Könyvajánló - Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

A világ nagyvárosai fölött hatalmas űrhajók jelennek meg, és ezzel új korszak veszi kezdetét az emberiség számára....

...A mind társadalmi, mind technikai szempontból magasabbrendű idegenek békét és jólétet ígérnek a földlakóknak, ám bizonyos korlátokat is szabnak a fejlődésnek.

Jóindulatuk és segítőkészségük azonban talán csak álca, máskülönben miért kerülnék a személyes kapcsolatot az emberekkel? Vajon milyen súlyos titkot rejtegetnek?



Nos, az alaphelyzetet a fülszöveg tökéletesen felvázolja. Éppen eleget ahhoz, hogy érdekeljen, de még ne legyen tele spoilerekkel. Tudni kell, hogy „A gyermekkor vége”-nek kettő magyar kiadása van, egy, még mikor nem lehetett minden fejezetet lefordítani, lévén a rendszer szerint ez káros volt, illetve egy 2008-as, ami amellett, hogy a kihagyott részeket is magában foglalja, új bevezetőt és előszót kapott, ugyanis, miután a Szovjetunió elbukott, Clarke átírta a könyv elejét, melyet a közeli jövőbe helyezett – az új kiadásban elolvasható a régi is, függelék formájában.

Őszintén szólva az elején lévő változás szerintem semmit nem tett hozzá a könyvhöz, legalábbis élmény szempontjából, hiszen másrészt, aki nincs tisztában a történelemmel, annak nyilván könnyebb befogadnia az újabbat.

 

Az első kiadás borítója

 

Cselekmény

A könyv három részre osztott. Az első arról szól, hogy miután megjelentek az űrhajók, mi is történik pontosan. Hogyan állnak hozzá a nemzetek, a kormányok, az idegenek kikkel lépnek kapcsolatba, mi a céljuk? Bevallom, én ezt a részt élveztem a legjobban.

A második részben ugrunk egyet az időben, és megtudjuk, hová is fejlődött a világ, a „főkormányzók” – így nevezi az emberiség az idegeneket – rendeletei milyen hatást gyakoroltak a világra, hogyan épült be a mindennapi életbe az új technológiák hada, és egyéb. Ebben a részben több mindent megtudunk az idegenekről – a kinézetük egy külön írást is megérne -, homályosa utalásokat is kapunk arra, hogy mi a céljuk.

A harmadik részben pedig pontosan megtudjuk, mi az, illetve betekintést kapunk a világukba is, plusz megtudjuk, mi lesz a Föld sorsa. Sajnos ezt a részt már nagyon kihegyezte az író a paranormális, természetfeletti dolgok irányába, nem is igazán tetszett – kivéve a küllemük magyarázata, az nagyon ötletes volt.

 

Clarke-nak – én úgy vettem észre - szokása a történetet megszakítani rettenetesen túlnyújtott leírásokkal – ékes példája ennek „A város és a csillagok -, ám ebben a kötetben ez nem annyira észrevehető, inkább csak a harmadik résznél. Ennek ellenére érdekes a történet, az eleje magába szippant, félbe pedig nem hagyunk könyvet : )

 

Szereplők

Nos, kimondottan állandó szereplők nincsenek. Az egyetlen, mind a három részen keresztül jelenlévő, Karellen, az a főkormányzó, aki kapcsolatot tart az emberiséggel. Viszont ő általában csak a háttérben tevékenykedik, mondhatni, mellékszereplő a történet szempontjából.

Minden részben kapunk egy emberi főszereplőt, akinek köszönhetően egyéb karaktereket is megismerhetünk felületesen, barátok, családtagok, ilyesmi. Személy szerint az első részben lévő főkarakter volt a legszimpatikusabb…illetve nem is ez a jó szó, egyik harmadban szereplő emberke sem ellenszenves, de az első rész során megismert volt a legjobb, legizgalmasabb történet. Talán azért, mert az akár a jelenben is játszódhatna, sokkal könnyebben beleéli magát az ember, és sokkal kézelfoghatóbb is a cselekmény.

 

A második kiadás borítója

 

Benyomás

Nos, korábban „A város és a csillagok”-kal pórul jártam, emiatt kétkedve álltam neki a könyvnek. Azt kell írjam, félig igazam volt. A felütés roppant érdekes, az első harmad is eszméletlen, de aztán megakad az általam észlelt folyamatosság, és a könyv belesüpped az elmélkedésbe. Ezzel persze alapesetben semmi baj nem lenne, a Metró könyveknek például ez kifejezetten jól áll, de Clarke stílusában, engem ez kifejezetten untat.
Ez nem azt jelenti, hogy kínlódva olvastam végig a felétől, mert hála az égnek mindig történt benne valami érdekes, éppen akkor, amikor már kiábrándultam volna belőle. Persze közrejátszott az is, hogy rövid a regény. Tényleg az.

 

240 oldalas csupán, hamar kivégezhető. Puhakötetes formában jelent meg, ugyanakkor sokat dob rajta az, hogy pótolták a hiányzó fejezeteket, amiket a régi rendszer nem tűrt meg benne, plusz azt az újrakiadást fordították le, amit Clarke maga készített el 1989-ben – az eredeti könyv 1953-as.
Illetőleg a lecserélt bevezető, ahogyan már korábban is említettem, szerepel a regény végében található függelékben.

 

Illetve itt található néhány idézet a könyvből.

 

Web Counter
Web Counter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...