Block Fortress mobilos teszt

  • Írta: Arell
  • 2014. október 13.
  • Körökre osztott stratégia, mobiljáték, teszt
Link másolása
Egy kis Minecraft, némi belsőnézetes shooter, és egy jó adag körökre osztott tower defense. Ebből dolgozik a Block Fortress, mely kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik androidos és iOS-t futtató készülékeinken egyaránt.

A Foursaken Media szeptember 18-án megjelent játéka kombinálja a Minecraft voxel világait az FPS-shooterek lehetőségeivel egy tower defence, körökre osztott stratégia formájában, melyben a feladatunk elsősorban az lesz, hogy megvédjük a bázisunkat (és karakterünket) a minden hullámban erősödő goblock hordák támadása ellen. A rendelkezésre álló területen - legyen akár előre kiválasztott, vagy véletlenszerű helyszínen -, aktív és passzív támadó és önvédelmi rendszereket, valamint bizonyos esetekben nyersanyag kitermelésére alkalmas eszközöket kell telepítenünk, javítanunk és időnként manuálisan működtetnünk is a fennmaradáshoz, az előlépéshez és a jobb valamint erősebb kiegészítők eléréséhez.

A főmenüben négy játékmód közül választhatunk, melynek első eleme a túlélő opció. Itt nyersanyagok kitermelésével, gazdálkodással és a főhadiszállásunk fokozatosan jobbá és erősebbé építésével kell fennmaradnunk. A második lehetőség a gyors indítás, ahol azonnal egy rakás építőanyaggal és valutával vághatunk neki a megállás nélkül érkező ellenfeleink hadainak, melynek csak a halálunk és bázisunk pusztulása szabhat határt. Van sandbox mód is, ahol végtelen erőforrásokkal rendelkezünk és a harcot belátásunk szerint indíthatjuk és állíthatjuk meg. Végül a co-op zárja a sort, melyben barátainkkal karöltve építhetünk és védhetünk meg egy közös támaszpontot.

A tesztünkben bemutatott túlélő módban minden általunk kezdeményezett két perces ostrom között korlátlan ideig barkácsolhatunk és felhasználhatunk egy adott mennyiségű erőforrást, pénzt és energiát, amit az ezek kitermelésére használható berendezések megépítésével gyűjthetünk össze és halmozhatunk fel belátásunk szerint. Az építkezéshez bányásznunk kell, amit érdemes már a játék megkezdésekor figyelembe venni, azzal, hogy a bázist a pályán található nyersanyagforrásokhoz közel rakjuk le. Ha felhúztuk a barakknak nevezett központi épületet, jöhet az erőmű mely a falak kivételével minden eszközünk működéséhez szükséges, majd rögtön ezután installálhatjuk a bányá(ka)t. Ha elég nagy szerencsénk van a pályagenerátor néhány ásványlelőhelyet közel rakott egymáshoz, így a támaszpontunkat közvetlenül melléjük téve könnyedén körbefalazhatunk mindent már az első offenzíva előtt.

A bázis védelmi rendszerét a jobb felső sarokban található ikon megnyomásával megnyíló építési katalógusból válogathatjuk össze. A passzív oltalmat különféle anyagú falakon és páncélozott blokkokon kívül taposóaknák, robbanó ládák és vízibombák is elláthatják, de feltétlen szükségünk lesz aktív tömegoszlatási technológiákra is, melyhez telepíthetőek önvezérlő gépfegyverek, mozsárágyúk, könnyű- és nehéz-plazmavetők és lángszórók is. Ha elég magas szintre jutunk, a defenzív feladatokat a M.I.R.V. (több célpont bemérésére és kiiktatására képes) rakéták, fagyasztósugarak, orbitális lézerek de még atomrakéták is elláthatják.

A kiszámíthatóan ismétlődő összecsapásokat a készítők szintenként új, erősebb és ügyesebb ellenfelekkel igyekeztek színesíteni. A több mint húszféle goblock katona többsége kezdetben egyszerű karddal felszerelt gyalog, de később találkozunk majd falakon átsétáló "árnyakkal", öngyilkos merénylőkkel, mesterlövészekkel, energiapajzsot hordozó mérnökökkel, óriásokkal valamint komoly fegyverzettel és páncélzattal felszerelt vezérekkel is akik buffokat adnak a környező ellenséges egységeknek. Ha mindez kevés kihívás lenne, a játék időnként éjszakai módba vált. Ekkor az automata fegyverek képtelenek a célkeresésre, egészen addig, míg támadóink egy fényforrás közelébe, vagy kézileg irányított reflektoraink fénykörébe nem sétálnak. A kis fickók viszont nem hülyék, így minden erejükkel azon lesznek, hogy ezeket az árulkodó blokkokat megsemmisítsék.

Természetesen karakterünk - akit csata idején aktívan irányíthatunk a harcmezőn - sem marad felszerelés nélkül. Kezdetben csak egy pisztolyunk lesz, de ahogy tapasztalatunk növekedik, hozzáférést kapunk az egyre nagyobb pusztításra képes kézifegyverekhez, sőt közlekedésünket segítő- és önvédelmi-holmikhoz is, így később többek közt választhatunk sörétes- vagy mesterlövészpuskát, kézi plazmavetőt, vállról indítható rakétát és páncélruhát is. A csatában mindezen felül lesz még egy segítségünk, melyet a botok testesítenek meg. Az opcionálisan igénybe vehető kilencféle intelligens robot különböző feladatok ellátására képes a világítástól a támadáson és javításon át az aranytallérok begyűjtéséig, de még egy kutya is helyet kapott közöttük.

A játék sajnos nem valami szép, indításkor néha kilép, a pályák viszonylag kicsik és az ellenfeleink időnként többek puszta kihívásnál, de a cím könnyen irányítható, sok lehetőséggel, jó újrajátszhatósági faktorral és remek motivációs rendszerrel bír, mely főleg a blokkok, fegyverek és felszerelések fejlesztésének működésében tapasztalható. Ezek előfeltételeit a mikrotranzakciók mellett a különféle helyszíneken folytatott sikeres hadjárataink után kapjuk és változatos előnyökre tehetünk szert általuk. A Google Play és Apple Store kínálatában egyaránt elérhető cím mindent összevetve remek elfoglaltság bárhol vagyunk is, így szívesen ajánljuk a próbát!

A Block Fortress-t az ASUS Transformer Pad T701T készülékén teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

5.
5.
respectpele10
#2: Már-már Zombori magasságok :D
4.
4.
anarchoid
de pc-n kiprobalnam ujbol ;)
3.
3.
anarchoid
Megvettem anno tetszett, tologattam kicsit de eleg gyengenek tunt.. ;(
2.
2.
Doom1999
Nekem nem jött be. Lehet hogy másnak igen, de nekem nem.
1.
1.
Extol
Általában minden shootert/beslő nézetes játékot szívesen kipróbálok, de ezt inkább kihagyom. Mint minecraftot általában.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...