A játékipar talán egyik legöregebb, de kétség kívül legikonikusabb alakja Pac-Man, az örökké éhes sárga fej, aki egy véget nem érő macska-egér játékot játszik a rá vadászó szellemekkel, hogy aztán ő maga váljon a vadásszá. Ezt az évtizedes felállást némi sötét csavarral és felnőttesebb történettel gondolták újra a Bandai Namco-nál, ízelítőt pedig már a tavaly megjelent Secret Level című sorozat egyik részében is láthattunk. Nézzük, hogy az epizód világában játszódó Shadow Labyrinth hogyan sikerült!
Pac-Man kétség kívül a popkultúra szerves részét képezi, hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. Persze, Mario és a slepp népszerűbb, de róluk még nem neveztek el nagyvállalati cégmozgásokat, és szemben az olasz vízvezeték-szerelővel, a falánk sárga fejet az is garantáltan felismeri, aki még életében nem játszott egy percet sem. Pac-Man hatását az sem csorbítja, hogy a számos folytatás ellenére a játék sokak emlékezetében még mindig csak a 80-as évekbeli első verziójába él.
Egyrészt a rendkívüli hagyaték, másfelől pedig a franchise háttérbe szorulása adhatott okot a Shadow Labyrinth-re, ami voltaképpen a Pac-Man franchise és játékmechanikák sötét újragondolása. A komor sci-fi történet és a helyszínül szolgáló kegyetlen bolygó mellett merész váltás a metroidvanias játékmenet is. Viszont a játék foggal-körömmel ragaszkodik az ikonikus sárga fejhez, így egyszerre kell megfelelnie az újdonságot vágyó játékosoknak és a Pac-Man veteránok elvárásainak is.
A történet lassan és a zavarosan indul csak be. Karakterünket PUC, egy lebegő sárga golyót, test nélküli szellemként idézik meg a saját világába. Az itteni alakunkra titokzatosan csak 8-as számú kardforgatóként hivatkozik társunk, aki gyakorlatilag expozíció nélkül terel, sőt irányít minket saját célja felé. Utunk során egy kopár, mégis ellenségektől hemzsegő bolygón kell átvágnunk, kalandunk pedig az órási fától az űrhajó belsőn át a pusztaságig számos biomot felölel majd. Egyáltalán nem meglepő módon a sztori tartogat majd pár érdekes csavart is, bár ha elolvassuk a felszedhető naplóbejegyzéseket, számos revelációra magunktól is rájöhetünk.
Ahogy már említettem, a játék úgy megjelenésében, mint mechanikáit illetően lépten-nyomon merít a Pac-Man világból. Állandó társunk kinézete egyértelmű, azonban lesznek olyan sínek, amelyekre felugorva mi magunk is átváltozhatunk fénypontokat falni, az pedig, hogy PUC testünket megszállva falja fel a legyőzött főellenségeket, talán a legegyértelműbb kicsavarása az eredeti játék mechanikáinak. PUC neve is egy óriási easter egg, mivel a karaktert eredetileg Puc-Mannek hívták, ám az amerikai forgalmazó tartott tőle, hogy azt túl könnyű lenne trágár kifejezéssé vandalizálni. Ahogy haladunk előre, még a klasszikus Pac-Man pályákat megidéző titkos puzzle szintek is elérhetővé válnak, megspékelve számos modern megoldással. A pályákat amúgy is érdemes alaposan körbejárni, mivel az életerőnket és az gyógyítási lehetőségünk számait is csak így tudjuk feljebb tornázni.
A látvány főleg a környezet kapcsán érdemel dicséretet, mert a hangulatot remekül megalapozza, még ha kicsit önismétlőnek is hat egy idő után. A harcrendszerrel már nehezebben békéltem meg, ugyanis a játék elején megtanult kombót semmit sem váltja ki, cserébe számos képességre teszünk szert, mint amilyen a hárítás vagy a grapling hook, vagy akár az mech-é változás, hogy gondtalanul pofozzuk halálra ellenfeleinket. A nehézség is megosztó lehet, én személy szerint csak a főellenségeknél éreztem azt, hogy alig sebzek rajtuk, ellenben életerő upgrade nélkül esélyem sincs. Ami viszont több órányi játék után is nettó zavaró volt, azok az animációk. A karaktermodellek egészen rendben vannak, de az animációk láttán a 2000-es évek flash játékai ugrottak be. Élettelen, pontatlan és furcsán papírmasé hatású az összes, olyan feelinget árasztott magából, mintha ez bizony egy rossz értelemben vett indie játék lenne, amit maximum 10 fő rakott össze. Az ellenségek egy idő után csak külsejükben térnek el, és abban is csak minimálisan, a tekervényes utakat pedig a soulslike játékokat idéző mentési rendszernek hála többször is végig fogjuk járni.
A Shadow Labyrinth ezekkel a hibákkal is élvezhető tud lenni a maga módján, azonban sok türelemre és a zsáner iránti elfogultságra van szükség hozzá. Ezzel együtt is furcsa volt látni, hogy a Bandai Namco belső fejlesztésű játéka a Pac-Man név ellenére sem keltette fel a tömeges érdeklődést. Talán egy kicsivel kiforrottabb megvalósítás, egy követhetőbb történet és komolyabb marketing nem ártott volna a játéknak, mert így a tucat játékok sötét labirintusában fog bolyongani, és sajnos megérdemelten.
A Shadow Labyrinth 2025. július 18-án jelent meg PC-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 5-re, PC-re, Nintendo Switch-re és Nintendo Switch 2-re is. Mi PlayStation 5-ön játszottunk vele, a lehetőségért köszönet a CENEGA Hungary Kft csapatának!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.