8:És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
 

16: És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.

Teremtés Könyve 

A „mi lett volna ha” gondolatjáték a fikciós irodalom és ezen belül a SF egyik legfőbb és egyben az egyik legkimeríthetetlenebb ötletforrása, de találkozhattunk már vele filmek és viedojátékok formájában is, sőt még történészek és más tudósok is gyakran nyúlnak a témához.  Alternatív történelmek egész sorát hozták már létre, megváltoztatva a történelem egy-egy  kulcsfontosságú eseményét, esetleg a ma ismert történelem utáni időket bemutatva, különböző szintű, a szerző szándékától függő tudományos hitelességgel. Harry Harrison ezzel szemben csavar egyet a már bejáratott koncepción, ugyanis történetét kívül helyezi a történelmen, egész konkrétan a történelem előtti időkbe repít minket vissza. Elképzelésének lényege pedig: mi lett volna, ha nem csapódok be az a bizonyos meteor 65 millió évvel ezelőtt? Mi lett volna, ha a dinoszauruszok evoluciója tovább folytatódik?

A Harrison által kitalált világban a hüllőknek volt idejük előrébb jutni törzsfejlődésben, egy csoportjukból pedig intelligens lények, belőlük pedig egy virágzó civilizáció alakult ki , amely meghódította Észak-Afrika és Európa jórészét. Eközben az emberek is megjelentek Észak-Amerika keleti részein, a  két faj pedig egymásról mit sem tudva élte mindenapjait, mígnem a közelgő jégkorszak mindent megváltoztatott. Mindkét faj kénytelen a termékenyebb égtájak felé vándorolni a fennmaradás érdekében, így a találkozás lassan elkerülhetetlenné válik. A jilanék (így hívják magukat a  hüllők) az egyre mostohább körülmények miatt költözni kényszerülnek, ezért útra kelnek és kolóniát alapítanak valahol
a  mai Florida környékén. A Tanakok (így hívják magukat az emberek) a kevesebb vad miatt  kénytelenek egyre délebbre vadászni, azonban minél melegebb tájra érnek,  annál nagyobb veszélyben vannak a    gyűlölt maragoktól, azaz a  vadon élő dinoszauruszoktól. Valahol Florida partjainál aztán megtörténik a később mindkét faj sorsát örökre megváltoztató, végzetes találkozás.

A történet két  főszereplője a tanak Kerrick, és a  jilané Vainté, az ő kapcsolatuk áll az események központjában. A 8  éves Kerrick édesapja és  néhány más  tanak társaságában vadászni indul, azonban a közeledő jégkorszak megvoltoztatta időjárás miatt kénytelenek minden eddiginél délebbre merészkedni zsákmányért. Ez azt jelenti kénytelenek behatolni a maragok vagyis az  óriáshüllők területére, akik hatalmas veszélyt jelentenek és rengeteg vadász életét kioltották már, ezért nem is  hagyják el szívesen a hegyek nyújtotta biztonságot. Amikor meglátják a  két lábon járó jilanék egy apró csoportját  a tengerparton, elszörnyedve, lángoló gyűlölettel mészárolják le őket, nem kegyelmezve az újszülötteknek sem. Visszatérve figyelmeztetik a törzsüket és mihamarabb északra akarnak vonulni, azonban túl későí. a jilanék Vainté vezetésével bosszút állnak és Kerrick kivételével a teljes törzset kiirtják. A fiút magukkal   viszik, majd mivel értelmes lénynek találják, ezáltal pedig potenciális veszélyforrásnak tekintenek rá és a többi emberre, további tanulmányozás céljából életben hagyják, és ugyan  fogolyként, de valamilyen szinten a jilané társadalomba beilleszkedve nő fel, majdnem elfeledve mi is történt a törzsével, de csak majdnem…

A jilané k társadalmi berendezkedése, kultúrája és    technológiája a könyv egyik legérdekesebb aspektusa. Mivel teljesen más úton haladt az evolúciójuk, ezért teljesen máshogy kommunikálnak, nagyon fontos a testbeszéd, még a bőrük színe is szerepet játszik. Teljesen természetes körülménye közt élnek, ami nem azt jelenti, hogy harmóniában a környezetükkel, hanem egész egyszerűen nem használnak tárgyakat,( még a tüzet sem igazán ismerik). Vagyis nem a hagyományos értelemben. A   jilanéknek ugyanis nagyon fejlett technológiájuk van, csak mivel abszolút máshogy gondolkodnak, nagyon eltér az emberekétől.  Minden „eszköz” amit használnak valójában egy genetikailag megváltoztatott élőlény, a fegyvereiktől kezdve (amik képesek elfáradni) a „kabátként használt köpenyeik, a csónakjaikon át a tengerjáró „hajóikig” minden valaha egy a természetben előforduló élőlény volt, csak fejlett  génmanipulációjukkal az igényeiknek megfelelően átalakították.

