Super Mario 3D World
- Nintendo
Biznisz
5,86 millió Wii U-t adtak el eddig
Noha a Nintendo karácsonya viszonylag jól sikerült, és ez nyereséget szült az elmúlt az időszakra, a látszat csal: a következő negyedévtől a cég sem remél túl sokat, és veszteséges üzleti évet vár.
Pletyka
Frissítve: Így megy mobilokra a Nintendo?
A japán Nikkei hírlap értesülései szerint a Nintendo még idén bepróbálkozik a mobilos játékok készítésével, persze a maga módján. Csupán kipróbálható változatokkal nyomulhatunk az okostelefonokon és tableteken.
Rendezvény
VGX 2013: A GTA V az év játéka
Mivel mással zárhatnánk a VGX-beszámolónkat, mint magának a díjátadónak az eredményeivel? Hölgyeim és uraim, meg vannak a győztesek, az év játéka pedig nem más, mint a GTA V!
Érdekesség
A volt Sony-alkalmazott beszólt a Nintendónak
A Wii U nem éri meg a következő karácsonyt, legalábbis a Little Deviants fejlesztője, Kenny Linder szerint. Az úriember nyíltan ostorozta a japán konzolgyártót annak siralmas üzletpolitikája miatt. Vajon igaza van?
Toplista
Íme, az első PS4-es brit toplista
Befutott a legfrissebb brit toplista, ezen már PlayStation 4-es címek is szerepelnek. Az exkluzívok közül nem meglepő módon a Killzone: Shadow Fall nyert, úgy általában pedig a Call of Duty: Ghosts volt verhetetlen.
Megjelenés
A heti játékmegjelenések és filmpremierek
Európa országainak egy részében pénteken kerül boltokba a PlayStation 4, ami ugyan rengeteg játékmegjelenést jelentene, viszont mivel mi csak december 13-án kapunk a konzolból, a következő napokban is böjtölnünk kell.
Videó
Launch trailert kapott a Super Mario 3D World
Az ünnepi szezonban a Nintendo-rajongók sem panaszkodhatnak majd, több nívós cím is érkezik a Wii U-ra és a 3DS-re. Itt van mindjárt a Super Mario 3D World, amitől egyöntetűen odavolt a külföldi sajtó!
Hír
VGX 2013: Megvannak a jelöltek
Szűk három hét van hátra az idei VGA-ig... akarom mondani VGX-ig, a Spike pedig közzétette a díjátadó jelöltjeit. A legtöbb jelölést a GTA V, az új BioShock és a The Last of Us kapta.
Videó
Tíz újdonság a Super Mario 3D World-ben
Bár a tegnapi Nintendo Direct kifejezetten soványra sikerült, a Super Mario 3D World-előzetest muszáj megmutatnunk belőle: a trailer a Wii U-exkluzív játék tíz újdonságát mutatja be.
Videó
Hat percig mozog a Super Mario 3D World
Bár japánul beszél, cserébe legalább hat percig tart: új előzetest kapott a Super Mario 3D World, ami részletesen bemutatja a rajongóknak a Wii U-exkluzív játék újdonságait. Csekkoljátok!