Battlefield 2042 - csak nyáron érkezik az első szezon

  • Írta: szlav
  • 2022. február 1.
  • Letöltés
Link másolása
Szörnyen kiábrándító volt a Battlefield 2042 startja, de hasonlóan félelmetes az ezt követő lejtő is. A DICE nagyon lomha tempóban hozza a javításokat, az első komolyabb tartalmi frissítésre pedig nyárig várnunk kell.

A Battlefield 2042 játékosait még az ág is húzza. Néhány hete már mi is megjegyeztük, hogy az online lövölde fejlesztői kiábrándítóan lassan szállítják a játék frissítéseit, azt azonban nem sejtettük, hogy ennyire rossz a helyzet. Az EA és a DICE ma bejelentette, hogy elhalasztják a játék első tartalmi frissítését képviselő Season One premierjét, így az legkorábban csak a nyár elején hozhatja meg a kellő vérfrissítést.

Kisebb patchek természetesen addig is érkeznek majd, de a leírás szerint nem érdemes semmi sorsdöntőre számítanunk. A scoreboardot kikupáló javítás is csupán márciusban élesedik, ezt követően pedig a voice chat beépítésére és a játékosprofilok kibővítésére fekszik rá a csapat. A következő hónapokban várható még változtatás a squad- és a pingrendszerben, a remények szerint javul majd a gunplay, átalakulnak a meccsek után járó jutalmak, illetve a Battlefield Portal is kap néhány új eszközt, játékmódot és pár egyéb javítást.

Mindez azok számára lehet igazán fájó, akik a Gold vagy Ultimate Edition vásárlásával beneveztek a Year 1 Passra is. Habár a szezonbérlet tartalmaiból legfeljebb csak nyáron láthatunk valamit, az Electonic Arts nem kínál pénzvisszatérítést - helyette egy maréknyi skint tartalmazó csomaggal lepik meg a bérlet tulajdonosait.

És hogy mit hoz a jövő? Nos, az első év tartalmai közt négy szezonra való tartalmat emleget a DICE, amelyek négy új specialistát, új helyszíneket és egyéb újdonságokat hoznak magukkal. A leírás eléggé homályos ahhoz, a Battlefield 2042 bizonytalan sorsához hasonlóan még bármi lehet ebből. Talán nem is tenne olyan rosszat, ha valamilyen formában valóban free-to-play modellre váltana a játék?

10.
10.
Lorthirash
#3: nincs igazad goldot vettem és elég bosszantó ez az egész, már rég nem is játszom, csak a pénzt sajnálom
9.
9.
Lorthirash
ez már tényleg pofátlanság írok is eanak hogy adják vissza a pénzem felét :)
8.
8.
taktaharkányi
"annak nem számit a minőség csak a játék hogy meglegyen"

Mondja a fillérbundle "neméntartomelajátékiparttehülye", akinek a 2500 játékából 2300 valami 5 pontos metaátlagú tucatszemét, amit még ő sem indított el... Beszarok. Megyek, elolvasok egy cikket levezetésként Bayer Zsótitól ahol a szeretetről és a kultúrált hangnem fontosságáról értekezik.
6.
6.
JohnSpartan
#3: Te mekkora faszságokat hórdasz itt össze nap mint nap, valami bődületes! Nem gondolod hogy ez a 2 mondatod túlzottan is általánosít mindenkit aki elő rendelt èletèben?

Èn pl azokat a játèkokat simán előrendelem amikkel eddig is maradèktalanúl megelègedtem ès vagy tudom hogy minősèget szállítanak èvek óta. Az hogy valaki előrendel pont hogy nem azt jelenti hogy telibe fossa a minősèget, hanem pont az ellenkezője általában, tudja hogy minősèget kap ès plusz tartalmakat, igaz általában nem sokkal többet mint ha nem rendelnèd elő de akkor is. A másik meg hogy èn pl általában olyan játèkot rendelek elő csak ami egyszemèlyes, mert azok "nagy" rèsze minősègibb mint a többi.
5.
5.
logic5
#3: Mintha te bármit is vettél volna teli árban egész életedben...
3.
3.
crytek
#1: Aki állandóan előrendel annak nem számit a minőség csak a játék hogy meglegyen. Aztán majd tűzzel vassal védi meg magyarázkodik hogy nem volt kidobott pénz
2.
2.
Raam989
Nyárra senki nem fog már játszani ezzel a retekkel...
1.
1.
Lacek896
"Mindez azok számára lehet igazán fájó, akik a Gold vagy Ultimate Edition vásárlásával beneveztek a Year 1 Passra is"

Nekik maximum tisztelet. De tényleg.
Félelmetes hogy a játékipar még nem termelt ki elég AAA-s félkész, copy-paste, tartalmatlan, túlárazott hulladék fost ahhoz hogy az előre kiszámítható idiótáknál elérje az ingerküszöböt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...