PaprikaJancsi

PaprikaJancsi

Blood Knights

Link másolása
Vérszegény lovagok.

A Lords of the Fallen egy általam nagyon kedvelt játék volt, amely örökké a kedvenceim között lesz, a fantasztikus világa, és a nehézségileg jól eltalált, dinamikus játékmenet miatt. A napokban viszont utánajártam, hogy mégis milyen játéka van még a cégnek, és ekkor láttam meg a Blood Knightot, amit inkább a cég, és az akciós ára miatt vettem meg (mert kíváncsi voltam, hogy mit tettek még le az asztalra) mintsem a videók alapján.

A Blood Knights egy vámpíros játék, ahol két vámpírölő lovagot irányítunk, de egy baleset által, magunkat is a vérszívók közé sorolhatjuk. Ekkor jön, hogy mi azért ugyanúgy megtartottuk az emberségünk, és nem akarjuk felfalni a társainkat, viszont időbe telik, hogy meggyőzzük erről az ott lakókat. A játékmenet egy sima Hack and Slash képességekkel, fejlesztésekkel és tárgyakkal megfűszerezve, bár ez inkább alap elvárás. Két karakter van a játékban egy harcos férfi, és egy nyílpuskás nő. Ezek között bármikor válthatunk a játék folyamán attól függően, hogy milyen ellenféllel találjuk szembe magunkat. A harcosnak, és az íjásznak egyaránt két-két képessége van. A csávó letud suhintani, amely minden pajzzsal rendelkezőt megtör amellett, hogy rendkívül sokat sebez, míg a másik képessége egy forgócsapást idéz elő, amely hátraüti az ellenfeleket, evvel időt, és teret nyerve. A csaj képes tüzes nyílvesszők kilövésére, vagy gránátot is tud dobni, ami viszont véges, így avval takarékoskodni kell, bár teljes mértékben felesleges. A karaktereknek még van egy különleges képességük is, amely egy vámpír erőt ad nekik (igazából csak átnevezték a Sithek képességét), amivel tudunk lökni, húzni, fojtogatni és vért szipojozni. E képesség által minden harc pofon egyszerű, semmi kihívás nincs benne, sőt még azt is megmerem kockáztatni, hogy a boss harcok könnyebek, mint a sima ütközetek. A játékba mindenki örömére tettek bele ugrálós részeket, ami a borzasztóan szögletes irányítás miatt sokszor fogja a vesztünket okozni. Sőt, a mozgás animáció olyan darabos, hogy végig azt fogjuk hinni, hogy 20 alatt van az Fps szám, de korántsem.

A játék nem valami hosszú, körülbelül 4-5 óra alatt végigvihető, de néhány játéknál pozitívum, ha gyorsan vége van, mert legalább nem lesz monoton, és teljes élvezettel éljük át a kalandot. Sajnos az egyhangú ellenfelek, és az egyetlen egy taktikát elváró harcok gyorsan unalomba fullasztják a címet. Lehet felszedni ruhákat, fegyvereket, amelyek szerencsére meg is látszódnak a karakteren, vagyis nem csak a statisztikai adatokat növeljük, hanem külcsínben is megújul a vámpírvadászunk. Van egy boltos is, akitől a pályákon szerzet aranyból felszerelést vásárolhatunk, de összességében teljesen értelmetlen a létezése, mert ha lesz annyi pénzünk, hogy megvegyük a legjobb kardot, pár perc múlva találunk egy jobbat. Ez a tipikus benne van, de minek jelenség.

A látvány passzol az alkotás minőségéhez, így egy aránylag csúnya, és unalmas látvány fogad, semmi emlékezetes helyszín nem volt a játékban. Vannak átvezetők is, amik inkább fájdalmat, mintsem színt visznek a játékba. A mondatok gagyik, a szinkron borzalmas, és a meganimált karakterek szája néha mozgott, néha nem. A zene is teljes mértékben érdektelen hatást nyújt végig a játékban, sokszor észre sem veszi az ember, hogy szól valami a háttérben.

Sajnos a Deck13 túra első megállója nem sikerült túlságosan jól, mivel a Blood Knight egy teljesen felesleges alkotás, semmi újat nem tud felmutatni, és sajnos csak egy-két óráig tud élvezetes lenni. A Lords of the Fallen után (bár tudom, hogy ez korábbi cím) többet vártam, és ránézésre sajnos a következő megálló, a Venetica sem dicsekedhet kiemelkedő pontszámokkal.

Élményindex: 45%

Ár: 9,99€

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...