A Five Nights at Freddy’s készítője elégedett az adaptációval

  • Írta: Nyuszcica
  • 2023. október 24.
  • Érdekesség
Link másolása
Jason Blum interjút adott a Five Nights at Freddy's-mozifilmmel kapcsolatban és többek között beszélt arról is, hogy a játék készítője mit szól a kész produkcióhoz.

A  Blumhouse vezetője, Jason Blum, a GamesRadar+-nak adott interjújában beszélt a hamarosan mozikba kerülő Five Nights at Freddy's című alkotásáról. Többek között szóba került az is, hogy a játék atyjának, Scott Cawthonnak, hogy tetszik a kész produkció és megosztott néhány izgalmas tapasztalatot is a filmmel kapcsolatban.

A projekt ötlete már több, mint tíz évvel ezelőtt megszületett és számtalan stúdió kezében landoltak már a jogok, de végül a Blumhouse fejezte be az izgalmas feladatot. "Izgatottan vártam a kihívást és egyből elkezdtem rajta agyalni. Az emberek már próbálkoztak a Five Nights-szal, és nem jöttek rá, mi lehet a produkció kulcsa, de én szeretem a kihívásokat. Úgy gondoltam, jó móka lenne nekiugrani és hátha sikerül valami rendhagyót, valami maradandót alkotni. Hosszabb ideig tartott, mint gondoltam, de sikerült." - nyilatkozta Jason Blum. 

Jason szerint Scott Cawthon minden munkafolyamatban részt vett és semmilyen döntést nem hoztak meg a játék készítője nélkül: még producerként is jelen volt. "Scott nagyon elégedett a filmmel." - hangzott el az interjú alatt. - "Szorosan részt vett a projekt minden fázisában, ezért nem érte semmilyen meglepetés, amikor megnézte a filmet. Szerintem nagyon elégedett vele és elképesztően büszke rá." A Five Nights at Freddy's 2023. november 2-án kerül majd a magyar mozikba! 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...