Cím: Zero Time Dilemma

Platform: PC (Steam), 3DS, PS Vita

Megjelenés: 2016. 06. 28.

A juss-ki-a-szobából játékok sokáig a Flash-alapú játékokat gyűjtő honlapokon tengették sanyarú sorsukat. Nagyobb testvéreik, a klasszikus kalandjátékok, mint a Monkey Island, a Longest Journey, vagy a King's Quest, ellenben régóta teljes jogú polgárai voltak mind a számítógépes, mind pedig a konzolos játékkínálatnak és minden tekintetben monumentálisabbak voltak a tízperces szórakozást kínáló, sokszor csak Paint-tel összedobott látványú, tucatszor elsütött rejtvényekkel működő Escape-the-room játékoknál. Utóbbiakat viszont egy romos budapesti bérház egy lakását (és lássuk be, ilyenből azért jó néhány akad) felhasználva a valóságba is át lehetett ültetni, amely a szabadulós műfaj reneszánszát jelentette.

Még száradt a festék a ParaPark falán, még a PánIQ szóba egy ördögi gondolat sem volt, amikor 2009-ben Japánban az öregedő Nintendo DS-re megjelent egy ilyen játék, amely a 19 rövid és egyszerű szoba közé és köré hátborzongató atmoszférát és egy rendkívül intelligens és komplex történetet épített fel - ez volt a Zero Escape: 9 hours 9 persons 9 doors. A Titanic hajó másolata riasztó gyorsasággal süllyedt és a főhősnek, Junpei-nek 9 órája volt, hogy önmagát, gyerekkori szerelmét és 7 idegen embert megmentsen a biztos pusztulástól. A játék olyan mesterien ötvözte a horrort, és a paranormális rejtélyt, ahogy az X-akták óta semmi. Az Európában nem megjelent játék azonban Amerikában akkora sikert aratott, hogy elkészült a még sikeresebb folytatás, immáron 3DS-re és PS Vitára, 2011-ben, Virtue's Last Reward néven. A horror elemekből a rendező, Kotaro Uchikoshi a kiadó kérésére visszavett, a történetet viszont olyan mesterien fűzte és bonyolította tovább, hogy mégis érthető maradt a figyelmes játékos számára, miközben az időutazástól kezdve a kínai szoba-gondolatkísérleten át Schrödinger macskájáig mindenbe belekóstólt, hogy megdolgozza a krimiken edzett játékosok agyát és felépítse a mindent lezáró harmadik rész árnyékát. Hiába ért azonban ez a kísérlet immár 88 pontot Metacritic-en, a folytatás mégis sokáig a levegőben lebegett, miután a kiadó kihátrált mögüle. Rajongók ezreinek támogatása és 5 év kellett ahhoz, hogy a trilógia záró darabja elkészüljön. Megérte-e rá ennyit várni? Röviden: kétszer ennyit is megért volna.

A történet szerint egy álarcos gyilkos, Zero, 9 embert elrabol egy sivatagi űrutazás-szimulációs tesztről és egy földalatti bunkerbe zárja őket, ahonnan csak akkor szabadulhatnak ki, ha a külvilágba vezető ajtót 6 jelszóval kinyitják - minden ember halála egy jelszót ér, így hatuknak el kell pusztulnia, hogy a többiek megmeneküljenek. A szereplők között ketten-ketten a korábbi részek főhősei, akiknek szerepét már a második részben előrevetítették.

Grafika és teljesítmény: a játék 3 platformon jelent meg és a felbontástól, élsimítástól és textúrafelbontástól eltekintve hasonló látvánnyal kecsegtet PC-n, PS Vitán és 3DS-en. Ez egyrészt az utóbbi változat képkockasebességén nagyon rajta hagyja a bélyegét (az átlagos sebesség 20-25FPS és néha 10 alá is leesik), ami játékmenet szempontjából szerencsére nem túl zavaró, a jelenetek eléggé statikus mivoltából kifolyólag nem is különösebben feltűnő - a kiadó 60FPS-t ígér a Steam-es változatra, ehhez eddig nem volt szerencsém. A karakteranimációk a kis költségvetésből adódóan minimálisak, statikusak és leginkább az érzelmek tükrözésére hivatottak, a játék ezt kreatív vágással és kamerakezeléssel jól kompenzálja, a lip-syncing primitívsége pedig az erre kényeseket zavarhatja. A karaktermodellek viszont még a gyengécske 3DS-en is gyönyörűek és kifejezők. A látványtervezés nagyon jól adja vissza azt a zsigeri félelmet, ami az egész történetet körbelengi. 7.5/10

Hang és zene: A zene Shinji Hosoe munkáját dícséri, ambient, elektronikus és klasszikus darabok csendülnek fel az egyes részek alatt (jórészt a korábbi részekből visszaköszönve), mindig a hangulatot aláfestve - akár néhány extra könnycsepp kifacsarása, akár a pánik fokozása a cél, mesterien érik el a hatást. A szinkronhangok közel tökéletesek, az érzelmek teljes skálája megjelenik a történet során és a szinkron kifogástalanul követi őket. A hangvágásra az egyetlen kifogásom, hogy Zero hangtorzított üzenetei néha túl halkak és csak felirattal érthetők. A Steam-es vásárlásokhoz egyelőre ingyenesen jár egy 12 számot tartalmazó soundtrack. 9/10

