Doomsayer

Doomsayer

Honkai Star Rail ajánló

Link másolása
Néha mély és elgondolkodtató, máskor pedig vicces, de mindenképpen szórakoztató utazás az Astral Express fedélzetén bolygóról bolygóra, kalandról kalandra. Nagyszerű ingyenes játék!

honkai.jpgIgazából azt sem tudom, hogy minek néztem meg ezt a játékot, mert nem szoktam ilyenekkel játszani. De úgy látszik, hogy egy unalmas percemben mégiscsak megnéztem, hiszen úgy is ingyen van és nem is gondoltam volna, hogy ennyire bejön majd. Az óta is minden nap belépek és játszok vele egy kicsit úgyhogy ezért gondoltam, hogy írok ide betűket róla. Az egyébként nagyon sikeres Genshin Impact alkotóinak az újabb játéka a Honkai: Star Rail, ami sok mechanikában hasonló vagy egyező a GI-el, de abban például eltér, hogy körökre osztott harcrendszerrel rendelkezik. Az elején érdemes leszögezni mindazoknak, akik nem tudják, vagy nem játszottak még ilyennel, hogy ez egy úgynevezett free-to-play gacha játék, ami azt jelenti, hogy ingyen játszható és a karaktereket, valamint a bizonyos értelemben felszerelésnek felfogható light cone-okat úgy kapjuk, mint ha egy kártyapakliból húznánk őket. Van tehát esély megkapni az áhított waifu-t, vagy husbando-t, akarom mondani karaktert, (ezek a százalékok csak hasra ütés szerű példák, de a játékban minden % pontosan le van írva), de mondjuk úgy, hogy 5%, hogy az jön, amit akartál, mondjuk 30%, hogy az jön, amit nem akartál, de nem baj mert tök jó az is, a maradék meg az, hogy olyan jön, amit nem akartál és nem is örülsz neki – bár kifejezetten rossz és nettó haszontalan dolgokat nem kap az ember. Viszont nem kell félni, mert ha valaki elég okos, az belefizethet ilyenkor 40-50 ezer eurót húzásokra és totál ki fog jönni az is, amit akart.

Ebből kitűnhet, hogy egyeseknek ezért könnyebb lehet egy kicsit a dolga, másoknak meg nehezebb, vagy kevesebb lehetőséggel rendelkezhetnek annak függvényében, hogy mit dobott ki a gép. Minden esetre érdemes tudni, hogy nagylelkű ez a játék és úgy van elkészítve, hogy egy fillér befizetése nélkül is teljesen jól, mi több, hiánytalanul tökéletesen lehet érvényesülni, csak lassabban. Ez azért van, mert szinte bármit csinál az ember, szórja rá a játék a Stellar Jade nevű fizetőeszközt, amivel vehetünk a húzásokhoz szükséges jegyet, de sok jegyet is kapunk mindenféle dolgokért, amiket lehet csinálni. Ha 10-esével húzunk, akkor garantált egy legalább 4 csillagos kari vagy light cone, szóval úgy érdemes. Már a kezdésnél is van 80 ingyenes húzásunk, ráadásul az állandóan elérhető alapvető karakterekből (standard banner) az első 50 húzásból garantált egy 5 csillagos kari, a többi 30-at meg elküldhetjük az aktuálisan időszakosan rendelkezésre álló limited emberekre vagy light cone-okra (character event banner). Nem azt mondom, hogy ebből a 80 húzásból (warp-nak hívják amúgy, de nekem most már húzás marad) biztosan megkapjuk azt, akit kinéztünk, de egy-két 5 csillagos és két-három 4 csillagos karakter meg egy csomó jó kis motyó biztosan kijön belőle. Mindezek mellett természetesen mindenféle húzás nélkül is van egy alap csapatunk és nagyon jó karaktereket adogat a játék a sztori közben is, csak úgy. Az internet is állandóan tele van mindenféle beváltható kódokkal, amiket el is fogad a játék, szóval azt mondom, hogy nem kell egy fillért sem költeni még hosszú távon sem ahhoz, hogy élvezhető legyen a játék. Na nézzük, miről szól a cucc.A Star Rail egy science-fantasy történetközpontú single player RPG, ami körökre osztott harcrendszerrel operál és ahogy az S-F elnevezés is mutatja egyszerre merít a sci-fiből és a fantasy-ből. Itt például az emberiség bizonyos Aeon-oknak hívott entitásoknak követi az útjait. Ott vesszük fel a fonalat, hogy az Astral Express (vonatnak kinéző űrhajó) legénysége közül Dan Heng és March 7th relikviákat