kindzsal

kindzsal

SUBNAUTICA

Mit tesz az ember fia, ha lezuhan egy idegen bolygón aminek a felszínét történetesen egybefüggő víz borítja? Vélhetően sírva fakad. No de a játék “szerencsés” főhősét Ryley Robinsont nem ilyen fából faragták.

SubnauticaStart

A játék 2014 decemberében debütált a STEAM EA rendszerében, az akkor divatos(?) Survival genre berkein belül és most 2018 januárjában jött ki az 1.0 verzió. A játék sok más versenyzőhöz hasonlóan kínált bázis építést, szükséglet kielégítést, felfedezést, egy szóval szinte semmi olyat, amit akkor ne kaptunk volna meg jó pár másik játéktól. Egy dologgal tűnt ki a többi közül, mégpedig azzal, hogy az utunk ezúttal a jeges, sötét, hideg mélységbe kalauzol és keveredünk olyan helyzetekbe, hogy ha eddig nem is, mostantól tuti talasszofóbiában fogsz szenvedni.

Subnautica01

A többi hasonló játékkal ellentétben ez egy SINGLE játék. Nem veri szét valami barom a bázisod, nem ölnek meg suttyó 12 évesek poénból, nincs COOP (higyjétek el nem is kell) csak te magad vagy és az óceán. A játék alapjai egy tipikus fedezz fel, építs, menekülj(harcolj?) hármasra alapul, amit tulajdonképp egész élelmes kis sztori ölel körbe. A grafika szerintem jó, a UNITY teszi a dolgát, a zenék fülbemászóak és a hangok...a hangok attól lehidaltam, még az elképesztő jelző is kevés rá.

Subnautica02

A víz alatti világ nagy, színes, sajátságos és bizonyos szinten elkülönülő flórák és faunák töltik ki saját felépítéssel(ki kinek az ellensége), amit élmény és érdemes is felfedezni, mert ez biztosítja számunkra az előrehaladást és a végső cél elérését. A megannyi helyszín(roncs, barlang, stb) és változatos élő világ (növények, halak (abból is a kisujj mérettől az egészen hatalmas példányokig) is bő 20-25 órás elfoglatságot és élményt ad, de a készítők ezt egy nagyon kellemes történettel is megspékelték így kényelmesen ki lehet belőle 40-50 órát is hozni. Hozzáteszem, ahogy haladunk előre a játékban úgy változik a játék “vidámfelfedezős” hangulatból rettentesen nyomasztó már-már horrorisztikus megoldásokkal operáló drámai történetté. A sztorit elhagyott PDA-kból, elfogott rádióüzenetekből, illetve saját következtetésekből ismerjük meg (nem kevés Abyss és Alien érzéssel).

Subnautica03

A játékban nem nagyon van dedikált harc (van egy kis késed meg bénítópuskád, de maradjunk annyiban, hogy nagyobb lények ellen semmit nem ér, illetve torpedók), ami van azzal is inkább elijeszteni(elbátortalanítani) tudod az ellenséget. Az építkezés és gyártás viszont remekel. Olyan bázisokat lehet felépíteni, hogy az csuda (de mindig célirányos marad, sosem hivalkodó),önfentartó rendszereket és kerteket építhetsz (állat és növény is) sok kiegészítőt (tengeralattjáró, lépegető, jobb palack és békatalp) csak tervrajzok kellenek, amiket a felfedezések során kaparinthatsz meg PDA-kból vagy törött elemek/darabok visszafejtéséből. Alapvető igényekre itt is figyelni kell, mint evés, ivás és ugye az oxigén, ezek nélkül meghalunk. A játék szerencsére gondolt mindenkire, így van egy creative és hardcore mode is. Creative esetében nem kell semmire figyelnünk csak jólérezni megunkat felfedezni, nincs halál éhezés és oxigén hiány míg a Hardcore mode esetében 1 életünk van és más nehezítő körülmény. Mindenki megtalálhatja a saját szájízének valót.

Subnautica04

A játék 23 euro körül mozog Steamen, de elérheto Xbox és MAC platformokon is, mindezt megspékelve erős VR támogatással (ehhez nekem nem volt szerencsém) és magyar nyelv támogatással. Úgy gondolom, hogy korrekt ár ezért a “rejtett kincsért”, amit úgy néz ki a jövőben is támogatnak majd. A jövőre nézve:

- 3 új BIOMES(terület) hoznak be ebből egy fenn az északi jeges tenger, ahol egy női túlélővel kell helytállnunk (erről lehet hallani)

- PS-re is ki akarják hozni.

