megvan, kiről szól majd Amy Hennig Marvel-játéka?

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 7.
  • Pletyka
Link másolása
A napokban derült ki, hogy Amy Hennig, az az Uncharted-széria egyik meghatározó alakja Marvel-játékon dolgozik, aminek a legfrissebb hírek szerint a Hangya vagy a Fantasztikus Négyes lehet majd a főszereplője.

Pár nappal ezelőtt jelentettük, hogy Amy Hennig egy titokzatos Marvel-játékon dolgozik. Hennig igazi játékipari veteránnak számít, hiszen korábban már a NES-re is készített játékokat, majd olyan címekkel alapozta meg a hírnevét, mint a Legacy of Kain-játékok, a Jak and Daxter és az Uncharted-széria.

Miután nem úgy sült el a Visceral Gamesnél töltött ideje, és el is kaszálták az ott készülő Star Wars-játékát, új helyet talált magának, méghozzá a Skydance Media csapatánál, ahol egy frissen alakult fejlesztőbrigád vezetésével bízták meg. A stúdió első alkotása egy AAA-kaliberű, történetorientált akció-kalandjáték, mégpedig a Marvel szuperhőseinek univerzumában.

Most az is kiderülhetett, hogy pontosan melyik Marvel-hős, illetve hősök lehetnek a főszereplői a készülő kalandnak. Nemrég ugyanis a Fatman Beyond podcast egyik műsorvezetője, Kevin Smith elárulta, hogy bizony ő is dolgozik ezen a titokzatos játékon. A beszélgetés közben volt chatelési lehetőség, ahol a hallgatók természetesen találgatásaikkal bombázták a felületet a hősök kilétét illetően, majd Smith látva a tippeket jelezte, hogy az egyik néző ráhibázott.

Később aztán Ben Hanson, a MinnMax alapítója és a Game Informer egykori munkatársa próbálta összerakni a látottakat és a hallottakat, és a Twitteren jelezte, hogy Smith megjegyzése közben mindössze két jelölt neve lett megemlítve, ami szerint vagy a Hangya vagy a Fantasztikus Négyes csapata kap majd különálló Marvel-játékot. Hanson egyébként az utóbbira tippel.

3.
3.
Stack
Egy Legacy of Kain folytatás nagyon jó lenne :)
2.
2.
A Fénybenjáró
#1: A Legacy of Kain is Naughty Dog játék volt?
1.
1.
n_csacsi
Nem rossz elképzelés az F4-ről játékot készíteni, pláne, ha olyan kaliberű lesz, mint a Guardians of the galaxy, bár jobban örülnék, ha inkább a Legacy of Kain remake-jén dolgozna!
Kezdenek átesni a ló túloldalára a sok Marvel játékkal. Van benne potenciál az oké, de nehogy már most mindegyik szuperhősről/szuperhős csapatról készüljenek játékok!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...