Mégsem jön a visszafelé kompatibilitás PS5-re

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 17.
  • Hír
A napokban körbejárta a világhálót a hír, miszerint a PlayStation Store kínálatában PlayStation 3-játékok is felbukkantak a PlayStation 5-ön, ezek között pedig bőven akadtak olyanok, amelyek a PS Now keretein belül nem érhetőek el az új konzolon.

A napokban attól volt hangos az internet, hogy úgy néz ki, a Sony is rááll a visszafelé kompatibilitásra, és PlayStation 5-ön végre a régmúlt játékaival is játszani tudunk. A hír aprópója az volt, hogy a PlayStation Store kínálatában PlayStation 3-játékok is felbukkantak a PlayStation 5-ön, méghozzá árcetlivel ellátva, ráadásul olyan címek is, amelyek nem részei a PlayStation Now szolgáltatásának.

Sajnos le kell hűtenünk a várakozás okozta felfokozott kedélyeket, a Twitteren ugyanis egy felhasználó jelezte, hogy az egész csak egy hiba. Mint írja, már korábban is voltak ilyen és ehhez hasonló vizuális problémák a Store-ban, ráadásul a sokak által emlegetett Prince of Persia-játékok is részesei voltak korábban a PS Now-nak, vagyis nem, nem újként lettek beárazva. Továbbá azt is megerősíti a bejegyzés, hogy a látható árak valójában a PS Now-ban kölcsönözhető árakat jelentik.

16.
16.
Roni-1221
#15: Nem jelenik meg amit írtam! Plusz 3X dobta be a rendszerbe...
12.
12.
Őrnagy
#10: A MS nagyon bután kommunikálta annak idején ezt a dolgot. De úgy néz ki, tanultak belőle. Legalábbis a kommunikációjuk javult.
11.
11.
taktaharkányi
#10: Én nagyon remélem, hogy a streaming megmarad egy mostanihoz hasonló kiegészítő szolgáltatásnak. Bár a jelenlegi VGA árakat elnézve, szinte biztos, hogy ha fél/1 éven belül mondjuk a VGA-m megadja magát, akkor nem fogok 300k-t kiadni azért, hogy elérjem a 2 éve 130k-ért vett VGA szintjét... Remélem még kitart a vas...
10.
10.
delphijos
#7: Hàt ez nem csak technikai kérdés. Egyelőre még erőteljes ellenállás van ( már a kötelező online ellen is ) , az MS majdnem belebukott ebbe, csak visszatáncolt, a Sony meg felült a “vonatra” pedig igazából mindkettőnek jó lenne ez, csak az MS volt bátrabb hogy próbálkozott. Szerintem egyelőre nem meri egyik cég se kockáztatni.
9.
9.
crytek
#8: Akkor viszont ha így lesz végre itt is elérhető lesz a felhő gaming :) Remek lenne..
8.
8.
nemfontos
Egyébként nagyon valószínű hogy a ps now -t tényleg kivezetik, és marad a plus, ami megkapja előbbi lehetőséget is. Ez tűnik a leglogikusabb lépésnek. Sokkal átláthatóbb is lesz tőle a sony rendszere. Ebben a témában a microsoft ügyesebben építkezett.
7.
7.
nemfontos
#5: Ha nem volnának technikai akadályai, már rég csak stream lenne. A játék fejlesztők, és nagy kiadók legnedvesebb vágyálmai között van az, hogy ők legyenek az abszolút kapuőrök, és akkor, és úgy engednek játszani, amikor, és ahogy, - illetve ami a legfontosabb, amennyiért - akarják.
6.
6.
Kisjack241
Pedig nagyon beleéltem magam. Pörgött volna a Singularity és a Splinter Cell Pandora Tomorrov egyből.
5.
5.
crytek
#4: Kizárt hogy ilyet meglépnek. Akkor már rég nem lenne lemezes játszadozás ehelyett inkább szívnak még vele.
4.
4.
Heldengeist
#1: Még PC-ből is izmos kell, hogy normálisan lehessen PS3-at emulálni. Talán majd a PS6, ha addigra nem alakítják teljesen szolgáltatássá a gaminget és csak streaming lesz.
3.
3.
crytek
Az a celles gép teljesen más volt mint a mostaniak sajnos.
De mivel a nagytöbbség ott van a ps nowban elég volna azt kiterjeszteni és akkor kit érdekel a kompatibilitás..de hát még azt se csinálják meg
2.
2.
Faint1993
Pillanatra felcsillant a szemem. Hátha a ps5 hardvere elbírja a Drakengard 3-at, ha a ps3 nem volt rá anno képes
1.
1.
Shao Kahn
Hát, én ezt sajnálom. Örültem volna, ha PS5-ön is játszhatok dragon age 2-őt, az összes ps3 játék közül az érdekelt volna.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...