Yanez

Yanez

38/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Egy Testben, Két Lélek - Beyond: Two Souls

Blog Challenge: Bróni Boy (Névtelenség) >>> Veggie (Yanez) >>> ???

 Jó reggelt, jó kockulást!

 Mint tudjátok, Névtelenség egy blog kihívás féleséget gondolt ki, és én lettem az első "áldozat". A feladat: írnom kell a legutóbbi játékról, amelyet végigvittem, mellékelve egy saját képet a mentett állásról. A végén pedig egy másik bloggert kell felszólítanom a challenge folytatására, aki tőlem fogja megkapni a következő feladatot! Ha az illető lemondja, akkor ő nem szupi szuper, és kitiltjuk erről a bolygóról. Vili?

 

                                                   Beyond: Two Souls

 A most következő rövid cikk egy élménybeszámoló, nem pedig teszt, úgyhogy ezt vegyétek figyelembe! Mivel ez az év eléggé hanyagul indult játékok szempontjából (és úgyis folytatódott, egészen mostanáig), ezért kaptam az alkalmon, hogy bepótoljam a kihagyott címeket. Nem kevés gyűlt össze, és olyan nevek, amelyeket bűn lett volna kihagynom gamerpályafutásom során. Párat sikerült is már kipörgetnem, s legutóbb a Beyond: Two Souls cd volt az, amelyet büszkén helyeztem vissza tokjába.

 Emlékszem az előrendelési listámon volt a bestia, de mint mindig, valami közbejött, és egészen mostanáig be sem szereztem. Ám most már mindenki megnyugodhat, túl vagyok rajta! A Quantic Dream mindössze 4 komolyabb játékkal büszkélkedhet, amelyből nekem háromhoz volt szerencsém, és bizton állíthatom, hogy mind minőségi alkotás! A francia csapat első munkássága az Omikron: The Nomad Soul volt ’99-ben, PC-re, és Dreamcast-re. Ez a mű még nem rendelkezett azzal az egyedi játékstílussal, amelyek legutóbbi alkotásaikra jellemzők. Én elsőként a 2005-ben debütált Fahrenheit (Indigo Prophecy) cuccossal nyomultam. Azelőtt soha nem játszottam hasonlóval, és baromira bejött! Ezután egészen 5 teljes évet kellett várnom a következő szerzeményükre, a Heavy Rain-re. Ennél a stuffnál már biztosan tudtam, hogy a Quantic Dream az egyik kedvenc játékfejlesztő csapatom lesz! Csak kár, hogy annyit kell várni a játékukra! Most csupán 3 évet vett ígénybe az újabb heggesztésük, és Beyond: Two Souls lett a neve!

 Az adott játék stílusa tehát nem új, ergo még a Fahrenheit nyomait követi, akárcsak a Heavy Rain tette. Amiről szó van, az egy olyan egyedi játékmechanizmus, ami leginkább döntésekre, gyors reakciókra, és a dialógusok kiválasztására épít. Hasonló témában nagy népszerűségnek örvend még a Telltale-féle The Walking Dead. Karakterünket is irányíthatjuk a játék során, de komolyabb akcióra ilyenkor ne számítsunk. Bár a Beyond-ban azért már ez is változott, így több mindent csinálhatunk ekkor is. Főleg amikor Aiden-t irányítjuk, aki nem is ember. Vagyis röviden a történet: Jodie Holmes egy különleges ‘’képességgel’’ született: egy láthatatlan lelket (?) birtokol, aki gyerekkorától hozzá van ‘’kötve’’. Ő Aiden, és általában szabadon dönt cselekedeteiről, de Jodie-ra is hallgat. Mi mindkét fél felett kapjuk meg az irányítást! Aiden tárgyakat képes mozgatni, felemelni, és szinte bármivel interakcióba lépni, meg emberekbe beköltözni, átvéve felettük az irányítást!

 A kislányt kísérletekre áldozzák szülei, mivel Aiden-t egyre nehezebb kordában tartania Jodei-nak. Nathan Dawkins professzor az, aki kezelésbe veszi őt. A színészek alakítása elsőosztályú, ami nem is csoda, hisz Jodie-t Ellen Page, Dawkins-t pedig Willem Dafoe alakítja, de a többiek is zseniális munkát végeztek! A történetszál össze-vissza van vagdosva: hol a felnőtt Jodie-val vagyunk, hol a kicsivel, máskor a tinédzser éveit rójuk. Olvastam, hogy egyeseknek emiatt nehéz kiigazodni a sztorin, de én abszolut tisztában voltam mindennel. Amikor a töltőképernyő van jelen, mindig láthatjuk épp melyik életkorban vagyunk, és hogy merre tartunk, vagyis így könnyű követni az eseményeket.

 Az első dolog ami szembetűnik, az a realizmusra törekvő, pazar grafika. Nagyon reálisan vannak megvalósítva a színészek, a rendezés pedig páratlan! Simán felvehetné a versenyt bármelyik nagysikerű filmmel. Pláne, hogy a stílust tekintve ez félig interaktív mozi. A Heavy Rain szinte mindenben hasonlított a Beyond-hoz, csak ott teljesen másfajta történetet élhettünk át, plusz itt többfajta, vagy inkább újabbfajta lehetőségek is vannak. Az élményhez az is hozzátesz, hogy a játék kihasználja a kontroller mozgásérzékelős tulajdonságait. A Move irányítót ezúttal nem használhatjuk, mint a Heavy Rain-ben, de helyette, egy app segítségével kontrollerré varázsolhatjuk tabletünket, meg egyéb android és IOS készülékünket.

