Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville teszt

  • Írta: Shifty
  • 2019. november 9.
Ne tévesszen meg a cím! A Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville nyugodtan tekinthető a Garden Warfare-sorozat harmadik részének. Egyenes ági folytatás, amiben igazából csak az alcím változott, az alapok érintetlenek maradtak.

Bő tíz évvel ezelőtt robbant be a köztudatba a Plants vs. Zombies cím, pedig a PopCap Games alapvetően nem tett mást, csak egy jól ismert zsánerre ráhúzott egy borzasztóan abszurd, de vicces körítést. Aztán amikor kiadóként képbe került az Electronic Arts, a helyzet gyorsan megváltozott. Az akkor már jól bejáratott, közismert branddé vált Plants vs. Zombies folytatását a mikrotranzakciók bevezetésével gyakorlatilag kiherélték, így kisebb törés következett a franchise életében. A visszatérést a multiplayer-orientált shooterek világa jelentette, a lényegében a Team Fortress-szel behozott "hősalapú" lövöldék koncepciója ugyanis nagyon jól ráhúzható volt a növények és agyevő zombik ádáz küzdelmére. Különösebben nem szólt nagyot az öt évvel ezelőtt bemutatott Plants vs. Zombies: Garden Warfare, de arra tökéletes volt a visszatérés, hogy a kiadó és a stúdió újradefiniálja a franchise jövőjét. 

Az alapvetően mobilokra szabott tower defense alapjáték így a fiók mélyére került - rehabilitálására csak mostanában kerül sor -, helyét pedig a Garden Warfare-mellékág vette át, ami 2016-ban kapott folytatást. Ebben hiába sikerült az első rész hibáit kiküszöbölni, és az élményt közelebb hozni az ismert online shooterekhez, a Call of Dutyk, a Battlefieldek és most már részben az Overwatch uralta piacon nem nagyon tud labdába rúgni az inkább fiatalabb korosztályt megcélzó franchise. Az Electronic Arts viszont még mindig lát benne potenciált, így bő három év kihagyás után elkészülhetett a Garden Warfare harmadik része, ami érthetetlen módon Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville címen jelent meg.

Pedig a Battle for Neighborville nem valami újrakezdést takar. Az új epizód le sem akarja tagadni a gyökereit. Ugyanarra a már kitalált sémára épít, a közös hubbal, ahol közösen mókázhatunk másokkal, ahol lehetőségünk lesz személyre szabni, fejleszteni a karaktereket, ahonnan csatlakozhatunk a multiplayer mérkőzésekhez, ahol minifeladatokat teljesíthetünk, vagy ahonnan nekivághatunk a kampányra hasonlítani akaró PvE-kihívásoknak. Ismerősek lesznek a játékmechanikák, a választható karakterek, meg úgy alapvetően minden fundamentális pillér, ami korábban meghatározta a Garden Warfare-sorozatot.

Igen, a bosszantó hibák is, a framerate-eséssel vagy azzal az el nem hanyagolható ténnyel, hogy a korai változat ellenére a megkapott, végleges PC-s tesztpéldányt csak hosszas fórumolvasás és nyomozás után tudtam elindítani. Azért valljuk be, nem éppen egy ilyen kezdésről álmodik az ember. Szerencsére a folytatásban nagyon komoly technikai problémában már nem futottam bele, helyette inkább a játékmenet terén voltak érezhetőek hiányosságok vagy koncepcionális mellényúlások. Közben az is körvonalazódott, hogy az Electronic Arts ezúttal nem tanult a korábbi hibáiból, és már most jól látható, hogy a hosszan tartó élményt a később bevezetésre szánt mikrotranzakciós rendszer határozza majd meg. Hogy milyen formában, még kérdéses, mert ezúttal nem szerepel a játékban a Variant-rendszer, helyette sokkal kézenfekvőbb a passzív képességekkel történő személyre szabás, így lehetséges, hogy inkább a kozmetikai kiegészítésekre gyúr rá a kiadó és a stúdió.

Ez azonban borzasztóan drága mulatság, a gacha-szerű játékautomatára hajazó megoldás nem ad inspirációt a grindeléshez, nem úgy, mint a klasszikus értelemben vett szintlépések és a presztízsrangok hajkurászása, ami a Variant-rendszer alapja volt. Most ugyanis minden karakter kap egy fixen elkölthető tapasztalati pontot, amelyeket olyan passzív tulajdonságokra lehet szétosztani, minthogy több XP-t kapjunk a teljesítményünk után, vagy életerőt kapjunk vissza, ha sikerül kiiktatnunk egy ellenfelet. A játékmenet egyensúlya szempontjából ezek is fontos tulajdonságok, de így nehezebb jobban skálázni kedvenc karakterünket.