akar vinni Hertának a Herta Űrállomásra, amikor is idegen erők, úgynevezett Voidranger-ek megtámadják az állomást. Dan és March tehát neki is áll irtani az alieneket, miközben a háttérben Kafka és Silver Wolf a Stellaron Hunters, nem éppen becses hírű csoport specialistái az állomásra érkeznek, ahol el van rejtve egy Stellaron (ami egy végtelen pusztításra alkalmas dolog). Természetesen meg is szerzik ezt a Stellaron-t és megidézik a Trailblazer-t, aki a mi főszereplő karakterünk. Ő lehet férfi (Caelus) és nő (Stelle) is, de a kinézeten és a voice acting-en kívül amúgy ugyan az a kettő. Ezt a Stellaront pedig beleteszik a főhősünkbe.A Trailblzer-ünk pedig minden emlékétől megfosztva, mintegy amnéziásan ébred fel és ez azért van, mert még kajak soha egyetlen egy RPG-ben nem volt még ilyen. Kafka és Silver Wolf amúgy barátságos velünk, de lekoccolnak, minket pedig megtalál March és Dan. Velük összeállva mentjük magunkat és kisvártatva csatlakozik hozzánk Himeko, aki az Astral Express legénységének, a Nameless-nek a vezetője. Ezzel immáron meglesz a 4-es parti-létszám, úgyhogy menet közben szétütünk mindent, meg egy nagy boss-t is megburítunk, ahol mindenki meglátja, hogy jó karaktert kaptunk magunknak. A történet egyébként misztikus és titokzatos, mintegy mindig fenntartja az érdeklődésünket. Úgy fog összeállni a fő plot, hogy az Express bolygóról bolygóra utazik, ahol megoldjuk a dolgokat és tovább állunk, miközben alakul a lényeg. Ebben a megjelent verzióban egyelőre két bolygó van, mintegy 40-50 órányi történettel, de van mellette számos mellékes küldetés és lehetőség. Live service a játék, szóval időnként érkezik hozzá (ingyen) tartalom, tehát ha eljutottunk az aktuális verzió végére, akkor csak annyi a dolgunk, hogy várjuk a folytatást és közben tuningoljuk az emberkéinket.A harcot úgy lehet elképzelni, hogy egy 4 személyes parti vagyunk mi, velünk szemben állnak a mindenféle ellenfelek és a sorrend az adott szereplők speed statján alapszik. Ez a speed egyébként buffokkal növelhető és debuffokkal csökkenthető, szóval változhat menet közben is a sorrend. Az ellenfeleknek különböző gyengéi vannak, mint ahogy a Persona játékokban is, csak annyi a különbség, hogy itt egyszerre több is lehet (2-3, de akár 4 különböző is) és ha így sebezzük őket, akkor először egy úgy nevezett Break Bar-t kell levinni, hogy gyengült állapotba kerüljenek. Ilyenkor nagyot sebzünk és egy körből is kimaradnak, miközben mi vidáman püföljük őket. A harc minden szereplője, mármint mi is és az ellenfél is mindig valamilyen elemi sebzéssel operál, ez karakter függő. Ezek a következők lehetnek: fizikai, szél, jég, tűz, elektromos, kvantum és képzeletbeli, amik rendszerint rendelkeznek még plusz hatásokkal, mint pl idönkénti sebzést okoznak (DoT), debuffokat okoznak, mint pl sebbesség csökkenés, vagy konkrétan megfagyhatnak az ellenfelek a jégtől, amitől ugye kimaradnak egy körből és még fáj is nekik. Emiatt a dolog miatt nem egészen mindegy, hogy milyen csapattal milyen bunyóhoz állunk oda, mert bár más sebzéssel is lehet jól sebezni, azért Break nélkül nehezebb a dolgunk. A fent említett első tutorial boss is úgy áll össze, hogy a jobb keze gyenge a jég ellen, a feje (vagy mi) gyenge a fizikai sebzés ellen, a bal keze gyenge a szél ellen és mind a három gyenge a tűzre is. Mi meg ugye úgy állunk ott, hogy March jég, Dan Heng szél, Caelus/Stelle fizikai és Himeko tűz elemű és így lehet elképzelni a taktikázást.A karakterek pedig a következőképp néznek ki: mindenkinek van alap támadása és spéci képessége, talent tulajdonsága és ultimate képessége, valamint egy harcon kívüli, technikának hívott skill. 