 A történet az elejétől a végéig lekötött, egy unalmas momentumot sem találtam. Lóháton száguldunk, fegyvereket használunk, látványosan menekülünk, nem evilági lényekkel küzdünk, harcművészetet tanulunk/használunk, stb. Talán ha csak film lenne, és nem mi irányítanánk, akkor egyes epizódokon lehet ásítanánk egyet-kettőt.  A befejezés pedig oltári!!! Sőt, több is van belőle, úgyhogy szavatosságban sem bukik el! Hogy mennyire izgalmas, mint játék, az a hozzáállástól függ. Ha úgy ülünk neki, mint a nagy TPS-féle játékok imádója, akkor nagyot csalódhatunk, mert a pörgős játékmenet nem jellemző ide. Viszont ha szeretjük a jó filmeket, és nyitottak vagyunk más stílusú játékokra is, akkor ezt nekünk találták ki! De a Fahrenheit-et, The Walking Dead-et, vagy még inkább a Heavy Rain-t is vehetjük példának: ha játszottál valamelyikkel, és bejött, ez is tetszeni fog. Ha nem kötött le, ez sem fog.

 Összegzés: Teljes mértékben elégedett voltam a játékkal, és egy percig sem bántam meg, hogy pénzt adtam érte! Nekem tökre bejön az ilyen vegyített játék-film hybrid, és a Quantic Dream ennek a megvalósításában profi! Mind vizualitásban, mind alakításban nagy élményt kaptam, és a következő játékukat is türelmetlenül várom már, legyen az bármi!

És íme a blog challenge-hez szükséges kép, ami azt bizonyítja, hogy végigvittem a játékot:

 

 Challenge complete! A következő akire ráruházom a kihívás folytatását, nem más mint (cetlit kalapból előránt): RangerFox! :) A téma amelyről írnia kell: Arról a legutóbbi filmről, amely bekerült a top 10-es listádba! Lehet két napja volt olyan, lehet 10 éve, te tudod! Mindenesetre reméljük epikus műről lesz szó! Mindenki másnak pedig köszönöm a figyelmet, és remélem nem okoztam csalódást! :)

 

                                                              Web Counter

18.
Yanez
#17: Jelenleg még nem jött ki PS4-re, de úton van. :)
17.
Solid Snake1984
#16: Amint lesz PS4-em beszerzem. Már alig várom. De kell majd melé egy full hd tv. :)
16.
Yanez
#15: Ennek örülök, köszi! És további jó szórakozást a mûremekhez!
15.
luzsi04
Birom az ilyen típusú játékokat, bizonyos értelemben több a lehetőség, mint sok másikban; még csak a közepefelében járok, de a trófeák alapján sok helyzetet merőben máshogyan is lehet kivitelezni; a történettel meg sose volt baj (QD-től).
Jó kis élménybeszámoló, ha nem ismerném a QD játékait, kedvet kapnék hozzájuk az olvasott sorok alapján.
14.
godach
#12: Viszont én akkor a helyedbe, már új konzolra szerezném majd be...
13.
Yanez
#12: Ha valóban tetszett a Heavy Rain, akkor garantálom, hogy ez is fog!
12.
LAZLOW20
Amikor a játek megjelent,én kihagytam a sok negativ kritika végett,de most pl ez az eggyetlen játék amit még új konzol vásárlása elött be akarok pótolni.Anno a Heavy Raint is imádtam,tehát remélem ez sem fog csalódást okozni.
11.
Claymen
9.
godach
A hóesés már a Fahrenheitben is ment nekik. Csodás alkotás. Azt hiszem, annyiszor kijátszottam, hogy még most évek múlva is levernék egy speedrunt :)
8.
Yanez
#7: Két heted van ja! Utána ha semmi, akkor a továbbiakban közelebről fogod csodálni a csillagokat. :) Akkor várom az írást!!!
7.
RangerFox
Kitiltasz a bolygóról? Neee! Majd összedobok valamit. Két hetem van ugye? Ha az úgy megfelel, akkor jövőhét szerdán kiteszem a blogot. Az írás klassz lett, remélem lesz a játékhoz egyszer szerencsém...
6.
Yanez
Névtelenség: Irulok-pirulok! Elég nagy bajban vagyok, ha ez életem mérföldköve. Legyen inkább ez:

http://tinyurl.com/p7v3djo

Traktoros: Akkor kezet rázhatunk? :D Szerintem veled történt valami. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, nálad csak most állt be a pubertáskori transzmutáció.
4.
névtelenség
Büszke vagyok rád! Mind minőségben, mind kivitelezésben.
Kezeld ezt életed mérföldköveként.

http://tinyurl.com/ps4vux4
3.
Yanez
#2: Köszi Drakecsajszi! QD játékaira tényleg megéri várni, akárcsak a Naughty Dogs alkotásaira!
2.
drakecsaj
A csodálatos OST-jéről is tennék egy említést, mivel az is pazar :)
Nekem is nagyon átjött a játék, eszméletlen jó volt. QD megint bedobta magát, remélem több ilyen játékot fognak csinálni a srácok. Lehet, hogy éveket várunk rá, de az ilyenek miatt megéri.
Jó iromány lett Yanez, grat!
1.
sleki666
Életem egyik legjobb játéka volt...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...