Játékmenet: A játék három részre oszlik: történet (Cinema), szabadulás (Quest) és döntés (Decision). Ebből tényleges játékmenetet csak a második ad, de ott hozza a játék a kötelezőt. A fejtörők kifejezetten elgondolkodtatóak, bár a kezdők számára esetleg túl nehezek lehetnek. Ha azonban az első két játék után vág bele valaki, akkor pont megfelelőek. Sajnos csak 13 viszonylag gyorsan megfejthető szoba van a játékban (első részben 19 rövid, második részben 16 kifejezetten hosszú volt), de a játék hossza nagyjából megegyezik a korábbi részekével, a teljesen végigjátszott mentésem 21 óra 14 percet mutat. A történet során a döntési pontoknál nyílik lehetőségünk beavatkozni, ez általában valamilyen rejtély megoldása (melyet sokszor az elágazó cselekményfa egy másik pontján tudhatunk meg) vagy egy súlyos döntés meghozatala - a trailerekben is kiemelt döntés, hogy meghúzod-e a társad halántékához szegezett fegyver ravaszát, amikor is 50% eséllyel meghal, vagy végignézed, ahogy a másik társad elevenen elég a szemétégetőben? Ezek a dilemmák hajmeresztőek, súlyosak és kellő érzelmi beleéléssel vannak átadva. A játék cselekménye töredékekben van előadva, egy-egy kb. egyórás töredék végigjátszása után felkerül az összesített cselekményfára, így lehet lassanként összerakni a rövid történeteket összefüggő cselekménnyé. 9/10

Történet: Az eddigi részekben ez volt a főattrakció. Nyilvánvaló volt, hogy itt ugrik az a bizonyos majom a vízbe. Márpedig az a tetves csimpánz egy tripla előre- és hátraszaltó után nyolcat pörögve-forogva, a levegőben tíz-tizenkét leszúrt és le nem szúrt Rittbergert és egy 1080-as kickflipet bemutatva hibátlan tartással csapódott a vízbe. A történet minden perce arany. Amikor nem a vérontástól féltjük a kilenc főszereplőt úgy, ahogy a tulajdon szeretteinket féltenénk, akkor könnyekig vagyunk hatódva attól a cseppnyi, vagy akár tengernyi emberségtől, amivel egy ilyen lehetetlen helyzetet kiállnak. A teljes élvezetéhez szükséges az előző 2 játék ismerete (ha nincs mód beszerezni, legalább egy youtube-os végigjátszás megtekintését ajánlom), de akkor a csavarok aztán akkorát ütnek, hogy arra szavak nincsenek, megkockáztatom hogy ekkora álleejtéseket videojáték még nem csinált soha, pedig a korábbi két epizód is magasra tette a mércét. A szereplők mindegyike egyéniség, egyik sem idegesítő vagy érdektelen, van itt a szende, önfeláldozó nővértől kezdve a cinikus antihősön át a zsigerileg rémisztő szociopatáig mindenféle ember és hiába a bőségesen folyó vér, minden újabb halál megrendítő, még akkor is, ha sokadjára történik. A végkifejlet felé közeledve megsokszorozódnak  a csavarok és ahogy a három játék ezernyi nyitott szála elvarródik, feltárul az egyik legszemélyesebb, mégis legmonumentálisabb vég,amit játékban eddig láttam. Hiába sütik el az utolsó 15 percben az összes klisés mondatot, amit ilyen helyzetben el lehet sütni, a játék annyira beránt, hogy egyszerűen nem tud érdekelni. Félre az útból, Mass Effect, Bioshock Infinite, Heavy Rain, Last of Us, Life is Strange, a király megérkezett hogy elfoglalja trónját. 10/10

Hossz és újrajátszhatóság: A játékban a szereplők karperece 90 percenként bead nekik egy olyan gyógyszert, ami az utolsó másfél órát törli az emlékezetükből. Ha lenne ilyen gyógyszer, én csak azért is bevenném, hogy újra meg újra újként élhessem át ezt a játéktrilógiát. A csavarok ismerete sajnos csökkenti az élvezeti faktort, de egyszer érdekes újrajátszani úgy, hogy odafigyel az ember arra, amit megtudott. Szerencsére kb. 20 órás végigjátszási idejével a Zero Time Dilemma nem rövid játék, de szinte letehetetlen. 8/10

Összesítés: A történetmesélés koronázatlan királya született meg Kotaro Uchikoshi keze alatt. Mindenkinek, aki szereti az intelligensen megírt rejtélyt, a horrort vagy szeret borzongani, netán könnyeket hullatni, kötelező. A Zero Escape sorozat az a videojátékoknak, ami a Kocka a filmművészetnek.

Értékelés: 9.9/10