Már végigjátszható a Dragon Age: Dreadwolf

Link másolása
Jó hírekkel szolgált a BioWare: továbbra is jó ütemben halad a Dragon Age: Dreadwolf fejlesztése, már az elejétől a végéig játszható állapotban van a játék.

Év elején már kaptunk biztató híreket az új Dragon Age fejlesztéséről, februárban a gyártás közepénél járt a projekt, júniusban pedig azt is megtudhattuk, hogy a hivatalos címe Dragon Age: Dreadwolf lesz. Most újabb örömhírrel szolgált a BioWare csapata, ugyanis egy blogposztban jelentették be, hogy a fejlesztés alfafázisának végéhez értek.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a játék már végigjátszható állapotban van az elejétől a végéig. Ez persze még nem azt jelenti, hogy megjelenésre kész, csupán azt, hogy a fejlesztés első nagyobb fázisa lezárult, a szkript, a dialógusok és a játékmenet alapjai elkészültek, a játék vázának felépítése már befejeződött. A csapat továbbá arra is emlékeztette a játékosokat, hogy nemcsak ez az egy projekt van készülőben náluk, hanem az új Mass Effect is, valamint a Star Wars: The Old Republic felől is hallhatunk majd a közeljövőben új információkat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...