FrankBlack

FrankBlack

Az elektronikus zenétől a szimfonikusig

"Electronic meets orchestra". Jean-Michel Jarre, Vangelis , Schiller.

Jean-Michel Jarre

A zene mindig is meghatározó volt az életemben. Sokféle műfajra, stílusra nyitott vagyok, de nem vagyok mindenevő. Megválogatom mit hallgatok. Korábban több posztot is szenteltem az „életem zenéinek” amelyekben kedvenceimet ismertettem.

Gyerekkoromban leginkább az instrumentális muzsikát szerettem. Ennio Morricone legendás filmzenéi mellett az elektronikus zene mágusa, Jean-Michel Jarre is nagy kedvencem volt. Emlékezetes volt, ahogy megismertem a zenéjét. A 90-es évek elején kb.11 éves lehettem, amikor a rádióban hallottam egy számot. Mivel édesapám az újságírás mellett rádiós-televíziós szerkesztő-műsorvezetőként ott is dolgozott megkértem nézzen utána, hogy akkor 9 óra 12 perckor amit hallottam az mi volt. Estére megjött a válasz: Jean-Michel Jarre. Oxygene 2.

Akkoriban suli után én rendszeresen a zenei könyvtárba mentem délutánonként. Ez egy érdekes intézmény volt még a net, mp3, spotify és egyéb online felületek előtt. A könyvtárban a zenei témájú könyvek mellett rengeteg lemez volt, amiket ott helyben kis boxokban ülve fejhallgatóval meg lehetett hallgatni. Sokat jártam oda, amíg nem lett nekünk is otthon CD lejátszós Hifi torony.

Onnantól mindig CD-t kértem karácsonyra, szülinapra, névnapra. JMJ korábbi lemezei szinte mind megvoltak és nagyon szerettem őket. Sokat ábrándoztam az Equinoxe, Revolution, Oxygene, Magnetic fields albumainak hallgatása közben. Az 1981-es kínai koncertje is nagy hatással volt rám, különösen a Souvenir de Chine. Ezt a számot egy kazettára loop-olva másoltam végig így csak az szólt rajta újra meg újra. Egy másik kedvenc számom a koncert albumról pedig remek társam volt a küzdelmes hétköznapokban. A Waiting for Cousteau pedig egy remek relax zene lazításnak.

1993-ban jött az új albuma, aminek eredeti kazettáját frissen vettem meg akkor télen és az ment megállás nélkül a magnóban és a walkman-en. A Barcelonai lemezbemutató koncertet adta a tv és felvettem VHS kazettára. Máig libabőrös leszek ettől:

Télen a nagy hidegben, hóban, erős szélben ez szólt a walkman-ből teljes hangerőn. Nagyon passzolt ez a zene az én kis lázadó kamasz lelkemhez. Számomra a 90-es évek első felében volt igazán meghatározó és fiatal kamaszkori mindennapjaimban segítő társam az ő zenéje. A későbbiekben megjelent lemezeit is szerettem, különösen a Geometry of Love tetszett, amelyet  a francia művész többek között Kínában nagyzenekarral együtt adott elő egy fantasztikus koncerten. Vangelis mellett a másik kedvencem volt JMJ zenéje.

 

Vangelis

A görög zeneszerző műveit megint csak a rádióból hallottam elsőként. Gyermekkorom óta elkísér a zenéje. Sokat hallgattam a hosszú autós utazások alatt a hátsó ülésen a walkaman-ből. A Reve c. száma rendszeres útitársam volt a hétköznapokban. Szinte minden hangulathoz, évszakhoz, időjárási körülményhez volt egy számomra oda illő albuma vagy száma. Esős időben, télen a hófehér kopár tájat nézve vagy az őszi szürke hétköznapok városi forgatagában kora reggel, hajnalban. Tavasszal az éledező természet és a napsütés idején. Súlyosan rám nehezedő magányomban és szomorúságomban pedig többek között ez a szám nyújtott vigaszt.

Ott volt még a melankolikus Blade runner (1994) és a varázslatos Conquest of paradise (1992) amelynek hallgatása közben álmodoztam a földi paradicsomról. A teljesség igénye nélkül csak a legnagyobb kedvenceimet említve is elég sok. A 90-es évek derekán jó volt Vangelis rajongónak lenni, mert sorra adta ki a jobbnál jobb lemezeket. A Voices (1995) és az Oceanic (1996) albumokat megjelenésük után frissen kaptam ajándékba amelyek újabb fantasztikus világba kalauzoltak el.

Nemrég megjelent a Nocturne című albuma (2019), ami olyan magával ragadó, hogy akkor azt gondoltam ez igencsak méltó búcsúzás. Igen, én már akkor úgy érzetem, hogy ez a búcsú. Igaz korán temettem szegényt, mert kiadott még egy lemezt halála előtt, de számomra ez a varázslatos album volt az igazi búcsúzás tőle. Életem végéig hallgatni fogom a mesterműveit.


