A Steamworks Development oldalon tette közzé a Valve a nyilatkozatot, amiben részletezik, hogy egyelőre milyen megoldásokkal igyekeznek elejét venni a problémáknak. Mint írták, még nem végeztek ezzel a feladattal teljesen, de szeretnének már most betekintést adni abba, ami változások már megtörténtek. Ezeket főleg az egyre hosszabb build review lista és, ebből fakadóan, a buildek tesztelésének eltolódása miatt vezetik be. 

Az első ilyen szabály, hogy mostantól a fejlesztőknek 5 percet minimum futtatniuk kell a játékukat a Steamen keresztül. Ez azt jelenti, ahogy a Valve le is írja, hogy vannak esetek, mikor a fejlesztők még csak ki sem próbálták saját játékukat a felületen keresztül. Ezen túl pedig listába kell szedniük az alkotóknak, hogy milyen terjeszthető szoftvermodulok, futtatókörnyezeteket igényel a program, hogy azokat a Steam csapata azonnal telepíthesse. Ilyenek a DirectX, a Visual C++, a .NET és a XNA is például.

Továbbá igazolni kell a jövőben, hogy az achievement lista is kész, illetve azt, hogy a Steam Cloud Save szolgáltatás is megfelelően működik, ha azt elérhető funkcióként hirdetik. Ehhez egy egyszerű mentést kell létrehozni a felhőben.

Végül a screenshotok kategorizálásán is változtattak. Mostantól a megosztott képeket a megfelelő címkével kell majd ellátniuk a fejlesztőknek, ezeket pedig a játékosok is látni fogják a jövőben. Ezek a címkék a ,,menü", ,,concept art", ,,gameplay screenshot" és ,,in-game cinematic screenshot". Minimum öt képnek pedig a játékmenetet kell majd mutatnia.

Végezetül pedig a fejlesztők rendszeresen fognak kapni értesítéseket a még nem teljesített ígéretekről a Steam-oldalukon. Mindezzel a Valve, habár nem írták le konkrétan, a gyenge vagy éppen semmilyen minőséget nem képviselő programokat szeretnék időben megfogni. Így újra belátható időn belül tesztelhetnék le a játékokat, hogy azok a beígért időpontban meg is tudjanak jelenni. Reméljük, hogy ezek és a még be nem jelentett változtatások javítani fognak a helyzeten.