Nem fogok kertelni, a TripWire Interactive megint egy nagyot alkotott. Aki nem tudná kikről van szó, annak említek párat az ismertebb játékaikból: Red Orchestra 2, Killing Floor játékok. Bármihez nyúlnak, eddig mindig olyan játékokat csináltak, amikkel a játékosok naaagyon hosszú ideig jól elszórakoztak. Miután kilövöldöztük magunkat a második világháborúban, és lehenteltünk minden zombit, elutazhatunk az ikonikus Vietnami háború helyszíneire, a zöldellő dzsungeles erdőkbe.

De mielőtt belemennénk a játékba beléje, engedjétek meg, hogy beszéljek a főmenüről. Ugyanis eddigi játszós éveim alatt talán a leghangulatosabb menüvel találkoztam ebben a játékban. Az egy dolog, hogy jól néz ki, szép, de amikor megszólalt alatta a Creedence Clearwater Revival-tól a Run Through The Jungle, azt hittem ott helyben dobok egy hátast. Eleve rajongok az effajta zenéért, de annyira hozzá dob ehhez a hangulathoz már a játék megkezdése előtt, hogy tényleg azt kell mondanom, le a kalappal, hatalmas ötlet volt. Oké, persze sokan mondják hogy lehetett volna más, meg van ami jobb, mint ez. Erre meg csak azt mondom, hogy kinek mi, számomra csillagos ötös, hiszen ez is kicsit olyan érzést ad, mint a hasonló témában készült filmek. Be is teszem nektek ide a muzsikát, hogy kicsit belesimuljatok a korszakba.

Miután kiéltem a zene iránti vágyaimat, bele is kezdtem a felfedezgetésbe, ideje hát belépni a csatába. A játékban nincsen quickplay, amit nagyon szoktam hiányolni. Jelenleg csak és kizárólag szerverböngésző van, tehát nekünk kell megtalálni magunknak a legmegfelelőbbet. Ami azonnal feltűnt nekem, hogy a szerverek pingjei elég magasan vannak, ám ezt betudom annak, hogy 10 megás műholdas nettel próbálok érvényt szerezni magamban a multiplayer játékokban. A második ami feltűnt, és ami hatalmas plusz, hogy vannak hivatalos, dedikált, de vannak saját, egyedi szerverek is. Ezt azért én személy szerint nem sok játékban látom. Ja és találkoztam olyan szerverrel is, ahol a modolt mapokon is lehet játszani, amik a steam workshopban is felfedezhetőek. A szerver persze letölti ezeket nekünk automatikusan, nem kell külön feliratkozni még a steamen keresztül. Szóval elég folyékonyan bele lehet keveredni egy játékba. Egyébként a custom map szervereket előszeretettel ajánlom, mert néha vannak olyan térképek amik köröket rávernek az alap mapokra, és azok sem rosszak!

No de mire számítsunk, ha bekerülünk egy csatába? Hát aki nem AK-val meg M16-tal a kezében jött a világra, vagy aki éppenséggel nem játszott még hasonló játékkal, az készüljön arra hogy nehéz lesz. Nehéz, de nem lehetetlen megtanulni játszani. Mint az előző részben, vagy a Day of Infamy-ben, itt sincs célkereszt, nincs kiírva hogy hány lőszer van a tárban, nincs minitérkép, és legtöbbször egy golyó is halálos tud lenni. Viszont csak a mélyvízben érdemes gyakorolni, ugyanis nincs semmi úgymond használható tutorial. Van egy lőtér ahol céltáblákra lövöldözhetünk, illetve van egy placc ahol a helikopterrel való irányítást gyakorolhatjuk. Minden más a számomra unszimpatikus módon, videó tutoriallal van megoldva. Ami számomra kb olyan, mintha egy autósiskolában levetítenének pár videót, majd a végén közlik hogy elvégezte a tanfolyamot, itt a jogosítvány. Persze nem azt mondom, hogy szemétség a harcban tanulni, de ha van tutorial, az legyen normális.

Mint az előbb említettem, a játékban van helikopterezés. És tök jól működik, bár én nem sokat repültem, és sokak szerint borzalmas az irányítás, de azt kell mondanom, jobb, mint a Ghost Recon Wildlands-ben. Adott kétféle madárka: Támadó, és csapatszállító. Ez így elsőre nem tűnhet nagy dolognak, viszont amiben már érdekesebb a helyzet, hogy pilótaként ki kell választanunk, mivel is fogunk repülni. Ugyanis egy csapatszállító pilóta nem vezethet támadó helikoptert, és fordítva. Apró dolog, de nekem elég szimpatikus kis megoldás. A helikopter mindig a távoli bázisról indul, fel kell szállni vele, és eljutni a csatatérre. Van benne azért kihívás, és sok tud múlni egy jó pilótán.