Yanni

Szintén görög származású művész, aki Vangelishez hasonlóan főként instrumentális zenéket szerzett, többek között filmek zenéjét is. Neki is a szintetizátor és a zongora volt a fő hangszere, de nem volt annyira népszerű mint a másik honfitársa. Nem is tudtam a létezésről sem, amíg egyszer csak a tv-ben megláttam az akkor friss 1994-es Acropolis koncertjének az ajánlóját, mely szerint este 10-től sugározza a televízió. Felvettem VHS kazettára és teljesen ámulatba ejtett. Filmzene jellegű, dinamikus, erőteljes és nagyzenekarral:

Fantasztikus koncert. Ezen felbuzdulva nyakamba vettem a várost, hogy az albumait felkutassam. Ne feledjük, hogy a 90-es évek közepén járunk, így történt, hogy én sehol semmit nem találtam. Senki fia egyik lemezboltban sem hallotta még soha a nevét. Így be kellett érnem sokáig azzal a VHS koncertfelvétellel. Mígnem a net terjedésével a 2000-es éveket jócskán magunk mögött hagyva megtaláltam az albumait és egy újabb csodálatos koncertet.

Végighallgatva az addig kiadott stúdióalbumait ismét egy remek művész zenéivel gazdagodtam általuk, amiből sugárzik az életöröm. Rengeteg jó zenét szerzett, amelyeket koncertjein tökélyre fejlesztve nagyzenekarral adott elő változatos hangszereket felvonultatva. A sokáig szinte csak instrumentális zenéket szerző művész 2009-ben előállt a Voices c. albummal, amiben már énekszó is kíséri a műveit. Fiatal tehetségeket karolt fel és az albumon lévő számokat gondosan megválogatva választotta ki az adott dalhoz leginkább megfelelő csodálatos énekhangot.

Yanni zenéje számomra maga az életöröm. Sugárzik belőle az életigenlés, a pozitív szemlélet. Depresszió ellen kiváló gyógymód a hallgatása.

2011-ben visszatért az instrumentális zenéhez és új albummal rukkolt elő. Majd egy újabb koncert következett, amit sajnos félig elmosott az eső, de még így is egy varázslatos koncertfelvétellel gazdagodtam a bluray kiadásnak köszönhetően.

2016-ban új albummal jelentkezett és összehozott egy „álomkocertet” egy nagyszerű helyszínen. Van szerencsém bluray-en nézni és hallgatni tavaly nyár óta. Tényleg egy álom.

 

Schiller

Eredeti nevén Christopher von Deylen az ezredforduló előtt robbant be a slágerlistákra jellegzetes hangzású számával: Das Glockenspiel.Bevallom ettől nem voltam elájulva, csak valami Dream Dance válogatáson ott volt. A 2001-es albumon szereplő Dream of you már sokkal inkább tetszett, amihez a nagyszerű és egyedi énekhangot Peter Heppner adta. Ugyanitt hallható Kim Sanders közreműködésével a számomra igencsak kedves Dancing With Loneliness.

Habár már ekkor sok remek instrumentális zenét is szerzett a német művész rendre jó hangú énekesekkel is dolgozott együtt. A következő albumon ismét Heppner fakadt dalra és megszületett az I feel you. Sarah Brightman énekhangja csendül fel a The Smile c. szerzeményben. A következő években is sorra készíti albumait, melyeken az instrumentális melódiák mellett nagyszerű énekesek is közreműködnek. Kiemelném ezek közül egyik kedvencemet, aminek ez a klipje is nagyon tetszik:

Jette Von Roth csodálatos énekhangja több szerzeményben is felcsendül a következő albumon a visszatérő Kim Sanders mellett.Drifting and dreaming, Whats coming. Emellett a kiváló gitáros Mike Oldfield közreműködésével egy remek számot hozott össze.

Felsorolni is nehéz milyen sok jó hangú énekes szólal meg Schiller lemezein miközben instrumentális számok is akadnak bőven, amelyek nem kevésbé kiválóak. De nem véletlenül nem említettem konkrétan ezek közül eddig egyiket sem. Mert azok koncertről koncertre egyre jobbak. Az eredeti stúdió felvétel azokhoz képest olyan kezdetlegesnek tűnik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az első slágere, amelynek  a fentebb már említett eredeti verziója után tessék meghallgatni, hogy évekkel később milyen nagyszerű változatban adja elő zenésztársaival együtt egy koncerten:

2010-ben megjelent az Atemlos album és a lemezbemutató koncert bluray kiadásban. Schiller több korábbi koncert DVD-je is megvolt már és szívesen hallgattam őket, de ez a koncert volt az amikor egyértelművé vált számomra, hogy az ő zenéje sokkal jobb a koncerteken mint a stúdióalbum változatban. Nem mintha azok rosszak lennének, de én innentől szívesebben hallgattam inkább bluray-en fejhallgatóval a nagy tv-n. Sokkal nagyobb élmény, hasonlóan Yanni-hoz. Az albumon közreműködő Anggun egy csodás hangú egzotikus szépség énekli a német művész két új számát is az albumról, amelyek közül ez a kedvencem.