5 action pontunk lehet max, minden harc úgy kezdődik, hogy 3 van belőle meg. A sima támadás mindig hozzáad egy pontot, a képességek mindig levesznek egyet, tehát ha elfogy, akkor nem lehet skillt nyomni. Az alap támadás mindig egy gyengébb odacsapás, de a többi viszont már merőben eltérő egymástól minden karakternél. Most ezt talán a három gyógyító összehasonlításával tudom jól bemutatni. Natasha egy ingyenes 4 csillagos fizikai sebző healer, akit sztori közben megkapunk és a harcon kívüli technikája egy erős harc kezdő támadás. A sima ütésen túl a képessége egy egy darab karakterre ható gyógyítás, ami levesz egy debuffot is, az ultimate-je egy party gyógyítás és a talent az, hogy ha 30%-nál kevesebb élete van a célpontnak, akkor nagyobbat gyógyít. A következő ember Bailu, már a standard bannerből húzható ki, és egy 5 csillagos, áramos healer. Technikája, hogy felvesz egy buffot, amivel az első két körben való halás esetén újraéled és harcol tovább. Az ütés mellett a gyógyítás viszont olyan, hogy már 3 emberre hat, de abból mi csak az elsőt mondhatjuk meg, a többi random. Az ultimate-je party gyógy és jön hozzá a buff, hogy ha két körön belül meghalnak, akkor felkelnek. Hmm... Ez azért már jobb, de az eddigi két felsorolt mindkettő a saját életpontjainak száma alapján gyógyít, tehát arra kell velük gyúrni, mondjuk támadás helyett.És itt van Loucha, a mostani limited character eventből, aki egy 5 csillagos, képzeletbeli sebzéssel dolgozó healer. A technikája gyógyítás, az ütés mellett a képessége, hogy egy embert gyógyít, de azt az attack-ja alapján számolja. Az ultimate egy minden ellenfelet komolyabban sebző csapás, plusz minden ellenről levesz egy buffot. Harc közben viszont ha egy emberünk 50% élet alá csökken, akkor ő soron kívül automatikusan rágyógyít minden action pont felhasználás nélkül (két körönként egyszer). Mindezek mellé 2 ilyen után és az ultimate után  kitesz egy mezőt a harctérre, és minden karakterünk aki támadja az ellenfelet gyógyul két kör erejéig. Na ez már egy sokkal jobb karakter. Minden gyógyítást az attack statjából számol, szóval rá lehet arra gyúrni és nem elég, hogy nagyot üt emiatt, az ultimate-je is sebzés és ugye az is nagyot üt. Mindezek mellett automatán gyógyít és sokat, de ha kell, akkor el lehet nyomni a képességét is – csak éppen nem sűrűn kell. Éppen ezért pozitív a kari az action ponton, mert a sima ütéssel amit legtöbbször használunk vele, csak termeli a pontot és végső soron egész jó sebző is, hiszen érdemben nem csak gyógyítani tud.Szóval ilyen különbségek vannak a karakterek között és ezért van valül a parádé. Ez nem jelenti mondjuk azt, hogy a fenti példában először sorolt Natasha pont rossz lenne. Épp ellenkezőleg. Van egy boss, aki fizikai sebzésre érzékeny és olyan debuffot oszt, hogy az embereink egymást ütik. Mivel Nat az egyetlen gyógyító (épp fizikai fajta), aki tud debuffot leszedni a barátairól, ezért erre a bossra vele érdemes menni, mert hiába van ott az 5 csillagos Loucha , ha éppen a saját embereinket üti nagy erőkkel. De ha befutunk abba a szituba, hogy éppen party heal kéne és Loucha van ott, akkor felejtős a dolog és nézhetjük, ahogy beradárlnak. Értjükl a lényeget. Egyébként az összes többi és többi fajta karakter is hasonló különbségekkel rendelkezik és a belőlük összeállított partik teljesen más képességű, erejű és játékstílust igénylő csapatok lesznek. Ízlés, vagy lehetőség szerint alakíthatjuk ezt, de a lényeg, hogy mindig van annyi jó és jól összeillő emberke, hogy mindent meg lehessen csinálni a játékban. Jelenleg összesen 26 játszható figura van és 4 továbbit már bejelentett a készítő, szóval lehet rájuk gyűjtögetni az erőforrást. De ezzel még mindig nem merült ki a karakterek témája, mert egy tulajdonságuk még van, nevezetesen az, hogy ki melyik Aeon útját követi. A Destruction karik kifejezetten a sebzésre és túlélésre specializálódnak, a Preservation követői pajzsokkal védik a partit és emelik a védelmet, a Hunt útján