Dead Space 2 PC, PS3, X360

Folytatódik az Electronic Arts népszerű horrorjátéka: a Dead Space 2-ben multiplayer mód is helyet kapott. A játékhoz egy nagyobb DLC is elérhető Severed címmel.

Dead Space 2: Severed DLC villámteszt

Sose szerencsés év elején kiadni egy játékot, még akkor se, ha egy olyan zseniális címről van szó, mint a Dead Space 2, mert könnyen lehet, hogy mikor a díjakat osztogatják, meg fognak feledkezni róla. A srácok ott a Visceral Gamesnél azonban minden igyekezetükkel azon vannak, hogy emlékezzünk…

Dead Space 2 teszt

Sokat kellett rá várni, túl régóta bújjuk már a híreket miatta, de a pár héttel ezelőtt megjelent demó után azért már sejteni lehetett, hogy milyen lesz a végeredmény. Itt van hát a Halott Űr folytatása, a minden korábbinál félelmetesebb és véresebb Dead Space 2, vessük is bele magunkat a sötétségbe!

Dead Space 2 demóteszt

Egy magamfajta veterán játékosnak nem sok olyan megjelenés akad manapság, amit úgy istenigazából várna. De a Dead Space folytatása eme kevesek közé tartozik. Évekkel ezelőtt Daks papa remek cikkének köszönhettem, hogy megvettem az első részt, és azóta fanatikus rajongója lettem a címnek. Eljött hát a nagy nap, hogy a virtuális piacon letöltsem a demót...

Dead Space 2

Az első Dead Space tökéletes példa volt arra, hogy egy kicsit görnyedt hátú technikus kollega miként lehet az űrben magányosan keringő Ishimura fedélzetén mindenre elszánt nekromorf-gyilkoló. Aki nem ijedt meg még attól sem, hogy netán fogytán a lőszere, és minden sarok mögött fékevesztett lények hada ugrik a nyakába, dacára annak, hogy voltaképpen az igazi mészárlás után vette fel a fonalat.