Nem unatkoznak a Helldivers 2 fejlesztői. A játék indulása nagy siker volt, az élményeket azonban árnyalta, hogy rögtön patchekkel kellett jelentkezni a fejlesztőknek, illetve a szerverek sem bírták a komoly terhelést.
A fejlesztők azonban minden problémára gyorsan és transzparensen reagáltak, a szerverproblémák megoldásának első kísérleteként 450 000 főre korlátozták, majd a hétvége előtt 700 000, most pedig 800 000 ezer főre emelték. Azonban még ez sem elegendő arra, hogy mindenki bejusson, némi “sorbanállásra” továbbra is számítanak a fejlesztők.
Vasárnap délután Johan Pilestedt X-en közölte, hogy részéről sikeresnek könyvelhető el a hétvége, a szerverek problémamentesen kiszolgálták az összes játékost. Itt az idő visszatérni az eredeti tervekhez és fókuszálni tovább a játék fejlesztésére.
Azonban sajnos nem ez az egyetlen nehézség, amin az Arrowheadnek túl kell lendülnie. A hét második felében a Discord letiltotta a csapat közösségi menedzserét, aki majd két napig ki volt zárva a fiókjából, mert robotnak nézte a rendszer.
Most pedig egyre több játékos jelzi, hogy a pénzért váltott Super Creditek eltűnnek a játékból. A hiba kifejezetten bosszantó, főleg mivel nem “csak” játék órákat, de pénzt is buknak sokan. A Helldivers Reddit fórumán az derül ki, hogy a jelenség PC-n és PlayStationön is tapasztalható. A fejlesztők egyelőre nem reagáltak a helyzetre.