járók egy darab ellenfél sebzésében jeleskednek, míg az Erudition követője tömeges sebzéssel operál. A Harmony buffolja a csapatunkat, a Nihility debuffolja az ellenfelet és végül az Abundance gyógyítással foglalkozik. Mindezt megfűszerezzük a 6 különböző, random statos, plusszolható, szettbónuszos ruhákkal és az Aeon függő Light Cone-okkal és már karakterenként is több jó build-re van lehetőség.A harc egyébként zseniális és nagyon játszatja magát. Másrészt pedig, hogy ez a játék nem csak PC-re van, hanem PS-re is jön, valamint van mindkét telefonra is, azért telón sokkal jobb körökre osztott harcot folytatni. Itt jegyzem meg, hogy van automata harc opció is, ami bár először felháborítónak hangozhat, de rájöttem, hogy jó az. Nem akkor nyomja be az ember, amikor leül rendesen játszani, de amikor a különféle napi-ilyen-olyan-farmolásokat és egyebeket csinálunk, és úgyis nyerni fogunk ezekben a harcokban, akkor jó, ha villámgyorsan lefutja a gép helyettünk és nem kell ott nyomkodni. Nem harcol okosan a gép, sőt, néha ritka hülyén nyomja, de ahhoz, hogy 4-5 csiribiri ellenfelet lepofozzon azért teljesen megfelel. Az ilyen farmolás alatt azt értem, mint a karakterek fejleszthető képességeihez szükséges anyagok dobálására való bunyók, amiket be lehet állítani, hogy 6 legyen egymás után. Így a gép lenyomja őket turbó módban össz 1-2 perc alatt, mi meg addig fel tudunk dobni egy kávét, vagy lehet menni pisilni. Egyébként a fő sztori mellett van számos normál mellékküldetés, egyes karaktereket külön bemutató küldetések, de van több minijáték és fejtörő is, nameg elrejtett zugok, ahová be lehet nézegetni.További játékmódok is vannak, ilyen például a Simulated Universe, ami amolyan dungeon crawler mód. Ezek a szintünktől függően több nehézségben állnak rendelkezésre és mondjuk 10-15 kisebb részből áll egy menet. Ezek a részek, mint folyosók, szobák, kisebb terek randomizáltak és a végükön sokszor el lehet dönteni, hogy merre indulunk tovább. Mondjuk harc az egyik és tranzakció a másik irány (de ennél több féle van). Az utóbbi esetében találkozunk valamivel, ahol tudunk valamit vásárolni, vagy kapni és nincs harc, de a harcnak is megvan a maga előnye a kártyák miatt. A dungeon elején eldöntjük, hogy melyik Aeon útján akarunk járni és a harcok után mindig kapunk 3 választható kártyát, valami fejlesztéssel. Olyat kell elképzelni, hogy pl Destruction kártya: ha 50% alatt van az életed, akkor 30%-al nagyobb lesz a sebzésed, vagy Preservation kártya: minden harc elején kapsz annyi pajzsot, mint az életed 20%-a. Minden Aeon-hoz van 22 féle kártya. Ilyenek, de tök random mindig, hogy melyikek közül lehet választani és egyet lehet csak egy harc után. Persze ha a fél pályát berántottuk és két csapat esik nekünk, akkor kettőt. Ha hármat összeszedtünk arról az útról, amin járunk, akkor kapunk egy kő kemény plusz képességet (Path Resonance), amire ha összejön az energia, akkor el lehet nyomni és keményen besebez minden ellenfelet. (Vagy Abundance esetén keményen meggyógyít minket.) 6 és 9 darab, a választott ösvényhez tartozó kártya után pedig még erősíteni lehet a kemény plusz képességet. Roppant szórakoztató egy run, de ez amolyan roguelike féle, mert ha leverik az egész csapatot a harcban, akkor annyi annak a futásnak, lehet előről kezdeni. Mi több, itt nem lehet kajákat (buffokat) sem enni, csak a skillek vannak, illetve csak az elitek után és a végső boss előtt lehet éleszteni valakiket, ha kihaltak közben. Minden esetre ez a Simulated Universe egy rendkívül jó és szerfelett szórakoztató játékmód, ahol rendesen jó loot is esik. Amúgy ez a Herta nevű karakternek a projektje, és itt megkapjuk örökbe Hertát is a csapatunkba, aki egy 4 csilagos jeges Erudition DPS, szóval megéri benézni.Aztán ott van a Forgotten Hall nevű játékmód is, ami a teljesítés