Aquanox: Deep Descent teszt

  • Írta: szlav
  • 2020. október 22.
Amikor már rég elfeledtük az Aquanox-játékokat, a Digital Arrow jött, és egy csapással újjáélesztette a tengeralatti lövöldözős szériát. A kérdés csak az, hogy érdemes volt-e venniük a fáradtságot.

Az Aquanox: Deep Descent egy olyan nem túl távoli jövőképet vetít elénk, ahol az emberiség a határokat nem ismerő kapzsiságában teljesen kifosztotta a bolygónk szárazföldi erőforrásait. Az utolsó cafatokért folyó harc végül egy olyan globális konfliktushoz vezetett, amely felperzselte az egész bolygót. Az emberi faj jelentős hányada elpusztult, a túlélők felett pedig beköszöntött a véget nem érő nukleáris tél. A szárazföld élhetetlenné vált, az óceánok felszíne befagyott, így csakis azok kerülhették el a végnapokat, akik a tengermélyi bányászkolóniákon kerestek menedéket. Ezt a cudar új világot ostobaság lenne Földnek nevezni. Ez a világ az Aqua.

Néhányan még biztos emlékeztek az MS-DOS-ra fejlesztett Archimedean Dynasty című vízalatti lövöldére, illetve annak folytatásaira, amelyek Aquanox címmel láttak napvilágot a 2000-es évek elején. A szériát eredetileg a német Massive Development álmodta meg, s habár a sorozat sikeresen megtartotta a saját aprócska, de igen kitartó rajongótáborát, a stúdió 2005-ös bezárását követően a franchise is feledésbe merült.

Egészen mostanáig, ugyanis a szerb Digital Arrow csapata úgy döntött, hogy rebootolja a szériát, a sikeres Kickstarter-kampányuk pedig arról tett tanúbizonyságot, hogy erre bizony van is igény. A stúdiónak végül a THQ Nordic adta az utolsó löketet, így ma ismét lemerülhetünk ebbe a sötét vízi világba. Az első támogatók valószínűleg nem is sejtették, hogy az aprócska fejlesztőstúdió milyen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen az egyszerű 3D-s shooter a hagyományos egyjátékos sztorimódja mellett végül kapott nyitott pályás játékelemeket és szerepjátékos funkciókat, egy teljesen integrált kooperatív opciót, plusz egy önálló többjátékos módot is.

Elsőként beszéljünk a kampányról! A sztori jóval az utolsó atomháború után veszi fel a fonalat. Mi a négyfős legénységünk élén, egy több évtizedes, talán több évszázados kriosztázist követően ébredünk fel, de egy percünk sincs arra, hogy igazán felocsúdjunk, hiszen egyből belekeveredünk az akció sűrűjébe. Valószínűleg senkit nem fog meglepni, hogy a túlélésért küzdő emberiség a tengerek mélyén is egymást marcangolja, így miután a csapatunk elveszíti a titokzatos megmentőjét, kénytelenek leszünk zsoldosmunkát vállalni az egymással hadakozó rivális frakciók oldalán.

A játékot mindvégig az állig felfegyverzett tengeralattjárónk pilótafülkéjéből szemlélhetjük. A „tengeralattjáró” azonban talán nem is olyan találó kifejezés, hiszen itt nem lassan mozgó, szonárral tájékozódó és torpedót lövöldöző behemótokról van szó, hanem agilis, a háromdimenziós térben gyorsan és szabadon lebegő csatajárgányokról. Ebből a szempontból tehát az Aquanox leginkább egy űrhajós lövöldére emlékeztet, leszámítva persze a minket körülvevő korallképződményeket, mélytengeri barlangokat, hajóroncsokat és zölden izzó mutáns cápákat.

A történetet a Digital Arrow egyszerűen, lineáris módon prezentálja, de a küldetéseink gyakran mégis azt az érzetet keltik, mintha egy többé-kevésbé nyílt, vagy legalábbis egymásba fonódó világban járnánk. Ezt annak köszönhetjük, hogy a dokkoláskor elvállalt mellékküldetéseink rendszerint más irányba terelnek bennünket, mint az elsődleges feladataink, így az alapvetően csőpályaként prezentált helyszínek néha ágas-bogas labirintusokká válnak, ahol kulcsszerepet játszik a felfedezés is.

