Nintendo Switch SW

Hibrid konzol a Nintendotól.
1694505646

A Nintendo Switch utódja maga mögött hagyja a Joy-Conok hibáját

Úgy látszik, a japán konzolgyártó tanult a Joy-Conok hibájáról, egy frissen benyújtott szabadalom szerint a Switch utódja egy teljesen új technológiát használ, amely kizárja a sokat szidott driftelési problémát.
1692810000

Denuvo-támogatást kapnak a Nintendo Switch konzolok

A közös munka célja, hogy az egyre nagyobb mértékben elterjedő PC-s emulációt visszaszorítsa a világ egyik leghíresebb konzolgyártója.
1691132414

Erős negyedévet zárt a Nintendo

A japán vállalat közzétette 2023 második negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit, ebből tudjuk, hogy a Nintendo Switch már elérte a 129,5 millió eladott darabot, míg az új Zelda is már 18,5 millió kópiánál jár.
1690819039

Valószínűleg 2024 végén érkezik a Nintendo következő konzolja

Bár valószínűleg nem annyira meglepő a hír, a Nintendo következő generációs konzolja valószínűleg 2024 végén jelenik meg.
1688734820

Új eladási rekordot állitott fel Japánban a Nintendo Switch

Több mint hat évvel a konzol 2017-es premierje után is képes még rekorddöntésre a Switch. Ezúttal az anyaországról van szó, soha nem volt még ilyen erős júniusa a masinának, mint idén.
1688472033

A pletykák szerint már a fejlesztőknél vannak a Switch utódjának devkitjei

Egy megbizható szivárogtató azt állitja, hogy néhány spanyol partnerstúdióhoz már eljutottak a Nintendo új konzoljának fejlesztői készletei. Ezek alapján a masina hivatalos bejelentése már nincs is olyan messze.
1687880065

A Nintendo kilép a múltból: a mostani fiókunkat használja majd a következő konzol is

Jó hír a Switch-tulajoknak: nem kell nyugdíjaznunk a Nintendo Accountunkat a generáció végén. A japánok megerősítették: a Nintendo következő konzolja is osztja majd a Switch online fiókjait.
1687370648

SGF 2023: Nézd vissza a Nintendo Direct adását + összefoglaló a bejelentésekről

A japán kiadó és konzolgyártó szokásához híven az utolsó pillanatban, egészen pontosan tegnap jelentette be, hogy ma délután egy teljes műsort szentel az idén a Switch-re megjelenő játékainak. Kezdés 16:00-kor!
1685775600

Korlátozza a szolgáltatásait a Nintendo Oroszországban

A helyi CEO elbocsájtását követően május 31-től kezdődően léptek életbe a korlátozások, ami a meglévő vásárlókat és játékosokat csak részben érinti, de nem kizárt, hogy jönnek majd újabb megkötések.
1685718008

Visszafogott pasztellszínű Joy-Conok érkeznek

A Nintendo az elmúlt hat évben számos színvariációban beszerezhetővé tette a Joy-Conokat. A hónap végétől azonban egy visszafogottabb összeállításban is megvásárolhatjuk a vezérlőket.