kukac450

kukac450

Ajánló: Rusty Lake: Roots.

Link másolása
Megjelenésének napján azonnal kezembe vettem a címben említett remekművet, amelyről szeretnék pár gondolatot ejteni.

     Aki kicsit is szokott játszani internetes játékokkal, tudja, hogy a széles kínálat rengeteg kacatja közt igazi ékköveket is találhatunk - ezek közül konkrétan egy sorozatot, a Cube Escape nevet emelném ki az elkövetkező soraim bevezetése képpen.

     Sokszor nincs kedvem a billentyűzethez nyúlni, egyik kezemmel támasztom a fejem, a másikkal unottan húzogatom az egeret, és olyan online játékokat keresek, amelyek egyrészt oldják az unalmamat, másrészt egérrel könnyedén kezelhetők. Néha igazán szerencsés vagyok, és rátalálok Rusty Lake szintű cégekre, akik tudják, hogyan kell minőségi játékot készíteni.

     Mint tudjuk, a játékipar egy felettébb szubjektív terület, valószínűleg akadnak olyanok, akik nem szeretik a fejtörő, gondolkodtató, puzzle központú logikai címeket. Pedig nagyon érdemes lenne, teszem hozzá. Próbáltam után olvasni a neten, hogy a Rusty Lake cég kiféle, miféle, honnan származnak, mióta léteznek, azonban semmi különöset nem találtam róluk, így a készítők - és történelmük - bemutatása most kimarad. Aki kíváncsi a címeikre, ugorjon a fenti hivatkozással a weboldalukra, és mindent megtalál.

     Szintén távol áll a szándékaimtól, hogy magát a játékmenetet minden részletre kiterjedően ismertessem, az Olvasóra bízom, hogy szívesen megtapasztalná-e a blogom után. Ami fontos, hogy megpróbálom a lehetetlen: átadni azt pár sorban, milyen pozitív élmény ért, miközben a Roots-ot végigjátszottam.

Rusty Lake: Roots logo.

     Hamar rá lehet jönni, hogy mit takar a cím, elég egy-két percet játszanunk: egy rejtélyes család misztikus történelmén fogunk végigutazni a 19. század végétől az első világháború befejezéséig. Javaslom, hogy a Cube Escape sorozatot vigye végig, aki 100%-os élményű történetre vágyik, mert sok szereplőt megismerhetünk belőlük, mielőtt a Rootsban újra feltűnnének - sokszor bemutatás nélkül (ez hiba! a misztikumnak is van egy határa).

     A játékmenet egyszerű, két dolgot igényel összesen: az egyik kezünket és az agyunkat. Utóbbit inkább, lévén az egész játék fejtörők sorozatából áll. Próbálom a blog elején felhozni azt a csekély számú, mondhatni rossz szájízt keltő élményt felsorolni, hogy keretet adjak az egész mondandómnak, és a végkifejlet csak az istenítésről szóljon - ezért megjegyzem, hogy pár fejtörőben csalódtam. A játék összesen 33 különböző "emlékből", idődarabkából épül fel, ami soknak tűnhet, azonban a fejtörők nagyon sok esetben a Cube Escape játékokhoz képest könnyűek lettek, ez hatalmas visszalépés. Gondolom azért történt mindez, mert szélesebb közönség előtt akarnak jól szerepelni a készítők, azonban nem tartom jó ötletnek, hogy ezért egyet előre, kettőt hátra logikát alkalmaznak a játék legközpontibb elemén. Ettől függetlenül voltak olyan esetek is, amik a mérleget pozitív irányba tolták - egy bő negyed/fél óra kell a megfejtéshez egyes talányoknál.

     A játékidő rövid. Ez a tényező nálam a purgatóriumhoz tartozik, kicsit kellemetlen, mert örökké tudnék újabb és újabb puzzle-öket megfejteni, de ettől még nem lesz hiba - igényes tartalmat felesleges időhöz kötni.

Egy kis voodoo...

     Ami a játékot eszméletlenül színvonalassá teszi, az a történet. Rendkívül leleményes az egész, profin megvalósított vizuális környezetbe helyeztek el egy Stephen King sötétségű, hátborzongató és egyben lehengerlő eseményteret. Minden egyes apró részlet szinte beszélni tudna, még a tapéták is ömlesztik magukból a rejtélyességet. Elhiteti a precíz történetvezetés a játékossal, hogy mennyi mindent megtud az eseményekről, közben pedig alig valamit, és apró rá-rávezetésekkel saját gondolkodásra, képzeletre ösztönöznek.

     A rajzolás, mint említettem, lélegzetelállítón művészies, ráadásul az egész élményt még tovább növeli a "zenének" mondható alaphang, amely néha felcsendül, kiszámíthatatlanul, és mégis a legjobb esetekben: amikor valami mélyen lappangó titok felderül, észrevétlenül kúszik a játékos fülébe valami enyhén rapszodikus, a karakterek szörnyűségeit nyersen közvetítő dallam.

     Egy szó, mint száz: órákig ecsetelhetném, hogy mennyire varázslatos a Rusty Lake univerzuma, azonban a puding próbája az evés felfogás híve vagyok, senkit sem szeretnék megfosztani a felfedezés örömétől, sem magamat a szabadidőmtől. Nagyon régen írtam blogot időm szűkében, azonban feladatomnak éreztem, hogy egy rövid szösszenet erejéig felhozzam a Rusty Lake nevet. Az egész játék potom 3 Euró, ár-érték bajnok, biztos befektetés. Ha úgy érzed, hogy szeretnél pár órát elmerülni a gondolkodásban, rejtélyben és sötétségben, add át magad a történetnek.

     A Rusty Lake: Roots megvásárolható steamen, illetve elérhető iOS-re, Androidra.

     Még egy gondolat: ím egy példa arra, hogy mennyivel fontosabb a tartalom, mint a külcsín. Lehet szépet és értelmeset alkotni anélkül, hogy erőművet kellene venni alá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...