Az Xbox veteránjai számára Seamus Blackley neve még úgy is ikonikusnak számít, hogy az úr voltaképpen igen rövid ideig dolgozott az örökségévé váló Xbox konzolon, bár ez nem von le semmit abból a tényből, hogy nélküle nem született volna meg a platform. A hétvégén bejelentett vezetőségi változásokra most Blackley is reagált, és kifejezetten borúlátóan.

Mint ismert, Asha Sharma, az Xbox új vezérigazgatója, a CoreAI csapatból érkezett a vezetői székbe. Ígérete szerint nem fogja elárasztani a játékipart a lelketlen AI-generált tömegtermék, sőt egyesek még azt is beleolvasták egy-egy válaszába, hogy Sharma visszatérne az exkluzív címekhez. Viszont a bizalmatlanság adott, és úgy fest, hogy nem csupán a játékosok részéről. Seamus Blackley szerint Sharma kinevezése egyértelmű üzenet: a Microsoft az AI javára szeretné nyugdíjazni az Xbox brandet. A hölgyet palliatív orvosnak nevezte (a palliatív gyógyászat a gyógyíthatatlan betegek életminőségének javítására, a tünetek enyhítésére és a fájdalom csillapítására összpontosít a vég előtt), aki voltaképpen előkészíti majd az Xbox leépítését, amivel a Microsoft még több erőforrást fordíthat a generatív mesterséges intelligencia fejlesztésére.

Blackley, aki méltatta Phil Spencert is, úgy gondolja, hogy Asha Sharma érkezése teljes mértékben logikus, hisz a Microsoft mindent az AI-nak akar alárendelni, köztünk a videójátékos részlegét is, ehhez pedig jól jön egy külsős vezető, aki nem otthonos a játékokban és nem érti meg az alkotói nézőpontot sem. Hogy Blackley meglátása helytálló-e, azt csak az idő tudja megmondani, Sharma első nagy intézkedéseire pedig még várnunk kell.