Lefújták a Scavengers konzolos portjait

  • Írta: gorien
  • 2022. május 17.
  • Gyászhír
Link másolása
A Midwinter Entertainment tavaly küldte early accessbe sandboxos lövöldözős játékát, de a terveik között szerepelt a konzolokra portolás is. A stúdiót most eladták, és ezzel az átiratoknak is lőttek.

A 343 Industries veteránjaiból álló Midwinter Entertainment a Halo 5 Warzone játékmódjából kiindulva kezdte el készíteni a Scavengerst, a törekvéseit pedig az Improbable is segítette, egyebek mellett azzal, hogy a lövölde rendelkezésére bocsátotta a SpatialOS felhőalapú technológiáját. Az Improbable azóta azonban átnyergelt a metaverzumra, és elkezdte eladni az azzal össze nem függő részlegeit: így került például az Inflexion Games a Tencenthez

A Midwinter Entertainmenten is túladtak, annak az új gazdája pedig a Dead by Daylight mögött is álló Behaviour Interactive lett. Mary Olson, a Midwinter feje szerint nagy az összhang a két stúdió között, és komoly lehetőségeket jelent nekik a felvásárlás, már készülnek is a következő projektjükre.

Ám míg az Inflexion Games magával vitte a Nightingale-t (ami eredetileg szintén a SpatialOS-t használta volna, de azóta átalakították), a Scavengers maradt az Improbable-nél. A tavaly korai hozzáférésben elindult játékot PC-n még életben tartják (még nem tudni, meddig), de a jelenleg zárt alfateszteket élő konzolos változatokat teljesen kukázták.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...