Agony PC, PS4, XBOXONE

Irány a pokol!

Agony - beköszön a Vörös Istennő

Vérrel nyakon öntött előzetessel lepett meg minket a Madmind Studio karácsony alkalmából. Az Agonyban a pokolba látogatunk, ahol összefutunk a Vörös Istennővel is, aki nem kegyelmez az elkárhozott lelkeknek.

Befutott az Agony megjelenési dátuma

A Madmind Studios pokoljárós alkotása régen hallatott magáról, most viszont a fejlesztők végre elhintették a játék pontos megjelenési dátumát. Az eredeti tervekhez képest egy évet csúszott a program, és csak jövő tavasszal kerül a boltokba.

E3 2017: Agony - túlélés a pokol erdejében

Ismét mozgásban az Agony, amiben a játék főhősének fogalma sincs róla, hogyan került a pokolba, de mindenképpen ki kellene valahogy jutnia onnan. A friss gameplay az egyik majdani helyszínt mutatja be.

Ilyen démonokkal találkozol az Agonyban

Aki nem tudná, a lengyel Madmind Studios bemutatkozó alkotásában egyenesen a pokolba látogatunk el, ahol mindenféle rémisztő teremtmény elől menekülhetünk. A hely kétségkívül marasztaló, ráadásul tele van meztelen démonokkal.

2017 elején jelenik meg az Agony

Október végén indult el az Agony Kickstarter-kampánya, mely során a felhasználók már a kért összeg kétszeresét adták össze. A fejlesztők bejelentették, nagyjából mikor számíthatunk a megjelenésre.

GC 2016: Agony - nyolc perc a pokolban

Újabb ígéretes lengyel fejlesztés a láthatáron, az Agony című horrorban a pokolban túrázunk majd egy kiadósat. Persze nem önszántunkból, csak éppen az a probléma, hogy fogalmunk sincs, miért kerültünk oda.

Agony - irány a pokol!

Formálisan is bemutatkozott az idén alapított Madmind Studio első játéka, az Agony. A csapat első fejlesztésében egy meggyötört lelket alakítunk, akivel a poklok poklát járjuk majd végig.