Nothing

Nothing

Videogame Logic part 5.

Link másolása
Kinyílott a gaming-füvészkert legfrissebb illogikai csokra, s a sarkalatos ellentmondások szirmain megcsillant a hajnali harmat. Szüretre fel!

 

Az ötös számú járaton döcögve útba ejtjük a japán autóversenyzés bölcsőjét, a nevével ellentétben nem is annyira néma - sokkal inkább halálhörgésektől zajos - domb városkáját, körülnézünk Michelangelo City paranormális negyedében, majd közvetlen európai szuvenírgyűjtő körutat teszünk és levezetésképpen elugrunk egy messzi-messzi galaxisba is.
Öveket becsatolni!

 

Manapság a Forma 1. világában már az is csodaszámba megy, ha egy autó tisztázatlan körülmények között lángra kap. Szerencsére - tehetjük hozzá, hiszen senkinek (még a videojátékok készítőinek) sem árulok el nagy titkot azzal, hogy a 800 fokos hőmérséklet és az emberi szervezet sosem lesznek igazán harmonikus kapcsolatban egymással. A váratlan tűzeset tehát az autóversenyzés modernizálódásának hála ritkaság és ezzel párhuzamban az is kijelenthető, hogy a robbanékonyság fogalmát is kizárólag csak a motorteljesítményre vonatkoztathatjuk. Valójában a mai F1 autók maximum egy láda TNT hatására repülnének a levegőbe ilyen drámai módon.

De nem volt ez mindig így. Az Atari 1982-es (kezeket fel, aki egyáltalán élt már akkor!) modellje korának megfelelően nélkülözött minden hi-tech finomságot és biztonsági megoldást. Volt egy kormány, két pedál, négy kerék...no meg mi és a Fuji Speedway betonja, avagy a szürke egyetlen árnyalata.
A karosszéria is az akkor fellelhető legolcsóbb kompozitból készült, amit alighanem a dinamit gyártásának melléktermékeiből formáltak versenyautó alakúra, hiszen akár egy 5 kilométer/órás koccanás is elég volt hozzá, hogy szerencsétlen járművünk - és a benne kényelmetlenül feszengő virtuális megszemélyesítőnk - egy pixeles detonáció keretében az enyészetté váljon.

(Pole Position)

Mentség: A szokásos "régi játék - egyszerű játék" szöveg. Akkoriban eszünkbe sem jutott logikát keresni a látottakban, csak tátottuk a szánkat a "csúcs" robbanás-effektet látva.
Persze cseppet sem hátrány, hogy azóta sokkal kevésbé explozívabbak a játékok "versenyszemélygépjárművei"...

 

Ha a videojátékokban nincs értelme logikát keresni, akkor a Silent Hill világában - ahol a mindennapok szerves része a golfütővel gyógyító nővérek és az étteremben feltálalt konzerv villanykörte és zombikutya-pecsenye látványa - egyenesen bűn!
Mi most mégiscsak bűnözők leszünk - méghozzá szökött bűnözők, akiket ijesztő és rendkívül barátságtalan lények próbálnak a komplett elmebajba, majd onnan a legközelebb eső koporsóba taszítani.
Twin Peaks testvérvárosában önszántunkból kódorogni már eleve jókora logikai ellentmondás, de miután életre kelt kirakatbábukkal viaskodtunk, savat köpdöső kreatúrák közt szlalomoztunk végig, a dobhártyánkat pedig visítozó szörnyszülöttek szaggatták szanaszét, talán megbocsájtható, ha a dutyiban töltött idő hatására ellaposodott, s most hirtelen az egekig emelkedett adrenalindózisunk szinten tartása végett tovább túrázgatunk ebben a kellemes környezetben egy, a továbbjutásunkhoz nélkülözhetetlen instrumentum fellelése érdekében - ahelyett, hogy egy szimpla lábujjhegyre állással - ne adj' isten, ugrással - abszolválnánk az előttünk (felettünk) álló akadályt...

(Silent Hill: Downpour)

Mentség: Frissen szabadultunk a sittről, a fenébe is! Élvezzük már egy kicsit a váratlanul ölünkbe hullott szabadságot - még mielőtt a fejünk hullana váratlanul az ölünkbe...

 

Abban azt hiszem, egyetérthetünk, hogy telekinetikus erőket birtokolni nagy poén lehet. Ha például a főnököd felidegesít, elég lenne csak csúnyán nézned rá, hogy szétdurrantsd a hülye fejét. Az ágyadban fekve moshatnád fel az előszobát és még a távirányítóért sem kellene felkelned...sőt, nem is lenne szükséged többé távirányítóra. Még egy jó másfél tonnás gépjármű felemelése sem okozna különösebb gondot ilyen emberfeletti képességek birtokában.

