Játékmenet
Final Fantasy….e név hallatán mindenkiben más érzetet kelt. Vannak megszállott rajongói, vannak akik némely részt végigjátszották, és vannak akikben ez a stílusú játék ellenérzéseket kelt. Már az első órában látszik, hogy FF16 eltávolodott a körökre osztott harcrendszertől és egy akció-RPG stílust vett fel, amelyben az „akció” fog dominálni. Azonban ez a váltás egy kétélű fegyver, valaki szimpatizálni fog vele valaki nem. Vajon ez elég jó ahoz, hogy egy akár 60-70 órás játékban ne váljon kissé unalmassá? Nos a válasz…igen, mivel a játék során annyi sok mozdulatot tanulhatunk meg, amit szinte meg sem tudunk jegyezne (én személy szerint, mint egy amatőr „játékos” megrekedtem pár jól bevált támadásnál és védekezésnél). A „nyílt világ” tele vannak felszedhető tárgyakkal és felszerelésekkel, de igazából ezek felfedezése nélkül is könnyen boldogulhatunk. Ezekből aztán készíthetünk újabb fegyvereket és tárgyakat azonban a játék végére annyi „anyagom” volt, hogy egyszerűen nem tudtam mit kezdjek vele. A mellékküldetések szintén „elhagyhatóak” (van néhány amit el kell majd végeznünk) mivel ezek csak arra fognak korlátozódni, hogy beszéljünk egy sor NPC-vel, majd harcolnunk kell, ezután pedig vissza kell térnünk az eredeti NPC-hez aki a küldetést adta. Sokan lesznek azok akik ezt a végletekig utálni fogját, de még egyszer mondom ezek elhagyhatóak. A törénetben az emberiség egy ijesztő, elnyomó erővel kerül szembe, amely elpusztít mindenkit aki nem engedelmeskedik neki. És itt majd felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e rá az emberiség, hogy megmeneküljön….
Story
Valisthea világában járunk, ami jelenleg hat nemzet között van felosztva. A birodalmat egy, a számunkra is ismerős probléma kezdi el sújtani: az energiaválság. Természetesen a játék esetében egy teljesen másféle energiáról beszélünk: ez az Aether, ami az „anyakristályokból” áramlik ki, hogy varázslatokat tudjanak használni Valisthea lakói. Az energia elfogyóban van, mert egy „Blight” nevű varázslatos szárazság kezdi felemészteni a földeket, ráadásul a túlhasználat kővé dermedés általi halált eredményezhet – ez a válság kergeti a birodalom kisebb nemzeteit az erőforrások miatti folytonos konfliktushelyzetbe. A kiélezett háborús szituációban a legnagyobb fegyvertényt a Dominantoknak nevezett emberek jelentik, akik lényegében afféle istenségek (Eikon-ok), emberi testbe születve. Az Eikonok a legerősebb és leghalálosabb lények Valistheában. Mindegyik egy Dominánsban lakik – egy egyedülálló férfi vagy nő, aki meg van áldva azzal a képességgel, hogy segítségül hívja félelmetes hatalmát. Egyes nemzetekben ezeket a dominánsokat királyi tiszteletként kezelik ezen erő csodálatában, másokban pedig félnek tőle, és arra kényszerítik őket, hogy háborús fegyverként szolgáljanak. Akik uralkodónak születnek, nem kerülhetik el sorsukat, bármilyen kegyetlen is az. Percek alatt végig tudnak gázolni mindenen és mindenkin, óvatosságra intve ezzel a bátrabb nemzeteket és visszafogva azok hódítási próbálkozásait.
Ebbe a világba belecsöppenve vesszük át az irányítást Clive Rosfield felett, aki az egyik ilyen kisebb nemzet (Rosaria) uralkodó családjának elsőszülött fia. A másodszülött pedig Joshua Rosfield, aki konkrétan a Phoenix nevezetű Eikon Dominantja, szóval a nemesi származása mellett még egy eléggé szép jövő előtt álló ifjú is ……
Grafika
Vizuálisan a játék látványos. A környezet gyönyörű, a chocobók imádnivalóak, és a szörnyek – különösen a goblinok – félelmetesek. És ez csak a normál játék során. Az átvezető filmek, ki, és az Eikon-csaták filmjei még jobban néznek ki.
Hanghatások
A Square Enix egyik legjobb jelenlegi zeneszerzője, Masayoshi Soken, elég magasra tette a mércét. A visszhangzó zongoradarabok nyugodt és sóvárgó hangulatot keltenek a hatalmas tájakon, hasonlóan az FFXIV-ben hallható túlvilági témákhoz. Az zenekarok és kórusok tagadhatatlan súlyt adnak a sorsdöntő csaták közben. De ahogy Soken gyakran teszi, szakít a hagyományokkal, és elektronikus dallamokat és basszus gitár hangokat is ad hozzá, amelyek valahogy jól illeszkednek a játék hangulatához.
Ítélet
Mivel én is szeretem az FF játékokat (de nem vagyok elfogult), a játék látványvilága iszonyatosan szép és ha valaki a hibákat vagy a hiányossságokat kezdené felsorolni, el kell ismernem, hogy vannak. Azonban én úgy vélem, hogy mindezek nem befolyásolják a játékélményt.
Pozitívum:
- Iszonyatosan szép a grafika.
- Nagyon pörgős lett a harcrendszer.
- Hihetetlen történet tele lenyűgöző pillanatokkal, amelyek éppoly félelmetesek, mint érzelmesek.
- Élesen megírt párbeszédek és kiváló hangteljesítmények, amelyek a karaktereket legendákká varázsolják.
- Tőbb órányi átvezető videó, mint ha egy interaktív filmet néznénk végig.
Negatívum:
- Nagy a gépigénye és a tárhelyszükséglete (160 GB)
- Egyhangúak a mellékküldetések.
- A vágott jelenetek 30 mp/képkocka sebességre vannak zárolva.
A végigjátszást innét tudjátok letölteni:
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.