után még bővül egy Memory of Chaos nevű móddal is. Az első az csupán annyi, hogy bizonyos ellenfeleket meg kell tudni verni egy mi általunk összerakott csapattal, de vannak szempontok, mint hogy jutalmakat ad, ha bizonyos darab körnél gyorsabban megy le a dolog, vagy nem esik el egy emberednél több. 15 kihívás van itt jelenleg. Az utóbbi ugyan ez, csak pepitában (meg már komolyabban nehezebb endgame fokozaton), ahol pályánként van valami okosság, mint pl ahány darab debuff van az ellenfelen a kör végén, annyiszor 10%-al csökken a védelme és amúgy nagyon kemények már ott, szóval érdemes figyelni, hogy éppen mi a játékmenet. (És az említetthez például egy Nihility karit is vinni.) Ez is 15 pálya jelenleg. Továbbá kategóriában pedig lehet futni a már korábban említett fejlesztési anyagokért való bunyókat, lehet újra menni a nagy bossok ellen (persze több nehézségen és így különböző jóságú jutalomért cserébe). Lehet menni elitek ellen is ruhákért, vagy ritkább fejlesztési anyagokért, de itt előre láthatjuk, hogy melyik mit dob, szóval lehet célirányosan menni valamire. Ezek, amik a továbbá kategóriában vannak használnak tőlünk egy trailblaze power nevű erőforrást, amiből 180 a max és óránként 10 regenerálódik automatikusan, úgyhogy ezért nem lehet egy nap alatt kifarmolni mindent. Persze, ha valakinek van egy csöpp esze, az nem így csinálja, hanem egy olyan 3-4000 eurót be is fizethet és veheti az energiát az item shopból. Ez az energia utántöltő 60 energiát ad vissza azonnal és annyira dobálja a játék ingyen is, hogy van már kb 70 darabom belőle.Sok minden van ebben a játékban és szerintem nagyon jó kis gém csak nem írhatok le mindent, mert már így is hosszú lesz ez a blog. Teli van jópofaságokkal az anyag, mint pl egy adott karakteredet beállíthatod support-ba, és az ilyeneket a játék a továbbá kategóriában emlegetett menéseknél a neten felajánlja másoknak, hogy mehessenek vele. Ha mentek vele, akkor játékbeli pénzt kapunk, másrészt meg jómagam is sokszor veszek igénybe ilyen segítséget, mert ha másnak van egy olyan karija, ami nekem nincs meg, de a képességei/sebzése miatt kellene nekem oda, akkor így tudok vele játszani, meg a bunyó is meglesz. Mindezek mellett  meglehetősen jó és szép a grafika, de gépigény az a világon semmilyen nincsen. Még Steam Deck-en is 1440p-ben lehet tolni monitoron, de minden gépen meg telefonon jól elmegy. A zene az full zseniális, nagyon komoly anyagot ütöttek össze a játékhoz. Meg ez, hogy nem tudom milyen elvetemült írók vannak, de eléggé veszedelmes humor van a játékban. Próbáljátok ki, hogy elkezditek Belobog városban a szemeteseket nézegetni, vagy a hotelben a szekrényt. Nagyon súlyos az írás :) Bugokat lehet jelentgetni, de én ennyi óra alatt egy darabbal sem találkoztam. Mindezek mellett nagyon jó a minősége a programnak és gyönyörű szépek a karakterek. Szexuális és bármilyen szuggesztív tartalom nincs a játékban, még a „rajongóknak” kategóriában sem, szóval fiataloknak is nyugodtan ajánlható, illetve olyanoknak, mint én, aki nagyon szereti az Anime stílust, de azt viszont már nem, amikor átmegy az egész hentaiba. Szóval szépek a nők (egyébként a férfiak is), de ruhában vannak és úgy is maradnak, ami számomra egy plusz pont.Ingyenes a játék, szerintem próbáljátok ki gépen és/vagy telefonon, illetve hamarosan Playstation-ön is. Biztos, hogy az év eddigi legjobb f2p live service játéka, viszont minden játék közé sorolva is az év egyik legjobb JRPG anyagának tűnik. A napi farmolásokat szinte percek alatt el lehet intézni még automata harccal is, de idő és kedv esetén jól be lehet ülni játszani. Szép, jó minőségű és érdekes, továbbá izgalmas játék ez tehát legyen mondjuk 9 pont és várom a következő bannert, valamint a sztorit folytató update-t.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...