Final Fantasy VII Remake PS4, PS5

A Final Fantasy-széria egyik legkiválóbb része napjainkhoz méltó grafikával és játékmenettel.

JRPG - barátkozás a műfajjal

A japán szerepjátékok konzolon születő, mostanában azonban PC-re is eltaláló műfaja soha sem volt még annyira elérhető, mint manapság. Aki azonban még csak most ismerkedik a zsánerrel, nem biztos, hogy tudja, hol kezdje. Ebben igyekszünk segíteni!

Final Fantasy VII Remake: Intergrade teszt

A Square Enix tavaly közel tökéletes remake-et készített az eredeti PlayStation egyik legmeghatározóbb játékából, most pedig megérkezett az Intergrade, ami kijavította az utolsó szépséghibákat és még egy kiváló kiegészítőt is hozott magával.

2020 legjobb játékai - szerintünk

Most is megszavazhattátok a tavalyi év legjobb játékait, mielőtt azonban ismertetnénk az olvasói voksolás végeredményét, fussuk át, hogy mely címek voltak a kedvencei a Gamekapocs-szerkesztőségnek!

Final Fantasy VII Remake teszt

A Resident Evil 2-remake megmutatta, hogyan lehet régi játékokat úgy feldolgozni, hogy azzal a rajongók és az új játékosok is elégedettek legyenek. A Square Enix valami hasonlóval próbálkozott meg a Final Fantasy VII kapcsán.

Húsz cím, amivel játszanod kell 2020-ban

Kicsit megkésve, de idén is összeállítottunk egy listát azokról a játékokról, amelyekre érdemes lesz odafigyelni a következő hónapokban. Lássuk hát, hogy melyek azok!