PaprikaJancsi

PaprikaJancsi

Husk.

Link másolása
Pont elég is lesz

HUSK.

 

Ebben az évben sok jó horror játék érkezik, mint például az Outlast 2, Agony, Scorn vagy a nagyon érdekesnek tűnő Perception. A januárban toplisták élén csücsülő Resident Evil 7 jól megkezdte ezt a listát, és nagy eséllyel év játéka rendezvényen is részt fog venni valamilyen kategóriában.

Most viszont egy aránylag kis projektről fog szólni a teszt, amit nem más mint a Kholat nevű, általam nagyon kedvelt horror játék kiadója, az IMGN.Pro hozott el a rettegésre vágyok számára. A Husk eléggé a fű alatt érkezett, és megjelenés napján már rögtön a Humble Monthly keretein belül jelent meg, ami nem sok pozitív gondolatra enged következtetni. Viszont a Resident Evil 7-et végig vittem, és gondoltam gyorsan belevetem magam ebbe a kalandba is, ami a leírás alapján sokat merített az Alan Wake-től, és a Silent Hill-től.


A történetről nem szeretnék beszélni, leginkább három ok miatt. Első az, hogy nem szeretek egy gyors kis tesztet a történet részletezésével eltölteni. A második, hogy mindig is spoilernek tartottam bármely kis részletet is elhinteni egy játék sztorijából. A harmadik pedig, és ez a legerősebb, a játék olyan mértéktelen unalomba fullad, hogy az embernek már az iránygombokat nincs energiája nyomni, nem, hogy még egy feltételezett mély sztorira figyelni.

Nézzük mégis milyen problémák törik meg a játékmenetet, miért lett a Husk egy emlékezetes horror helyett, egy katasztrofálisan unalmas alkotás. Az elején még tényleg él a leírásban felsorolt Silent Hill hangulat, az elhagyott város, a csönd és magány érzete, együtt egy elég jó atmoszférát teremt. Viszont ez után a kezdeti pozitív érték után zuhanó repülésben száguld a bukás felé a cím.

A szörnyek előbukkanása nem csak jumpscare jellegű, és nem is a settenkedés az amivel el fogunk tőlük szökni, hanem a harc az amivel felülkerekedünk rajtuk. Egy ütés, a szörny elkábul, és fél másodperc alatt el is szöktünk tőle. Pont olyan izgalommal teli, mint ahogy elképzelitek. A pisztolyunk használatára nem lesz sok alkalmunk, de pont annyi, hogy ezt a részét is megutáljuk a a játéknak, mivel persze lesz ellenség amit nem fogunk tudni egy ütéssel likvidálni, viszont nem is kell töltények milliójában gondolkozni.

A harcbevezetése ellenére is nagyon sok az üresjárat, a sétálás a játék vége felé egyre fárasztóbb és fárasztóbb, és a harc gagyisága miatt, nem is törik meg a monotonitás. A félelem érzése is csak az első fél órában van jelen, mivel az ellenfelek animációja, és a maga a harc egyszerűsége miatt nincs okunk félni bármitől is.


A látvány még úgy ahogy egyben van, ha nem is a legszebb játék amivel életemben játszottam, de azért látszik, hogy törődtek vele, és volt benne munka. A hangok nem valami emlékezetesek, és a zenei részek is gagyin vannak összevágva. A játékmenet összességében pocsék, viszont tartogat a játékosnak azért egy-két szebb pillanatot a három órás végigvitel ideje alatt.


Pozitívum:

  • -Kidolgozott világ
  • -Kezdeti hangulat


Negatívum:

  • -Pocsék játékmenet
  • -Rendkívül monoton
  • -Magas ár
  • -Gyenge hanghatások
  • -Apróbb hibák
5.
5.
crytek
#3: 2: Nem magas. A 3 perces semmiért kérnek 3-4 eurót..... Akkor ez maga a best buy. Főleg mondom a megjelenés napján bundleba volt és kb csak az nem vette meg 0.5$-ért aki nem is akar vele soha játszani.

3: 0.5$-ért erdetije lehetett bárkinek . A warez kb 5 éve volt menő ma már égő főleg ilyen árak mellett

4: Merthogy?
4.
4.
kopic
3.
3.
PaprikaJancsi
#1: Ha letöltöd meg ingyenes. Az eredeti ára magas, ez a lényeg.
2.
2.
Gykrizsi
#1: Az ok, de attól még magas az ára.
1.
1.
crytek
Magas ár:

KIZÁRÓLAG azoknak akik nem tudják használni az internetet. Konkrétan 0.5$-ért dobálták mivel a Humble havi csomag része volt.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...