FlingSmash

A flipper és a tenisz keveredik a FlingSmash játékmenetében, az élményt pedig az új Wii Remote Plus hivatott fokozni.
Típus: Akció, Flipper, Sport, Tenisz

Élen nyitott itthon a The Witcher 2

Nem meglepő, hogy a lengyel felebarátaink által fejlesztett The Witcher 2 szépen kezdett itthon: már az első rész is nagy népszerűségnek örvendett anno, sőt az a folytatás sikerére újból bekerült a PC-s toplistára. A felhozatal alaposan átalakult, több új cím is bekavart a szokásos slágerjátékoknak.

Második helyen nyitott itthon a Shift 2

Egyedül a Crysis folytatásával nem tudott megbirkózni itthon a Shift 2. Az eredmény azért így is szép, ráadásul a korábbi tapasztalatok szerint az új Need for Speedek úgyis mindig tartósan az élbolyban tudnak maradni. Igen, a World of Warcraft előfizetői kártya még mindig csak a hatodik.

Harmadik helyen nyitott itthon a Killzone 3

Megjelenése után azonnal a hazai toplista harmadik helyén nyitott a Killzone 3, a PS3-exkluzív címnek egyedül a World of Warcraft előfizetői kártyával és a FIFA 11-gyel nem sikerült megbirkóznia. Közben - ahogy az várható volt - a Test Drive Unlimited 2 alaposan visszacsúszott.

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Továbbra is a FIFA legújabb része vezeti a hazai játékeladási toplistákat. A hír nem meglepő, ahogy lényegében a listák további része sem: a vásárlók még mindig a szokásos slágercímekre, köztük az újabban nagy népszerűségnek örvendő Kinect-játékokra fizetnek be így az ünnep után.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Valamennyit erősödött a mezőny erre a hétre, viszont ez jórészt abban mutatkozik meg, hogy ezúttal kevesebb a selejtcím. Persze játszani így is lesz mivel, a héten kerül boltokba a Call of Duty: Black Ops és végre Magyarországon is bemutatkozik a Kinect, a Microsoft mozgásérzékelős kamerája.

Képeken a Nintendo Wii Remote Plus

Húsz új képet kaptunk a Nintendótól, ezeken a Wii új kontrollere látható: a Remote Plus novemberben kerül boltokba, és négy színben lesz kapható. Méretre és külsőre megegyezik az eredeti irányítóval, ezért bármelyik kiegészítőt csatlakoztatható lesz rá, ezúttal viszont nem lesz szükség Motion Plusra.

Novemberben jön a FlingSmash és a Remote Plus

Az Amazon ugyan jó előre lelőtte a meglepetést, de a FlingSmash című sidescroller játék mellé valóban ajándékba jár majd a Wii Remote Plus, amely az eredeti irányító gyárilag pontosított változata lesz, azaz nincs szükség hozzá Motion Plusra a jobb játékélmény érdekében. Bejelentették az európai dátumot is.

Új kontroller érkezik a Nintendo Wii-hez?

A novemberben megjelenő FlingSmash című játékhoz ajándék Wii Remote Plus jár, ami ugyan kedves gesztusnak tűnik a készítők részéről, más kérdés viszont, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lehet az a Remote Plus. Talán a beépített MotionPlusszal felszerelt Wii Remote-tal van dolgunk?