A DICE is besegít a következő Battlefield egyjátékos kampányába

  • Írta: szlav
  • 2023. február 23.
  • Hír
Link másolása
Habár az Electronic Arts már korábban elárulta, hogy a frissen alapított Ridgeline stúdió készíti majd a következő Battleifled egyjátékos módját, a kiadó a DICE veteránjait is bevonta a munkálatokba.

Világos, hogy a Battlefield 2042 lebőgése után a szériának vissza kell térnie a fénykorához, és habár a Battlefield-játékokat elsősorban mindig is a többjátékos csaták miatt szerettük, ennek a bizonyos visszatérésnek elengedhetetlen komponense az erős egyjátékos kampány is. Az EA már tavaly ősszel elárulta, hogy egy vadiúj seattle-i stúdió, a Ridgeline Games felel majd az új cím egyjátékos kampányáért, melynek élére a legendás Halo-veteránt, Marcus Lehtót állították.

Ezek a tervek nem változtak, úgy tűnik azonban, hogy az EA a vártnál is nagyobb hangsúlyt fektet majd a következő Battlefield egyjátékos módjára. Erről tanúskodik legalábbis a kiadó döntése (via GameSpot), amely szerint a DICE csapatát is ráállítják a projektre. Természetesen a DICE nélkül el sem tudnánk képzelni a Battlefieldet, a korábbi tervek azonban azt sugallták, hogy a svéd csapat kizárólag a többjátékos módokra fókuszál majd.

Az EA szerint a Ridgeline és a DICE közös koordinálása az egyik első lépés afelé, hogy bebetonozzák a Battlefield-franchise jövőjét, illetve azt az összefüggő Battlefield-univerzumot, amelyet már korábban is rebesgetett a kiadó. Afféle alapozás ez a jövőre nézve, hiszen az EA igyekszik a szükséges erőforrásokkal és tapasztalattal felvértezni az összes Battlefield-fejlesztő csapatát. Ide tartozik egyébként a Ripple Effect stúdió is, amely a szóbeszéd szerint egy teljesen különálló, újszerű Battlefield-élményt készít.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...