A tengerfenék ugyanis számos elsüllyedt hajót és elvesztett rakományt rejt, melyek tartalmát mindig érdemes zsebre vágnunk. Az így megmentett értékeket eladva megtömhetjük a pénztárcánkat, a hasznos alapanyagokból pedig pótolhatjuk a mindig fogyóban lévő muníciót, legyen szó hagyományos töltényekről, plazmalövedékekről, rakétákról vagy akár agresszív nanoplanktonokról. Mert bizony rajtunk áll az is, hogy miféle fegyverzettel indulunk csatába – a szövetséges dokkoknál saját szájízünkre alakíthatjuk a teljes felszerelésünket, átalakíthatjuk vagy átszínezhetjük a hajónkat, de persze le is cserélhetjük azt egészen más modellekre.

A kraftolás és a lootrendszer tehát kimondottan jól kiegészíti egymást, ebből azonban csak akkor hozhatjuk ki igazán a maximumot, ha kooperatív módban vágunk neki a történetnek. A sztorimód teljes egészében támogatja a négyfős összjátékot, ráadásul a barátaink (vagy ha úgy tetszik, idegenek) menet közben is becsatlakozhatnak hozzánk. Én úgy éreztem, hogy igazából ez lehet az a kellő extra, ami miatt valóban érdemes lehet próbát tenni az Aquanoxszal egy kiadós árzuhanás után, hiszen barátokkal még a középszerből is ki lehet hozni néhány órányi önfeledt mókát.

Mert sajnos hiába az ötletes körítés és a tisztességes megvalósítás, ez jórészt az elődök érdeme, a Digital Arrow játékából pedig csak úgy árad a C-kategóriás érzés. Ezt első körben a látványon fogjuk tetten érni – tíz évvel ezelőtt is láthattunk már hasonlóan festő alkotásokat –, de miután átvesszük az irányítást a tengeralattjárónk felett, a túlzottan árkádos irányításon és az harcrendszer sterilségén is érezni fogjuk, hogy ez a játék alig több egy sok szeretettel megalkotott sufniprojektnél. Beszélhetnénk még a csapnivaló szinkronról vagy a borzasztóan egyhangú küldetésdizájnról, de az az igazság, hogy a problémák ennél is jóval mélyrehatóbbak. Az Aquanox: Deep Descent legnagyobb problémája egész egyszerűen az, hogy egy cseppet sem szórakoztató.

Az egész csomagot talán a hagyományos többjátékos mód menthetné meg, ahol egyszerű Deathmatch vagy Team Deathmatch felállásban szórhatjuk a skulókat, de amellett, hogy ezekben a szakállas játékmódokban semmi fantázia nincs, nem is lesz túl sok esélyünk kipróbálni őket, hiszen ahogy attól tartani lehetett, a játék online porciója többé-kevésbé halva született. Az egyjátékos módot kivesézve testben és lélekben egyaránt felkészülve vártam a játék hivatalos megjelenését, két nappal a premier után azonban már az esti csúcsidőben sem találtam meccseket – egy-két kooperatív lobbit még szerencsére el lehet csípni.

Összességében tehát csak azoknak tudnám nagy lelkesedéssel ajánlani az Aquanox: Deep Descentet, akik játszottak az elődökkel és a nosztalgiától fűtve szívesen tennének pár kört a modern újragondolással is, esetlegesen kooperatív módban. Mindenki más azonban jobban jár, ha a játékért elkért 30 euróhoz hozzádob még egy tízest és inkább a Star Wars: Squadronsra nevez be, ugyanis garantálhatom, hogy az X-Wing pilótafülkéjéből az Aquanox tengeralattjáróiba átülni körülbelül olyan érzés, mintha egy Teslából ülnénk át a nagyfater Zsigulijába.

Az Aquanox: Deep Descent PC-n jelent meg, de később Xbox One-on és PlayStation 4-en is tiszteletét teszi.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...