A  társadalmuk is  rendkívül érdekes, egyrészt egyfajta kollektivizmus jellemzi őket, hiszen egész életükben a városukat szolgálják, ha valaki pedig száműznek, vagy valamilyen okból megszakad a kapcsolata a városával, egész egyszerűen meghal. Ugyanakkor az egyedi karrier és az előre jutás is motiválja őket, minél feljebb jutni és minél nagyobb hatalomra szert tenni, egyfajta Machiavellista gondolkodás jellemzi őket. Ahogy már említettem a közösség nagyon fontos szerepet játszik az életükben, azokkal, akikkel születésük után a tengerbe vonulnak - ugyanis ott töltik a fiatalkorukat- egész életükre szóló szoros kapcsolat alakul ki (egymás efenszeléi lesznek). Mikor kijönnek a tengerből még mindig nem tudnak „beszélni” ekkor fardzsiként szolgálnak, életüket nem becsülik sokra, bizonyos esetekben fogyó eszközként tekintenek rájuk és csak ha megtanultak kommunikálni, akkor vállnak teljes jogú jilanékké. Harrison még egyet csavart a kliséken: a  jilanék kizárólag nőneműek, a hímeket külön lakónegyedekben tartják, felügyelet alatt csak a szaporodáshoz használják őket, akiknek így más dolguk sincs mint   heverészni egész nap.

A könyv nagy erénye hogy Harrison nem áll egyik oldalra se, mindkét fél döntései és motiváció érthetőek, egyáltalán nem romantizálja az embereket sem. Vadászó- gyűjtögető, nomád életmódot élnek,  teherhordásra mamutokat használnak. Bár a    jilané életmódot leíró részek jóval dominánsabbak, az emberek szokásairól, mitológiájáról  is sokat megtudunk.

Az Édentől Nyugatra volt Harrison első bestseller regénye, vagyis inkább az első, amit a kiadója eleve ebben a kategóriában tervezett megjeleníteni. Nem sajnálták a pénzt a reklámra, teljes alakos jilané kartonfigurák és egyéb promóciós eszközök lepték el a legtöbb könyvesboltot, nemcsak a tengerentúlon de még Angliában is. Harrison pedig nem  bízott semmit a  véletlenre: 2  éven  át kutatott és  gyűjtött anyagot, neves tudósok egész sorával konzultált, többek között a jilanék nyelvének megalkotásában egy nyelvész volt a segítségére, egy antropológus az emberek hiteles ábrázolásában segített, egy filozófus pedig az     Élet Lányai nevű jilané csoport gondolatvilágának összeállításában volt a  segítségére. Elhivatottság jellemzi, hogy még egy sort sem írt meg a regényből, jegyzetei már közel 30 ezer szóra rúgtak. A siker nem  is maradt el, megjelenéskor több mint 500 000 példányban kelt el,  sokat elmond hogy még a    2012-es magyar megjelenéskor is remekül teljesített a könyv, hisz a  karácsonyi(!!) sikerlista top 10-ébe is bekerült.

Ez az alaposság és a hitelességre való törekvés néhol viszont egy kissé visszaüt, a jiliane és tanak szavak folyamatos, néhol talán erőltetett  használata hajlamos kizökkenteni az  olvasásból,  míg az elején érdekes, később talán már fárasztó lehet folyamatosan a szószedethez és a rövid kis lexikon részhez lapozni. Az autentikusságra törekvés  miatt, egy kicsit nehéz olvasmány, de nem csak emiatt: ugyanis a  harcok rendkívül véresek, helyenként brutálisak. Illetve néha elég húzós dolgok történnek, spoiler pl: Kerrick csak hosszú évek után tudja meghogy a ruha amit a jilanék közt töltött ideje alatt viselt, a   vele együtt elfogott fiatal lány bőréből készült…spoiler Kell tehát egy kis nyitottság a könyv befogadásához, de egy SF regény esetében ezt talán nem kell negatívumnak tekintetni.

Verdikt: Összességében egy izgalmas, rendkívül kidolgozott világgal rendelkező brutális harc a fennmaradásért az Édentől nyugatra, mégis egy klasszikus SF regény, ami komoly hangvételével némiképp kilóg az író életművéből, de ez semmit sem von le az értékéből. 4/5

Eredeti cím: West of Eden 
Eredeti megjelenés éve: 1984
Kiadó: Metropolis Media, Budapest, 2009
Oldalak száma: 552 oldal
ISBN: 9789639828339
Fordította: Joó Attila

A szerzőről:

(Harry Harrison a 2006-os Átjáró fesztiválon)

Harry Harrison 1925-ben született Connecticutben, karrierje  az 1940-es években kezdődött, mint képregényrajzoló, többek között a Flash Grodon szérián is dolgozott. Legismertebb művei:  A Rozsdamentes Acélpatkány sorozat, a Halálvilág sorozat, valamint a Helyet! Helyet! című alkotása. Rendkívül termékeny írónak számított, főleg az SF és a humor vegyítése jellemezte stílusát, a 20. század legjobb SF íróival említik egy lapon, Isaac Asimov személyes jó barátja volt. Magyar származású felesége révén többször járt Magyarországon, utoljára 2006-ban. Ennek ellenére egyelőre sajnos gazdag írói teljesítményének csak egy töredéke érhető el magyar nyelven. Munkásságáért 2006-ban  az Európai SF Társaság az SF Nagymesterévé választotta. 2012-ben, 87 éves korában angliai otthonában hunyt el.

Free Web Counter