10.
kindzsal
#8, #9: Orulok tulajdonkepp ez is volt a cel. Biztos vagyok benne, hogy nem fogjatok megbanni es tenyleg ugy gondolom ezert az arert nagyon korrekt minoseget es tartalmat biztositanak.
9.
godach
Na végre, sikerült végigolvasnom.
A múltkor csak pár mondat erejéig meséltél róla, de már akkor nagyon megtetszett. Mindig is gyengém volt a gamerek véleménye, főleg ha valakiről tudom, hogy jók az ízlései.
Régebben is figyelgettem már, de nem akartam belemenni, hisz azt hittem, multi túlélős dolog, mint a sok többi. Egyetlen ilyennel volt komolyabban dolgom, ami a 7 Days to Die címet viselte és azt is csak azért próbáltam ki, mert az egyik tagunktól kaptam, karácsonyi ajándékként és ennek a végeredménye 900 óra lett, alig egy év alatt.
A másik, ami talán kicsit fapados, de a Single része és a Prey beütése miatt a Vortex: The Getaway, amiben az idegenek elrabolnak, ledobnak egy bolygón és eredjhaladj (+magyar nyelv) szóval, ezt szeretném még pótolni, az immár Subnauticával bővült listámról :D
Köszi az írást, jó lett.
8.
kamgecam
Meghoztad a kedvemet hozzá, olyan élvezettel és világosan lényegre törően mutattad be hogy ki kell próbálnom!
6.
Shannaro
#1: A magyarázat se egészen úgy van ahogy mondod... Az az egyetlen fegyvernek minősülő tárgy, amit a gép le tud gyártani, mert korábban bármit le lehetett, és egy eszement legyártott magának egy rakat fegyvert és tömeggyilkolásba kezdett, ezután töröltek minden fegyver tervrajzot a gépből, ezért tudsz csak kést gyártani, ami fegyverként szolgálhat. Szerintem elég logikus lépés (és magyarázat is egyben).
És van egy csomó kütyü, amikkel el tudod kerülni, hogy idő előtt elpatkolj, ergo segítenek a TÚLÉLÉSBEN... Akkor ez miért is nem túlélőjáték?
5.
sajttaller
Én kb 1 éve vettem meg a játékot még az korai hozzáférés keretében, de pár óra után otthagytam, és mással játszottam. Most, hogy kiadták a végleges változatot újra elővettem (amúgy is tervben volt, hogy neki kezdek újra), és nem bántam meg.
50+ órám van benne, a történet vége felé járok, és egyszerűen imádom. Elsőre fura lehet, hogy nincs benne fegyver, de igazából pont ez ad egy kellő feszültséget a játékban, hogy folyton menekülni kell, óvatosan kerülni a veszedelmes lényeket, néha a hátad mögül bukkan fel egy lény, és spuri van, mert 2-3 harapás és kampec. Ugyanakkor azért a játék folyamán annyi lehetőséget ad, hogy el lehessen riasztani a legtöbb lényt bizonyos cuccokkal.
A területek felépítése zseniális, ahogy mész egyre mélyebbre úgy lesz veszedelmesebb a környék, de jobb felszereléseket is tudsz csinálni ami megnöveli a túlélés esélyeit. A grafika teljesen rendben van, a kezdő rész szerintem szép lett, de a többi területnek is megvan a maga bája.
A történet is remek lett, érdemes felfedezni a játékot, engem folyamatosan vitt tovább, hogy mindent megkeressek, mindenre rájöjjek.
4.
kindzsal
#3: Csak akkor lehet valami survival, ha melle halomba gyilkolhatod a kornyezeted? Fura logika.
3.
daenath
#2: Hat akkor inkabb sorolhato a sim. kategoriaba mint a survival-ba.
2.
kindzsal
#1: Nem fogjak. Mint irtam ez nem akcio jatek, kb mintha szamon kerned a Amnesian miert nincs nalad 6 tar tolten es 4 fele fegyver. Ennek a jateknak egyszeruen nem ez az ertelme. Nagyon sok hasonlo jatek kinal hasonlo elmenyt, ahol bosegesen biztositanak arzenalt a pusztitashoz. Ez a jatek inkabb az epitesrol szol.
1.
daenath
Kiprobaltam, tetszik is, de egy ido utan mar unalmas (szamomra). Azert egy tulelo jatekba rakhatak volna fegyvereket is (szigonypuska), foleg egy ilyen sci-fi temajuba, eleg vicces hogy felora jatek utan tudok bonyolult elektronikai eszkozoket gyartani (scanner, elemlampa, stb.) de egy nyamvadt szigonypuskat nem, csak egy vajazokest! Ezt azert atgondolhatak volna, a magyarazat a jatekban meg eleg gaz, a jovoben csak a kes megengedet fegyver....na innentol hagytam a francba a jatekot...talan a jovoben ezt orvosoljak, addig nalam felejtos!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...