Utoljára 2017-ben olvashattatok a VED-ről nálunk, mikor még a játék a Square Enix Collective kampányának egyik versenyzője volt. A jelek szerint nem karolta fel a projektet a Square, hiszen kiadóként a trailerben már a Fulqrum Publishing szerepel, ami egyébként a hihetetlenül ígéretes New Arc Line-t is szárnyai alá vette.
A VED-ben Cyrus szerepét öltjük majd magunkra, a fiatal hősét, aki egy új élet reményében jött Micropolisba. A városban tengődve egyszer csak véletlen felfedezi a képességét, hogy tud teleportálni világok között. A másik, furcsa világ melyben találjuk majd magunkat, lebegő szigetektől és furcsábbnál furcsább lényektől hemzseg. Nem kérdés hát, hogy ki akarjuk deríteni képességünk titkát, ami a mágikus világ felfedezésével is jár.
A körökre osztott harcrendszer mellett interaktív történetet is kapunk, melyben az ígéretek szerint – sokszor hallottuk már ezt, érdemes fenntartásokkal kezelni – minden döntésünk számítani fog.
A játék valamikor 2024-ben érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PC-re. Természetesen a jelengenerációs konzolok visszafelé kompatibilitása lehetővé teszi, hogy ne csak a régi masináinkon élvezzük ezt a gyönyörű és egyedi kalandot.
Csodálatosan fest. Szó szerint :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.