A központi helyszín ezúttal egy Giddy Park nevű vidámparkszerű hub lesz, ami a Garden Warfare 2-ben is látott Backyard Battlegrounddal ellentétben nem mondható lélektelennek. Nagy a nyüzsgés errefelé, és ahogy már említettem, tulajdonképpen itt tudunk kapcsolatba lépni más játékosokkal, itt tudunk ellátogatni a három nagy PvE-zónába (Neighborville Town Center, Weirding Woods, Mount Steep), ahol nem klasszikus értelemben vett kampányküldetéseket kell teljesítenünk, hanem a világokban elhelyezett NPC-ktől tudunk felvenni feladatokat, kihívásokat, amelyekért többek között későbbi kiegészítések vásárlására alkalmas aranytallért és tapasztalati pontokat kaphatunk. Társakkal karöltve is lehetőségünk van ezeket a kihívásokat teljesíteni, és miután a feladatok többnyire több fázisból állnak, az ellenfelek pedig úgy nyelik a találatokat, mint a szivacs, hamar fel fogjuk adni a magányos farkas szerepet. A koncepció a Destiny-féle járőrzónákat akarja megidézni, az abszurd humornak köszönhetően pedig borzasztóan szórakoztatóak és tartalmas időtöltést ígérnek a kihívások.

Ahogy a multiplayer szekcióra sem lehet alapvetően egy rossz szavunk sem. Egyrészt vannak néhány óráig, napig tartó kihívások vagy az alap játékmódokat kicsit megbolondító exkluzív opciók, másrészt visszatértek az olyan jól felfuttatott játékmódok, mint a team deathmatch helyi megfelelője, a Team Vanquish, a küldetésalapú Turf Takeover, ahol az Overwatchból ismerős megoldások köszönnek vissza, de itt van a Garden és a Graveyard Ops is. Újdonság a Battle Arena, ami egy négy a négy elleni küzdelmet ígér a Funderdome-ban, ahol minden egyes körben csak egy életünk lesz, a következő körben pedig nem választhatjuk a korábbi karaktereket. És itt van a Mixed Ops is, ahol olyan különc módokat érünk majd el, mint a Gnome Bomb és a Suburbination, amelyek szintén ismerősek lehetnek a sorozat rajongóinak.

Természetesen a karakterkínálat is kibővült, így oldalanként három új "hőst" köszönthetünk. A növények oldalán bemutatkozott a tűzokádó Snapdragon, a nindzsa módjára viselkedő gomba, a Night Cap, illetve a beszivárgásra alkalmas Oak & Acorn, ami kis makként elsőre megtévesztő lehet, egy másik formájában ugyanis képes egy jól megtermett tölgyfa törzsévé változni és tankként zavart kelteni a csatatér sűrűjében. A zombik oldaláról a 80s Action Hero, az Electric Slide és a Space Cadet csatlakozott a többiekhez. Akcióhősünk Rambót megszégyenítő harciassága miatt lehet majd közkedvelt, de a Space Cadet is izgalmas újdonságnak tűnt, ő ugyanis a többiekkel társulva űrállomássá tud átváltozni.

Természetesen mindegyiknek megvannak a saját, idővel visszatöltődő képességei. Ezen a fronton nem változott a játékmenet, ami azt is jelenti, hogy a Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville csak akkor tud izgalmas és élvezetes lenni, ha megfelelő csapatba kerülve tudunk játszani. Nagyon fontos, hogy legyenek a csapatunkban támadó, védekező és támogató egységek, különben csúfos kudarcra lesz ítélve minden próbálkozásunk. A játék könyörtelenül bünteti azt a csapatot, ahol nincs összefogás, csapategység. És ezt a két oldal közötti egyensúly megbomlása még jobban kidomborítja. Már a Garden Warfare 2-ben is elcsúszott a balansz, és ez sajnos most sincs másként. Pedig most volt egy korai hozzáférésű "tesztidőszak", mégis borzasztó volt, amikor a növények oldalán harcolva teljesen esélytelenül küzdöttünk a zombik ellen. Sokkal jobban használhatóak az élőhalottak választható karakterei, másrészt meg mind a csapatmunkát, mind az egyénieskedést jobban támogatják a zombik hősei.

Az egészet csak tetézi, hogy hatékony csapatmunka nélkül akár órákon keresztül is lőheted a másikat, nem nagyon lesz rá hatással. Természetesen a növények oldalán is találunk olyan választható hőst, aki a rossz egyensúly miatt az őrületbe fog kergetni - például a most bemutatkozó Night Cap -, a tapasztalat mégis az, hogy most nagyon a zombik oldalára billent a mérleg nyelve. Mégis, a bosszantó igazságtalanság ellenére is képes voltam órákra ott ragadni a játék előtt. Egyrészt a PvE szórakoztató küldetései és magasra belőtt kihívása, valamint a játék beteg, gyerekes humora miatt is. Másfelől pedig ha sikerül olyan csapatba kerülnie az embernek, ahol értik a játék lényegét, akkor hihetetlenül izgalmas és élvezetes tud lenni egy-egy összecsapás. A Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville felszíne alatt ugyanis nagyon komoly mélység húzódik meg.

Persze ettől ez még egy főleg fiatalabbakat megcélzó játék, de ha veszed a fáradtságot, és adsz időt neki, akkor egy-egy karaktert kiismerve, egy jó csapattal az oldaladon tökéletes élménnyel leszel gazdagabb. És ami a legjobb, hogy mindezt nagyon baráti árcédula ellenében kapod meg. Van még vele munka, de ha a PopCap ráfekszik, fényesre csiszolhatja a most még csiszolatlan gyémántját. Kérdés, hogy a közösség mennyire lesz türelmes és kitartó.

A Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PC-n teszteltük a játékot.


1.
kastorhun
Nekem nagyon tetszik, de ennél a résznél közel se alakult ki akkora hype mint elődjeinél.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...