Orcs Must Die! 3 teszt

Némileg rendhagyó a mai tesztünk, az Orcs Must Die! 3 ugyanis semmiképp sem nevezhető új játéknak. Miután a Robot Entertainment csapata hosszabb távon befürdött az Orcs Must Die! Unchaineddel és annak free-to-play üzleti modelljével, a fejlesztőcsapat úgy döntött, hogy a Google-lel lepaktálva Stadia-exkluzívként mutatja be a következő részt. Tavaly nyáron tehát kizárólag a szárnyait bontogató streamingplatformon jelent meg az Orcs Must Die! 3, ami egyben azt is jelentette, hogy kevesebb játékoshoz jutott el az anyag, mint ahány orkot elénk vet a játék a legelső pályáján.

Oké, nyilván ferdítek egy kicsit, de a lényeg az, hogy egyáltalán nem baj, hogy végre a nagyobb mainstream platformokon is nekiláthatunk a mészárlásnak. Akárhogy is nézzük, az Orcs Must Die! egy hiánypótló franchise, amellyel legfeljebb csak a szebb napokat látott Dungeon Defenders vehette fel a versenyt egy időben. Az orkdarálás márpedig egy valódi hivatás: egy olyan művészet, amely gyorsaságot, ügyességet és nem utolsósorban éles észt kíván. Igaz, az elmúlt tíz év során nem sokat változott a recept, és a metódusok is maradtak a régiek, de ahhoz kétség sem férhet, hogy aki egyszer rákap a játék ritmusára, az egyhamar nem engedi el a tüzelőgombot.

Az Orcs Must Die! 3 története papír vékonyságú, de hát nem is emiatt szeretjük a sorozatot. Láss csodát, az orkok ezúttal is támadnak, az invázió mögött azonban ezúttal egy bukott harcimágus áll. Mivel az előző részek hősei kezdenek kiöregedni a szakmából (vagy éppen teljesen nyomuk veszett), két fiatal növendék, Kelsey vagy Egan szerepében vállalhatjuk el az erődök védelmét. A fiatal lány egy túlméretezett sörétessel, a fiú pedig varázsíjjal felszerelve ritkíthatja a zöld szörnyetegeket, de bárkit is választunk, a célunk nem változik: hatékony csapdákat kell állítanunk, hogy megállítsuk a hullámokban özönlő orkok hordáját.

Akinek volt dolga az előző részekkel, az itt sem fogja elveszve érezni magát, az Orcs Must Die! 3 ugyanis le sem tagadhatná, hogy egyeneságú leszármazottja az előző részeknek. A játék magját ezúttal is az akciódús TPS-játékmenet és a klasszikus tower defense ötvözete alkotja. Minden kör elején csapdákat állítunk, amelyek a lehető legváltozatosabb módon ütik, zúzzák, lövik, tépik, égetik vagy fagyasztják halálra a szerencsétlen ellenfeleinket, akik ezekre fittyet hányva menetelnek az erődünk szívében tátongó varázskapu felé. A műsort azonban nem nézhetjük tétlenül, hiszen csak akkor lesz igazán hatékony a védelmünk, ha aktívan is részt veszünk a hordák megritkításában vagy a halálcsapdákon átjutó orkok feltakarításában.

A választott nehézségtől és az aktuális pályától függően a játék a páncélozott orkokkal, trollokkal, repülő ellenfelekkel vagy éppen az elemi varázslatokra immúnis lényekkel teszi nehezebbé a dolgunkat, a legnagyobb gondot azonban mindig is a támadók száma jelentette. A Robot Entertainment csapata úgy döntött, hogy új szintre emeli ezt a problémát, így az új epizódban bevezették az úgynevezett War Scenariókat. Ezek a nagyobb és a megszokottnál jóval tágasabb pályák sokkal nehezebbé teszik, hogy egy-egy szűk folyosóra tölcsérezzük az orkokat, ráadásul az egyszerre érkező pártucat ellenfél helyett szó szerint százával zúdulnak majd ránk a zöld csúfságok.

Egy tower defense-játékban azonban kötelező alapvetés, hogy minden problémára létezzen egy megoldás, a War Scenarios pályáin pedig ezt gyakran az új óriáscsapdák jelentik. A nagyobb térképeken katapultokkal, túlméretezett kugligolyókkal és komplett íjászszázadokkal védhetjük meg a várfalainkat, a lelkünk mélyén újra átélve Helm-szurdok ostromát. Az egyre nehezedő, de mégiscsak egy kaptafára készült sztorimód során tehát remek változatosságot nyújtanak ezek a nagy ütközetek, én azonban mégis azon kaptam magam, hogy a későbbiekben szívesebben tértem vissza a hagyományos pályákhoz. A zártabb, könnyebben átlátható és gyorsan bejárható helyszínek mégiscsak jobban adják magukat a nehezebb kihívásokhoz.

Mert ugyebár a 18 pályát tartalmazó kampány és az azt követő ötszintes melléksztori csupán a kezdet, az igazi kihívás csak ezek után vár ránk. Miután feloldottuk és felfejlesztettük kedvenc csapdáinkat, bátran nekivághatunk a heti kihívásoknak, a trükkös módosítókat egymásra halmozó Scramble-nek vagy éppen a végeláthatatlan kihívást jelentő Endless módnak. A szavatosságra tehát nem lehet panaszunk, főképp akkor, ha még egy barátunkat is sikerül beszervezni a mókára, hiszen az Orcs Must Die! 3-ban is visszatért a kétszemélyes kooperatív mód, melynek előnyeit az összes játékmódban kihasználhatjuk. 

Mindent egybevetve tehát nehéz lenne komolyabban belekötni az Orcs Must Die! 3-ba. Igen, a csapdák egy jó részét és az ellenfelek zömét már láthattuk a korábbi részekben is, de valljuk be, mind hiányoznának, ha nem tértek volna vissza az új epizódban. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy a tower defense és az akció-lövölde keveréke tíz év után is remekül szuperál, az egészben pedig az az igazán különleges, hogy az így megalkotott vegyületet még azoknak is lelkesen ajánlanám, akiket egyébként teljesen hidegen hagy a várvédős zsáner.

Az Orcs Must Die! 3 korábban Google Stadián, idén nyáron pedig PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.