Endling: Extinction is Forever teszt

Egy anya élete sosem könnyű, legyen szó emberről vagy állatról. A Herobeat Studios pedig ebbe nyújt betekintést első játékával, az Endlinggel, melyben az utolsó rókacsalád megpróbáltatásait élhetjük át mi is.

A spanyol csapat első játékában egy anyaróka szerepét öltjük magunkra, feladatunk pedig nem meglepő módon utódaink életben tartása lesz. Azonban nem egy „egyszerű” túlélőszimulátort kapunk a pénzünkért, hanem egy olyan élményben lesz részünk, ami nagyban hasonlít például az Inside-ra vagy a FAR: Changing Tidesra. Egy két dimenzióban mozgó, elgondolkodtató, néha felkavaró alkotás ez, amivel reflektálhatunk magunkra, a világunkra és azokra a változásokra, amiket csak nagy erőbefektetéssel vészelhetünk át.

A rövid tutorial után hamar beüt a tragédia, négy kölykünk közül ugyanis egyet kicsalogatnak a vackunkból, és elragadnak mellőlünk. A következő nap nem is tehetünk semmit, hiszen a három megmaradt kis rókát is gondoznunk kell, így elindulunk felfedezni a térképet, hogy élelmet gyűjtsünk. A világban kétdimenziós sávokban mozgunk, ezekről az ösvényekről pedig kereszteződéseknél válhatunk le. A bejárható terület egyáltalán nem túl nagy, könnyen megismerhető és megjegyezhető, de hogy biztosan ne tévedjünk el, kapunk egy térképet is. Azonban csak éjszaka mozoghatunk, azt az időt kell kihasználnunk arra, hogy elég élelmet szerezzünk, és előre haladjunk a játék „történetében”.

Néhány eltöltött nap után ugyanis garantáltan szagot fogunk, hogy eltűnt kölykünk után nyomozhassunk. Ezek forrását a Hajléktalan (a játék így nevezi az embert, aki elfogta a kis rókát) által hátrahagyott tárgyak jelentik. Ha megszagolunk egy ilyen tárgyat, akkor egy szellemszerű állóképet kapunk, ami a Hajléktalan életébe enged bepillantást. Megismerjük az ő életét és küzdelmeit is, szépen lassan pedig kialakul egy már-már világvége hangulatú kép a fejünkben, amit a térképen történő változások csak tovább erősítenek. Minden ilyen „nyomozás” egy szkriptelt esemény, ezek teljesítése után nyílnak meg a korábban lezárt ösvények, úgyhogy kihívást nem ezek tartalmaznak, egyedül a cselekményt gördítik tovább.

A két nyomozás között eltöltött napok során ugyanis folyamatosan változik a világ körülöttünk. Miközben egyre távolabb és távolabb merészkedünk a térképen, illetve új kuckókat fedezünk fel magunknak, az ember nyoma is egyre láthatóbb lesz. Erdők tűnnek el, városok telnek meg szeméttel és a tiszta vízű folyók bemocskolódnak. A játékmenetre ezek nem lesznek hatással, pusztán hangulati elemmel bírnak. És ez az a pont ahol a játék kicsit megbicsaklik.

Mielőtt azonban erre kitérnék, gyorsan összefoglalom, hogyan is néz ki alapvetően a játékmenet. Tehát a kihívást jelentő része a programnak, maguk a vadászós, élelemkeresős éjszakák. Ilyenkor kölykeink velünk jönnek, nekünk pedig be kell járnunk az ösvényeket élelemért kutatva. Viszonylag kevés út van, de az esték nem túl hosszúak, így alaposan meg kell terveznünk, hogy merre vadásszunk. Ráadásul az élelemforrások nem jelennek meg újra, így ha fölöslegesen járjuk be újra az utakat, azzal csak az éhezés lehetőségét növeljük. Azonban ész nélkül sem futhatunk, hiszen csapdák, vadászok és ragadozók is lesben állnak, hogy elragadják valamelyik utódunkat mellőlünk. És bizony el is veszthetjük őket. Ha pedig túl sokáig vagyunk kint (értsd: felkel a nap), alaposan megnő a vadászok száma is. Egyetlen fegyverünk ellenük a hatékony vadászutak.

A térkép megfelelő pontjait bejárva kölykeink is új képességeket sajátítanak el. Legyen ez akár magasabb akadályokon való átjutás, egyedül vadászás, kis réseken való átjutás vagy nagyobb ugrás. Ezek a képességek a mi életünket könnyítik meg, ugyanis így képesek lehetünk rövidítéseken átjutni, vagy csak könnyebben élelmet találni. Viszont ezeket a képességeket el is hagyhatjuk, ha nem járjuk be a vidéket alaposan. Ha pedig a történet előre mozdul, akkor már túl messze kerülünk ezektől a tanulópontoktól ahhoz, hogy éhezés nélkül visszaballagjunk értük.

És hol is bicsaklik meg pontosan a játék? A program minden egyes eleme egy irányba mutat, amivel nincs is baj, hiszen a bevezetőben említett játékok is egy bizonyos atmoszférát kívántak megteremteni. A probléma ennek a hatásnak az erejével, mennyiségével van. Az Endling meglehetősen hatásvadásznak érződik. Lehet, hogy már eleve a főszereplők miatt is annak tűnik, hiszen egy aranyos kölyökróka bárkit le tud venni a lábáról. De emellett a zene is végig előtérben van, minden eseményt vastagon aláhúz, talán már túlzóan is a kívánt hangulat alá dolgozva. Ráadásul a már említett világbeli változások is hiányolják a kifinomultságot: hülyén hangzik, de ha itt kivágnak egy erdőt, akkor az az erdő ki van vágva. Arra meg már csak legyinteni tudtam, hogy a háttérben elterülő gyár neve ironikusan Care Corp volt.

Éppen ezért nem merem olyan bátran ajánlani akárkinek az Endlinget. Akik rajongói ennek a műfajnak (kétdimenziós érzelmi hullámvasút?), azok nyilván élvezni fogják az „in-your-face” mentalitás ellenére is, de akik csak elvétve játszanak hasonló programokkal, nekik hamar túlzásba eshet ez a darab. Minden esetre a bő háromórás játékidő alaposan ki van dolgozva, az állandó élelemhajhászás egy igen intenzív élményt nyújt, és technikai oldalról sincs semmi kifogásolható benne, így ha szemezgettél már vele, és nem vettem el a kedvedet, nyugodtan tegyél vele egy próbát!

Az Endling PC-re, Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PC-n teszteltük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...