Sok játékos telepíteni sem tudja a játékot egy hibának köszönhetően, ami leginkább az európaiakat érinti. Pontosan nem tudni a probléma forrását, de azt sem, hogyan lehetne megkerülni azt. Több játékos is egy Reddit-posztban osztotta meg tapasztalatait, amiből kiderül, hogy Romániából, Hollandiából, de még Máltáról is jelentkeztek olyanok, akiknek a játék installációja megakad 36 százaléknál. A posztban továbbá arról is lehet olvasni, hogy egyes viszonteladók szerint értesítették a Sony-t, akik tudnak a helyzetről és a napokban várható egy javítás, ami reményeik (és a mi reményeink) szerint orvosolja a felállást.
NormalCobbler9913 állítása szerint defektes lemezekről van szó, miszerint egy karcolás okozhatja a tünetet, de több felhasználó is visszajelzett, hogy náluk is fennáll a probléma annak ellenére, hogy kópiájukon nincs hiba.
Reméljük a Sony vagy az Insomniac csapata minél hamarabb javít a helyzeten, addig is ha még nem tettétek volna, olvassátok el, hogy még idén megkaphatjuk a New Game Plus módot Peter és Miles kalandjához.
Nem tehet róla, hogy ilyen retardált.
Ciao
Kb. egy óra kínlódás után visszavittem,majd az eladó pár perc vizsgálódás után mutat a lemezen egy picike "lyukat",ahova a gyártásnál nem került anyag.
Kicserélte,és mindenki boldogan élt.
Lehet van egy két hibás darab,de annyi..persze most felfújják a dolgot,világméretű katasztrófát csinálnak belőle :DD
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.