Planet of the Apes: Last Frontier teszt

  • Írta: zoenn
  • 2017. december 16.
Link másolása
A majmok bolygója játékadaptációja legalább olyan szórakoztató, mint a legutóbbi mozifilmek, de mégis azt érezzük, kevés beleszólásunk van a történet alakításába. Ettől eltekintve letaglózó, amit a képernyőn látunk.

A Planet of the Apes-frencsájz hiába szerepelt jól a filmvásznon, a sorozat eddig elkerülte a videojátékokat. Szerencsére Andy Serkis (ő alakította a majmok vezérét, Caesart) és a filmek producere, Jonathan Cavendish megalapította a független Imaginati Studiost, és a brit csapat végre lecsapta a feldobott labdát.

Egy filmszerű interaktív drámával van dolgunk, amely magán viseli a Telltale és a Quantic Dream játékainak stílusjegyeit. Magyarán nehéz és erkölcsileg nem mindig egyértelmű döntéseket kell hoznunk a történet során. Persze manapság a műfaj virágzik, a receptet rengeteg stúdió majmolja – csak hogy a témánál maradjunk. A sikerhez viszont azt kell, hogy a játékos úgy érezze, részese a cselekménynek, ami nem mindig történik meg a Last Frontierben.

A játék lényegében idei A majmok bolygója: Háború előzményét meséli el, az események közvetlenül a 2014-es Forradalom vége után veszik kezdetüket. Ettől eltekintve a játéknak nincs sok kapcsolódási pontja a filmek sztorijához, lévén a Sziklás-hegységben rekedt ismeretlen majmok csoportjára koncentrál. A törzs hamar összetűzésbe kerül a közeli Millerton városának lakóival, amire jó okuk van: az élelmük fogytán, a tél vészesen közeleg. Olybá tűnik, hogy ha életben akarnak maradni, le kell rohanniuk a várost. Persze az emberek élete sem fenékig tejfel: nemrégiben vesztették el karizmatikus vezetőjüket, és ők sem dúskálhatnak javakban, nem biztos, hogy ők az igazi ellenség.

A Last Frontierben a két frakciót felváltva „irányíthatjuk”. A hegyi majomközösséget Caesar hű társa, Khan, egy bölcs csimpánz vezeti, de a játék a középső fiára, Brynre koncentrál. Ő alapvetően egy jámbor lélek, de bátyja, Tola mégis belerángatja egy konfliktusba. A fiatal majmok az emberek marháit levadásszák, így egy csapásra üldözötté válik a közösség. Ezalatt a völgyben, Jess megörökölte halott férjétől a város vezetését, a termés nem úgy alakult, ahogy várták, ráadásul két fura fazon költözik Millertonba, akik nem titkoltan a majmok leölésére specializálódtak. Oldaltól függetlenül a fő karakterek életét bizalmatlanságok, árulások és hazugságok keresztezik, a feszültség pedig végig jelen lesz.

A filmszerű jelenetek alatt időnként döntenünk kell, hogy mit csináljanak a szereplőink, vagy épp mit mondjanak. A képernyőn lévő két válaszlehetőség közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikusat az analóg kar jobbra vagy balra billentésével. Néha viszont egyszerű QTE-jelenetet is kapunk, rendszerint egyetlen gombot kell a megfelelő időben lenyomunk, korántsem olyan feszes követelményekről van szó tehát, mint a Telltale címeiben. Mivel a Last Frontier teljes PlayLink-támogatást élvez, így nem szükséges hozzá kontroller, így akár négy játékos közösen is alakíthatja a sztorit. Hasonlóan a Hidden Agendához, itt is a többség szava a dönt, bár itt nem szerezhetünk vétójogot és hátsó szándékunk sem lesz. Sajnos a konzollal való kapcsolat nem egyszer megbízhatatlannak bizonyult, így ha egyedül játszol, érdemes a DualShock 4-et választani.

Sajnos az interaktivitás terén komoly gondok vannak a Last Frontierrel. Hiába a rengeteg döntéshelyzet, a sztori kötöttsége miatt nem találunk kellően mély mellékágakat és alternatív lehetőségeket a játékban. Hiába van egy határozott elképzelésünk arról, hogy merre vinnénk a történetet, és hiába alakítjuk aszerint a dolgokat, olyan helyzetekbe csöppenünk, amelyek mindig visszavisznek az írók által kitaposott ösvényre. Persze a film rajongói ennek is örülnek majd, a dráma tényleg elsőrangú, de örültem volna annak, ha több hatása lesz a választásaimnak. Mivel a két oldal nem kevés szerethető karaktert vonultat fel, így nem mindig könnyű mérlegelni, hogy melyik fél javára döntsünk. Bár a majmok kálváriája közelebb állt a szívemhez, hiszen ott a család egyben tartása és nélkülözés sokkal égetőbb problémának bizonyult, mint az emberek folytonos marakodása, agressziója és a rengeteg kicsinyes sallang. Mindezek ellenére ők is sebezhetőek, és nem feltétlenül zsarnokok - egy csónakban evez itt mindenki, csak nem tudják.

Mivel a játék a filmek készítésénél is alkalmazott mo-cap technológiát használja, így az arcmimika tényleg elsőrangú játékban. Ez az embereknél kicsit visszafogottabb, és a kevésbé fontosabb szereplőknél már a spórolás jelei is felfedezhetők. Egy-két gyengébb minőségű és lassan betöltődő textúra ugyan kicsit zavaró tud lenni, összességében azért nagyon rendben van a látvány, ráadásul a profi szinkron csak tovább emeli a színvonalat.

A Planet of the Apes: Last Frontier szerencsére egy kerek egészet alkot. Négy-öt óra alatt juthatunk el a négyféle befejezés valamelyikéhez, a sztori pedig legalább olyan erőteljes és ugyanolyan a komoly erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a filmek. Szó se róla, sokkal több interakciós lehetőséget és elágazást is elviseltem volna, de ne legyünk telhetetlenek! Örüljünk annak, hogy egy ilyen hangulatos jutalomfalatot kaptak a széria kedvelői.

A Planet of the Apes: Last Frontier egyelőre PlayStation 4-re jelent meg. A PC-s és Xbox One-os változat dátuma még nem ismert.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...