Kingdom Hearts: Birth by Sleep PSP

A Kingdom Hearts végre a PlayStation Portable-en is tiszteletét teszi a Birht By Sleep képében.
Típus: JRPG

Feltörték a PSP Go védelmét is

A Sony nem él át éppen túl könnyű hetet: hosszú évek után, úgy látszik, végleg sikerült feltörni a PlayStation 3 védelmét, most pedig a PSP Go került sorra. A kis kézikonzolon immáron szabadon futtathatóak a korábban csak UMD-re kiadott játékok, mint például az új Kingdom Hearts is.

PSP- és Pokémon-győzelem Japánban

Az ASCII Corporation közzétette a 2010-es év japán játék- és konzoleladásait. A játéklistát ugyan uralja a Nintendo, az idei legjobbak közé még két tavalyi megjelenésük is beférkőzött, ám a konzoleladások terén visszaszorult a cég: a Nintendo DS zuhanásának köszönhetően a PSP vitte el a pálmát idén.

Megvannak a PlayStation Awards nyertesei

A Sony japán részlege évről-évre jutalomban részesíti azokat a játékokat, amelyek a legnépszerűbbek voltak a szigetországban. Idén a Final Fantasy XIII-nak jutott a legnagyobb megtiszteltetés, elvégre csak belőle kelt el több mint egymillió példány. A nyertesek listájáért erre fáradjatok!

Tarolt a Halo: Reach Amerikában

Az NPD Group közzétette a múlt havi játékeladásokat összegző toplistáját, melyből ugyan - egy korábbi döntés alapján - a pontos számadatok kimaradtak, az jól látszik, hogy az új Halo az amerikai játékosokat sem hagyta hidegen. A Microsoft szerint több mint 3 millió példány fogyott a Reachből.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Izgalmas hét vár ránk, bőven lesz új - és ami fontosabb: érdemleges - megjelenés minden platformon. Kiegészül az Aion, új fejezetekkel bővül a Mass Effect 2 és a Dragon Age: Origins, valamint Pókember és Batman is harcba lendül majd - igaz, két egészen más stílusú játékban.

PSP Go-ra nem lesz új Kingdom Hearts

Miután a PSP Go-t hivatalosan nem forgalmazzák itthon, ezért inkább csak érdekességként szolgál a Square Enix legutóbbi bejelentése, miszerint az új, PSP-exkluzív Kingdom Hearts kizárólag UMD-lemezen lesz kapható, s így a Go-n nem lehet majd játszani a játékkal.

E3 2010: Még várni kell a Kingdom Hearts 3-ra

Az Epic Mickey mellett a leginkább várt Disney-töltetű játékunk természetesen a Kingdom Hearts harmadik része - és mint kiderült, még várhatunk is rá.