Monster Hunter Rise - PC-n is benne lesz minden

  • Írta: gorien
  • 2021. november 26.
  • Hír
Nintendo Switch után jövőre PC-re is megjelenik a Monster Hunter Rise. Habár valószínűleg épp az lenne a meglepő, ha nem így történne, de a Capcom megerősítette, hogy PC-n is benne lesz minden, ami Switchre eddig megjelent.

Az idei Monster Hunter Rise megpróbálta új irányból megközelíteni a franchise-t, és sikerrel is járt. Az élményt eredendően csak a Nintendo Switch-tulajok próbálhatták ki, ám néhány hónapja a PC-s kiadás is megkapta a maga premierdátumát. Azóta megtudtuk, hogy sem cross-play, sem cross-save nem lesz a kétféle verzió között, de a Capcom megerősítette, hogy ezen kívül megkapnak a PC-sek mindent, amit a megjelenés óta a switchesek is.

Ennek értelmében PC-n kapásból a 3.6.1.-es verziószámot kapjuk, azaz számos új szörnyet megpróbálhatunk becserkészni, és az olyan küldetéseket és jelmezeket jelentő crossovereket is élvezhetjük, mint a Street Fighter, a Sonic, a Ghosts 'n Goblins vagy a Mega Man 11 beköszönése.

A tervek szerint a jövőben minden frissítés szimultán fog megérkezni PC-re és Nintendo Switchre is, így a játék első nagy kiegészítője, a Sunbreak is. A PC-s megjelenés 2022. január 12-én várható.

4.
4.
almaspite
#3: Velem ugyan ez a helyzet, csak én pc alatt játszottam rongyosra. Szívesen venném ha kiadnának hozzá még egy kiegészítőt, inkább.
3.
3.
nemfontos
Egyébként a mhw sokkal de sokkal jobb ennél. Igaz, annyit öltem már benne hogy abbahagytam, és a dlc -t be sem fejeztem. De így is maximálisan megérte a pénzt, amit adtam érte annó. Jó sokat visított alatta a ps4 pro... :)
2.
2.
nemfontos
#1: Mit értenek minden alatt? Hát mindent... ;)
1.
1.
Zisten
"Minden"?
Mit értenek minden alatt?
Azt a semmit ami nincs vagy azt a semmit ami van? :D
Legnagyobb csalódás ez a rész.
Szégyen mennyire leszarta a Capcom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...