Nyarlako

Nyarlako

Saya no uta

Visual novel ajánló


A visual novel stílus az utóbbi években nyugaton is viszonylag népszerü lett, elötte viszonylag underground stílust képviselt japánon kívül, és rajongói angol fordításokat kellett levadászni hozzájuk azok számára akik csak angolul tudnak és nem ismerik a felkelö nap országának nyelvét.

Szerencsére az utóbbi években a müfaj több klasszikusa is elérhetövé vált nyugaton hivatalos, angol nyelvü kiadásban is, és egy ideje elérhetö az egyik régi nagy kedvencem, a Saya no uta címü alkotás is amit most szeretnék a tisztelt olvasók figyelmébe ajánlani. 

A visual novel müfaj a szöveges kalandjátékok egy formája, ahol állóképek kísérik a szöveget, rajtuk a szereplök spritejaival akiknek testhelyzete és arckifejezése követi az éppen aktuális olvasnivalót, valamint a történet több elágazást is tartalmaz amiknél dönthetünk arról miként is cselekszik a föszereplö ezzel alakítva a sztorit alakulását, és többféle végkimenethez vezetnek az egyes döntések következményei. A legtöbb komolyabb produkció szinkronizált is.

A müfajt legtöbben azok legkommerszebb fajtájáról, az úgymond "randiszimulátorokról" ismerik, de annál sokkal böségesebb ezen játékok stíluskínálata.

Ezek közé tartozik a Saya no uta is, ami egy rendhagyó szerelmi történet a müfajban rendkívül elismert Nitroplus stúdió mühelyéböl akik neve mindig garancia a minöségre és az egyediségre.

A történet föszereplöje aki szemszögéböl az eseményeket követjük egy fiatal orvostan hallgató, Sakisaka Fuminori, aki egy közel halálos kimenetelü autóbalesetben súlyos fejsérülést szenved és mikor felébred a kómából valódi rémálomra teszi azt. 


Érzékei számára minden undorító, groteszk és kicsavarodott ahogyan a világot szemléli, az embereket amorf szörnyetegekként látja és a hangjuk is úgy jut el hozzá, az ételeket pedig rothadtnak és förtelmesnek. 

Nem csoda hogy ez hamar borzalmas eredménnyel lesz a mentális egészségére, és már az öngyilkosságot tervezi hogy megszabaduljon ebböl a pokolból amikor találkozik egy fiatal lánnyal, aki az egyetlen normális és gyönyörü dolog ebben a tébolyult, visszataszító világban.

Hamar egymásba szeretnek, és az ö románcuk történetét meséli el ez az alkotás. 

Hogyan élnek túl ök ketten egy számukra idegennek tünö és taszító világban, mi lesz szerelmük végkimenetele, boldogság vagy tragédia?

Többet nem részletezném a történetet ezt a kis bevezetést leszámítva a legelejéröl, mivel az erösen kimerítené a spoiler fogalmát.

A müfajjal még most ismerkedöknek azért ajánlanám mert nem egy hosszú és túlságosan szerteágazó, de annál töményebb, egyedibb és emlékezetesebb történet amiben döntéseink háromféle eltérö befejezést eredményezhetnek.

A játék Steamen elérhetö 15€ áron, a teljességhez pedig le kell tölteni hozzá a felnött tartalmat hozzáadó patch-t a kiadó oldaláról, de megvásárolható ugyanitt vágatlan, DRM-mentes változatban is.

Rám nagy hatással volt ez a gyönyörü történet, és az egyik befejezése örök kedvencem lett.

Ha valakinek felkeltette a figyelmét az ajánlásom remélem élvezni fogja, akár újonc a müfajban akár régi rajongója a visual noveleknek csak eddig elkerülte a figyelmét ez a klasszikus.

 

https://store.steampowered.com/app/702050/The_Song_of_Saya/

https://jastusa.com/saya-no-uta-the-song-of-saya

 

 

2.
Nyarlako
#1: Akkor főleg ajánlom mert a “jó” befejezés szerintem rendkívül hatásos.
1.
Mortis
serdülőkorom egyik nagy megrontója ez a játék, azzal együtt, hogy csak a diliházas 'rossz' befejezésig jutottam el; újrakezdtem utána, de abbamaradt, mert untam hogy az elején át kell ugrani a már átélt sztorirészeket. most, ennyi év után lehet hogy érdemes lenne újra elővenni, de manapság meg az érdeklődésem csappant meg a formátum, meg összességében a japán őrületek iránt. jó látni, hogy a steam-re is felkerült s a +18-cas patch-csel se kell sokat bohóckodni.

ha ajánlhatok valamit, ami esetleg tetszhet: Swan Song. ez is húsbavágó s sok témát érint, amit a Saya no Uta is tárgyal, csak természetfeletti jelenségek nélkül. Legyek ura áthallásnak is tökéletes.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...