21,7 millió PlayStation 5-öt szállítottak már le a boltok polcaira

Link másolása
Számos érdekes adat közül mazsolázhatunk a Sony legutóbbi negyedéves kimutatásából.

A Sony közzétette a június 30-ig tartó pénzügyi negyedévének kimutatását, melyből számos érdekességet tudhattunk meg. Kezdésként talán a legnagyobb fejlemény, hogy június 30-ig bezárólag 21,7 millió PS5-öt szállítottak le a boltok polcaira. Ezt ugyan korábbról már sejthettük, mindenesetre elismerésre méltó teljesítmény ez a japán gyártótól. Az aktuális negyedévben eladott PS5-ök száma egyébként 0,1 millióval több, mint az előző év hasonló időszakában volt, és 0,4 millióval több, mint az előző negyedévben volt (ami március 31-ig tartott). 

Érdekesség, hogy a szoftvereladások visszaestek: 47,1 millió PS4- és PS5-játékot adtak el a negyedév folyamán, az előző év hasonló időszakában viszont ez a szám 63,6 millió volt. A digitális eladások viszont tovább erősödtek, immár az eladások 79 százaléka a PlayStation Store-ról származik - az előző évben ez az arány csak 71 százalék volt. A PlayStation Plus-előfizetők száma ugyan megugrott az előző év hasonló időszakához képest (akkor 46,3 millió előfizetője volt a szolgáltatásnak, most pedig 47,3 millió), viszont az előző negyedévhez képest az előfizetők száma kevesebb lett 100 ezerrel.

Az aktív PSN-felhasználók száma is csökkent, 105 millió aktív felhasználó volt az előző év hasonló időszakában, előző negyedévben 106 millió, most pedig csupán 102 millió. A Sony Game & Network Services divíziója egyébként 11,7 százalékos visszaesést könyvelhetett el magának ebben a negyedévben bevétel tekintetében, amit a gyengébb szoftver- és DLC-eladásoknak tudtak be. Az üzemi eredménynél 30,5 százalékos visszaesést kellett elkönyvelniük, ami így 398 millió dollár lett. Ez a visszaesett szoftvereladásoknak, valamint a megnövekedett költségű belsős fejlesztésű projekteknek volt köszönhető. A felemás számok ellenére a Sony kiáll a céljai mellett, miszerint ebben az üzleti évben 18 millió PS5 konzolt szeretne leszállítani (erre 2023. március 31-ig van lehetőségük).

3.
3.
zoli12i
#2: Jött bőven eddig is és lesz cím bőven még.
Megjelenéskor kapásból 2 címmel is. Míg a konkurensnél továbbra is semmi...jah bocs, Halo.
2.
2.
Zelgadis187
Talán lassan majd játékok is jönnek hozzá mielőtt megjelenik a PS6.
1.
1.
Neo1989
És mennyit fognak még :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...