Windows 10
- PC
Rendezvény
E3 2017: Microsoft konferencia - LIVEBLOG
Remélhetőleg már mindenki testileg-lelkileg felkészült az Xbox Scorpio leleplezésére. A Microsoft bemutatójáról természetesen élőben blogolunk nektek, miközben véleményezünk és esélyeket latolgatunk. Ne maradj ki!
Videó
E3 2017: Itt nézd vissza a Microsoft konferenciáját!
A bemelegítésnek vége! A neves gyártók közül a Microsoft nyitja sort ma 23 órakor, ráadásul rögtön konzolbemutatónak örülhetünk, hiszen teljes valójában lelepleződik a Project Scorpio! Itt érdemes követni a közvetítést!
Hír
HWSW: Ezzel igázná le a Twitchet a Microsoft
Bejelentette a Microsoft, hogy a Beam játékközvetítő platform mostantól kezdve a Mixer névre hallgat. Emellett halad a házon belüli integráció, és már egy csapat közösen is indíthat streamet.
Hardver
Saját VR-kontrollerrel rukkolt elő a Microsoft
A Microsoft még a múlt heti Build konferencián jelentette be, hogy saját mozgásérzékelős kontrollerrel rukkol elő, amivel a windowsos VR-, illetve MR-szemüvegeket tudjuk majd irányítani.
Hír
A Microsofttól is visszakérhetjük majd a pénzünk
Ha minden jól megy, a jövőben a Microsofttól is visszakérhetjük a pénzünket, ha nem vagyunk elégedettek a Windows Store-ban, illetve az Xbox Store-ban vásárolt játékunkkal. A cég hasonló feltételeket szab, mint a Valve a Steamen.
Akció
Indul a tavaszi vásár az Xbox Store-ban
Április 11-17. között tavaszi vásár lesz az Xbox Store-ban, több mint 350 játékhoz juthatunk hozzá kedvezményesen, akár 67 százalékot is zuhanhatnak az árak. Ami a nagy címeket illeti, a Battlefield 1, a Watch Dogs 2 és az Overwatch is akciós.
Gyászhír
HWSW: Búcsú a Windows Store-os emulátoroktól
Formálisan kitiltotta a játékokhoz köthető összes emulátort a Microsoft, az okokról egyelőre csak találgatni lehet - olvasható nagytestvérünk, a HWSW cikkében. A lépésnek voltak előzményei is.
Letöltés
HWSW: Április 11-én nagyot frissül a Windows 10
Első körben a PC-k, majd az Xboxok és a telefonok frissülnek majd, írja nagytestvérünk, a HWSW. Jó fejlesztéseket hoz, érdemes lesz feltenni - ha megbízhatónak bizonyul.
Hír
Hamarosan tesztelhetik az Arenát az Xbox Insiderek
A következő hetekben további Windows 10-es és Xbox One-os újdonságokat tesztelhetnek az Xbox Insider program tagjai. Az ESL-támogatott bajnokságok is úton vannak már, elsőként a World of Tanks támogatja majd az Arena fícsört.
Rendezvény
E3 2017: Megvan a Microsoft-konferencia időpontja
Kitűzte a Microsoft az idei E3-as konferenciájának időpontját, a cég ráadásul be is újított: a korábbi évekkel ellentétben az expót megelőző vasárnap éjjel rendezik meg a redmondiak sajtóeseményét.