Túl szépen hangzik? Hol a csapda, a dolog hátulütője?
Két szó: zárt, ajtók.

 Ha ugyanis egy ilyen makacs, materiális ellenállással kerülnél szembe rögtön visszaminősülnél a mezei survival horror szereplő szintjére, aki naphosszat koptathatná a cipőjét a letárolt helyszíneken rohangálva kulcsokat meg kilincsgombot keresgélve...
(Galerians)

Mentség: Erre mit lehetne felhozni? Kiemelek egy autót a medencéből, de nem bírok egy hétköznapi ajtóval? Talán a Nalcon túladagolás az oka...? Ejnye, Rion!

 

Az emberek valamiért baromira nem csípik, ha meglopják őket (tanúsíthatom!). Gondolj csak bele: a nagy nehezen, tisztességes (ja ja...) munkával megkeresett hasonlóan tisztességes (...) fizetésből végre szert tehettél egy F40-es Ferrari-ra. A szalonból hazafelé tartva azonban megtörténik a baj: míg a sarki kifőzdénél teszed a szépet a csajoknak, valami tróger NPC "ingyen elvihető" limlomnak nézi a frissen beújított maranellói négykerekűdet, s mielőtt még ellőhetnéd a világ leghatékonyabb csajozós dumáját ("látod azt a kocsit, baby...?"), annak rendje és módja szerint eltűnik vele a délibábtól remegő horizonton.

A tolvajt persze meg kell büntetni, méghozzá nem is akárhogyan! Igen, kitaláltad: videojáték-módszerrel, tehát a legális megoldásokat és a 911-et el lehet felejteni.
A büfés lányok gúnyos kuncogásával a füledben odapattansz a parkoló közepén álló bika motorhoz, és máris a gaztevő nyomában vagy. A pofa azonban nem egy kezdő: egész Europán át tart a hajsza, melynek során a(z ön)törvénykezés és igazságszolgáltatás nemes eszméit szolgálván további két- illetve négykerekű, valamint egy pár vízi járművet is szemrebbenés nélkül "politizálsz" el az üldözés hevében...de mit számít mindez, hiszen Téged megloptak!!!
(OutRun Europa)


Mentség: A sztori szerint valami titkos ügynök figura szerepét játszod, aki nem is igazán a kocsit, sokkal inkább a hanyagul benne felejtett iratokat üldözi keresztül kasul az öreg kontinensen. Aha...és ez tényleg feljogosít, hogy átmenj GTA-ba? Tüzet tűzzel, hah?

 

Az USA negyvenes sorszámú elnöke és egy aranylabdás argentin futballista kódorognak egy galaxisban. És ez nem egy vicc kezdete.

Szóval, ha már az imént szóba kerültek a telekinetikus szupererők, nem lehet nem megemlíteni az univerzum legmenőbb jótevőit,  a béke és becsület kopott csuhás lovagjait, a droidszeletelés avatott mestereit: a Jedi-ket.
Ők azok, akik életünkben legalább egyszer mindannyian lenni szerettünk volna - elvégre létezik-e frankóbb állás egy dögös hangon suhogó fénykard teljes munkaidős lóbálásánál, az erő hozzáférését és támogatását élvezve?
Igaz, a munkaruha elég ódivatú, a fizetés sem egy álom, ráadásul veszélyességi pótlék sem jár, maximum egy Podrace tiszteletjegy és egy mechanikus implant, ha a faterunk netán csuklóból lenyisszantaná a kezünket...de könyörgöm, fénykardok!!! Ide azt a szerződést és irány Coruscant!


Viszont ha egy kevésbé szerencsés napot fogunk ki és beavatásképpen a videojátékok galaxisába kapunk kiküldetést, készüljünk fel rá, hogy - mint a legtöbb munkakörben - a dolgok kicsit másképp fognak üzemelni, mint azt az általános logika megkövetelné. Bizony, ebben a világban nem szabad meglepődni, ha a sötét oldal győzedelmeskedik, pláne, ha a Sith olyan "alkalmazottakat" küld ellenünk, akik puszta kézzel(!!!) hárítják a legbivalyabb fénykardos(!!!) kombókat is.
(Star Wars Episode I.: Jedi Power Battles)

Mentség: Való igaz, "kicsit" furcsa, amikor egy mozdulattal csapsz ketté egy droidot, majd a következő a karjával védi ki a támadásaidat - nem is beszélve a hús-vér ellenfeleinkről, akik szintén könnyfakasztó könnyedséggel játsszák el ellenünk ugyanezt az abnormális csúnyaságot. Erre talán George Lucas vagy Jar Jar Binks találna magyarázatot.
Nekem ezidáig nem sikerült...pedig teszem és nem csak próbálom!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...