És ha már belekezdtünk a classokba, folytassuk is a gyalogos egységeknél. Mindkét oldalon 7 egység található. Mindkét oldalon megtalálhatóak a “grunt”-ok, azaz alacsony rangú egységek, amelyeknek igazából semmi különleges képességük nincsen, teljesen alap karakterek, ám ezekből bármennyi lehet egy csatatéren. A többi 6 karakter mennyisége már korlátozva van, például mesterlövészből vagy felderítőből csak kettő lehet egy oldalon, de parancsnokból, vagy gránátosból csak egy. Ez szintén egy szimpatikus húzás, mert így nem tud a fél csapat a távolból mesterlövészkedni. Néhány játék igazán követhetné ezt a példát.

Természetesen itt is fő elem a csapatmunka. Hiába Vietnam, ez most nem egy Rambo film. Sok háborús filmben láthattuk, hogy nem igazán érdemes egyedül nekilódulni az ellenségnek, és ez itt sincs másképpen. Itt is vannak squadok, akiknek tagjaival nagyon előnyös tud lenni, ha együtt tudtok dolgozni. Érdemes persze mindenkinek a saját szerepét hozni a csatába, például jó ha van egy felderítő a parancsnok mellett, ugyanis tudtommal a parancsnok tud lehívni bizonyos légicsapásokat, bár ebben biztos most nem vagyok, mert sose jutottam odáig hogy ezt kipróbáljam. Pontfoglalásnál mindenképpen jól tud jönni ha egymás hátát fedezzük, stbstb. Ja és a kedvenc funkcióm egy squad-on belül: A vezetője le tud helyezni…. pontosítok: tud alagutat ásni, ami lényegében egy újraéledési pontnak felel meg. Jó kis ötlet, így legalább bele lehet magyarázni, hogy a bajtársaink ezen az alagúton át érkeznek hozzánk, és nem kell kilométereket futniuk. Persze nem tudjuk mondjuk a foglalási pontok kellős közelébe helyezni ezeket, és persze az ellenség is be tudja omlasztani, szóval okosan kell használni. Ha meg nem használjuk, megy az anyázás a csapattól.

Egy lövés egy halál. A legtöbb esetben. A jól megszokott harci realizmussal érkezett meg a dzsungelkalamajka. Mint említettem, nincs célkereszt, nincs töltényszámláló. Meg van adva hány tárunk van, és bizony számolgatni kell, mennyit lőttünk. Viszont ha még van a tárban töltény, és úgy cserélünk, később vissza lehet rakni a félig üres tárat is a fegyverbe, tehát nem vész el a drága skúló. Azért érdemes spórolni, nem kell egy teljes tárat az ellenségre ráereszteni. Ami néha nehéz, ugyanis nálam a játékban valamiért ha lelövök valakit, csak a halála után pár másodperccel jelenik meg hogy megöltem, még akkor is ha fejlövést adok. Mert bele lehet magyarázni hogy elvérzett és addig nem adta meg a killt, de egy fejlövés csakugyan azonnali halált szokott okozni. De ez legyen a legnagyobb gondunk, igaz?

Végül pedig, hogy ne legyen olvashatatlanul hosszú ez az iromány, beszéljünk egy kicsit a környezetről és a pályákról. Egy szóval tudnám jellemezni őket: hangulatos. Az ember azt gondolná, hogy a dzsungelekből nem lehet kihozni semmit, lehet csinálni max egy pályát ami zöld és kész. És ez mégsincs így. Van olyan terület, ami teljesen bent játszódik a bozótosban, vannak kisebb falvak, van olyan pálya ami a kettőnek az elegye, sőt találkoztam már vízparti területtel is, és nem csúnyák. Igaz én alacsony felbontáson játszom, de így sem ronda. A látványvilág is teljesen visszahozza a hangulatot, amit eddig csak a filmekben kaptunk meg eddig. Sokszor félek bemenni a fák közé, mert sosem tudhatom, éppen honnan és ki fog lelőni. Nagyon óvatosnak kell lenni, és nagyon jó reflexek kellenek ahhoz, hogy mi éljünk túl egy-egy találkozást.

Röviden tehát: A Rising Storm 2: Vietnam egy nagyon jó játék lett, és meglepő módon nagyon olcsó. Jobbnak találom valamivel, mint a Day of Infamy-t, és ezt kb 3000 Ft-ért be is lehet szerezni, szóval aki szereti a taktikai és odafigyelős lövöldéket, a Rock ‘n Roll-t és a napalm szagát, annak mindenképpen azt tudom ajánlani, hogy vegye meg, amíg csak lehet.