A sok remek instrumentális szerzemény mellett ekkorra már egyre nehezebb felsorolni mennyi énekessel dolgozott együtt. A következő albumokon tovább szélesíti a repertoárt és érezhetően egyre jobb zeneszerző válik belőle.

2012-ben megjelent a Sonne c. album és a bluray koncert. Itt születtek meg az olyan kihagyhatatlan instrumentális számok is, mint a Berlin-Moskau, Ultramarin, Mitternacht (nagyon erős Jean-Michel Jarre hatás érződik rajta) Lichtermeer, Revelation.

2013-ban az Opus c. lemezen érezhető egy kis stílusváltás. A fúvósok, vonósok egyre nagyobb szerepet kaptak. Ezt követte 2014-ben a Symphonia koncert album.

2016-ban a Future c. lemez és koncert (Zeitreise) párossal jelentkezett Schiller. Kicsit visszafogott a szimfonikus irányból, megint erősebben éreztem az albumon Jean-Michel Jarre hatását, amiről maga a művész is vallja, hogy nagyban inspirálta őt. Tricia McTeague közreműködése pedig igencsak üde színfolt.

Schiller ezen a koncerten ismét bizonyította hogy mindig túlszárnyalja önmagát. A koncertjei és a lemezei is mindig egyre jobbak és jobbak. Hihetetlen hogy fejlődik ez a zenész. És amikor már azt gondoltam, hogy ezt a lemezt és koncertet már nemigen lehet überelni, akkor jön 2019-ben a Morgenstund. Ki akartam emelni néhány számot, de mind kiemelkedőre sikerült.

2020-ban megjelenik a Colors, ami tisztán instrumentális és inkább elektronikus zene. 2.cd a koncert. Mintha egy új JMJ lenne.

2021-ben megjelenik a Summer in Berlin, ahol megint túltesz önmagán. Az egykori Alphaville énekesével készíti el a címadó dalt, ami erősen a 80-as évek pop zenéjét idézi.

Emellett megjelenik egy 2019-es koncert bluray kiadása. Olyan szinten igényes és jól összerakott koncert, hogy elképesztő. Közben jött a covid. Ezért is volt meglepő számomra, hogy a német zenész nem állt le a koncertezéssel ekkor sem. Zseniális ötletet valósított meg, autós koncertet rendezett. Majd összeállt Thorsten Quaeschning-el, aki a legendás Tangerine Dream frontembere lett 2005-ben és szintén élőben zenéltek együtt visszatérve a jó öreg elektronikus zenéhez. Tovább folytatva ezt a vonalat ismét egy remek bluray jelent meg 2020-ban, a már említett Berlin-Moskau egy speciális 50 perces változatával.

2020 környékén annyira termékeny lett a német művész, hogy sorra jelentek meg a jobbnál jobb albumok és koncertek, én meg csak kapkodtam a fejem és így a nagy kavalkádban el is siklottam fölötte, hogy megint újabb lemez jött. És akkor azt még meg sem említettem hogy  amolyan chill out, relax, ambient jellegű albumokat is kiad rendszeresen 2004 óta. Eddig összesen 17 jelent meg Die Einlassmusik néven. Sok nagyszerű énekes és rengeteg jó szám nem lett még megemlítve az albumokról, kislemezekről, valamint a koncertjeinek is csak töredéke kap cd, bluray kiadást, de még azokat sem említettem mind.

2022 nyarán jöttem rá csak hogy ismét dupla lemezes album jelent meg. Megint inkább a nagyzenekarhoz, vonósokhoz, fúvósokhoz közeledett, de immár sokkal jobban, mint legutóbb. Schiller szinte folyamatosan fejlődik, stílusa egyre profibb és kiforrottabb. Legújabb albumát maga címe jellemzi a legjobban: Epic.


"Electronic meets orchestra"

A posztban bemutatott zenészek műveinek hallgatása meghatározó az életemben. Mindannyian alapvetően elektronikus és főként instrumentális zenét játszottak kezdetben, de pályájuk során tovább gazdagították szerzeményeiket nagyszerű énekesekkel és nagyzenekarral, valamint egyéb változatos hangszerekkel. Többek között ezeknek a nagyszerű művészeknek a zenéi kísérik és színesítik, gazdagítják a mindennapjaimat nagyon régóta.


Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...