Tony Hawk's™ Pro Skater™ 3 + 4 teszt

A PlayStation első konzolján számos meghatározó játék jelent meg a 90-es évek második felében, itt indult útjára a 3D-s verekedős játékok egyik királya, a Tekken, de a zombis műfaj máig legnagyobb neve is itt születhetett meg, a Resident Evil. Hosszú lenne felsorolni, miket köszönhetünk még a Sony szürke (csak a színére értve) kis konzoljának, de volt egy egyedi sportjáték, ami mechanikáját tekintve valami olyat hozott, amit addig nem tapasztaltunk - N64-re is megjelent, de mi a PS vonalat követtük. A friss Neversoft stúdió (12 főt számlált a cég akkoriban) egy része előszeretettel látogatta a helyi arcade termeket, ahol a SEGA gördeszkás versenyjátékával, a Top Skaterrel múlatták az időt, ez nagy inspirációt adott nekik harmadik projektjükhöz, ami végül az Activision kiadóval közösen készülhetett el. A Top Skater versenyre fókuszáló játékmenete nem működött volna, ezért egy realisztikusabb megközelítéssel készítették el az első THPS-t, a trükköket ráadásul motion capture technológiával rögzítették, ezért is néztek ki olyan pofásan már akkor is a manőverek.

Az akkoriban egyre népszerűbbé váló extrém sport egyik fiatal titánja, Tony Hawk lett az alkotás névadója, a széria pedig hatalmas sikereket ért el az elkövetkezendő években, a franchise első részei a legkelendőbb videojátékok közé tartoztak. Példának okáért, amikor 99-ben Tony megcsinálta a legendás 900 fokos trükkjét, a csapat a fejlesztés végén még pont bele tudta kódolni az aktuális epizódba, így téve még népszerűbbé a programot a deszkás berkekben - Tony saját ruhamárkát is piacra dobott már a játékos karrierje előtt.

Számunkra a kezdeti időszak lesz most a fontos, 1999-től évenként jöttek a Tony Hawk's Pro Skater játékok a negyedikig, ezután átálltak a sztorisabb megközelítésre. Itt is születtek még remek epizódok, de a Neversoft 2007-es távozása után már semmi sem volt a régi. Egy falatnyi nosztalgiát kaptunk 2012-ben a kizárólag digitálisan megvásárolható Tony Hawk’s Pro Skater HD-nak köszönhetően, ami nem volt egy nagy eresztés sajnos. Sosem felejtem el még azt a PS3-as lemezt, amire első körben tévedésből csak a stuff demója került fel, viszont annyira érdektelen és rossz lett a széria ekkortájt már, hogy a címét is törölte az agyam, hála az égnek.

Viszont pár éve történt valami igazán pompás, az Activision leporolta elfeledett kincsét, és egy igényes remake formájában térhetett vissza a klasszikus franchise első 2 része 2023-ban, amit most jelen cikkünk alanya követett, a THPS 3+4 – reméljük az Underground 1-2 is érkezik majd hasonló formában valamikor. A PlayStation 5 beröffentése után rögtön beindult a nosztalgia, bár a Neversoft stúdió intrókban abuzált szemgolyó kabalája hiányzott kicsit – olyan volt ez, mint a Pixar lámpája és i betűje.

Azt le kell szögezni, hogy azok az idők elmúltak, amikor a régi epizódokat fiatalként a suli után nyüstöltük, vagy a végtelennek tűnő nyári szünetben adtuk kézről kézre a kontrollert, nevetve egymás bénázásán vagy vállat veregetve egy-egy jobb eredmény elérésekor. Nem sajnáltunk játszani, talán ez a jó kifejezés, nem kaptunk agyérgörcsöt, ha egy pénzköteget vagy fejlesztéspontot nem tudtunk felvenni csak huszadik alkalomra, és vért izzadva maxoltuk az egyre nehezedő küldetéseket. A THPS 3+4 sajnos nem tudott annyi nosztalgiát idézni, mint a sokkal jobban sikerült 1+2, de azért voltak a dolognak jó pillanatai. A megcsonkított játékmenet az emlékeket picit megcsúfolta, tudod minek kéne ott lennie, de az alternatíva csak a gyász vagy funkcionalitás képében jelentkezik. Nincs elefántba kapaszkodós szörfözés miközben kerülgeted a lepényeit, helyette versenypálya van éjszaka, ahol az állatok alszanak már, vagy nem is léteznek – véleményem szerint az állatvédőktől félhettek a készítők, ezért hanyagolták az állatkerti állatok bevonását a remake-be. Úgy érzem picit előre szaladtam, de legalább letudtuk a negatívumok egy részét.

Egy rövid tutorial után konstatáltam, hogy a virtuális gördeszkázás olyan, mint a biciklizés, azaz nem lehet elfelejteni. Ha játszottál bármelyik résszel, akkor álmodból felkeltve is tudod mi a kickflip kombinációja, hogy kell csinálni a revertet és kapaszkodós trükköket, a korláton csúszást pedig a kisujjadból is kirázod. A kezelés már 20+ esztendeje is tökéletes volt, ezen a részen tényleg nem lehet már mit finomítani.

A multiplayer régen sem volt annyira szórakoztató, de több volt benne az odaadás, tréfásak voltak a versenyszámok. Az olyan módokban, mint a fogócska (TAG), vagy a területfoglalós tereptárgy színezgetés (Grafiti) és az egymásra licitálós (HORSE) számok egy pár délután erejéig lekötötték a társaságot. A THPS 3+4 online multija egyszerre 8 játékost enged egymásnak akár platformok között is, de sajnos nem választhatjuk meg a pályákat és a játékmódokat, mert a lobby után bedobja az összesorsolt deszkásokat egy szintre, ahol összevissza egymás után következnek az átlag 2 perces mérkőzések. Ki tudja adott idő alatt a legtöbb pontot összeharácsolni? Átfesteni a környezetet, a legnagyobb kombót bemutatni? Jól hangzik a dolog, amíg be nem kerül egy alfa a csoportba, aki a 2 perces idő lejárta után még az overtime intézményét is kicsontozza, milliókkal elhúzva a gárda előtt. Tapasztalatom szerint ennek taszító ereje van csak, az ember inkább visszatér a program offline tartalmához, szerencsére ebben azért jobban teljesít a móka.

A régi bevált sémával operál a stuff, azaz csavargunk egy régi ismerős pályán miközben kettő perc alatt minél több feladatot hajtunk végre. Az egyre nagyobb pontszámok és kombók megdöntése, a S-K-A-T-E betűk összeszedése, a titkos videókazik megtalálása most is kielégítő szórakoztatást nyújthat. Emellett pályaspecifikusan mindig lesz valami őrültség, például a bulizó tinik sörös kriglijeit kell felborogatni, a rabokat kiszabadítani, a falról lekaristolni a hírhedt Dick járőr kampányplakátjait, egy lopott verdát megfékezni és hasonló nyalánkságok. Ezek között egy-egy versenyszinten is brillíroznunk kell, ahol szigorú zsűri előtt kell trükköket végrehajtanunk, lehetőleg esés nélkül, mert az komoly levonásokkal jár. Ezek a feladatok mind a két kampányban benne lesznek, a nosztalgia és az emlékek miatt jómagam a 4. rész felé húztam, de a 3. rész is kedvelt elfoglaltságunk volt délutánonként.

Viszont a THPS4-ben bevezetésre kerülő történetes mód teljes egészében kivágásra került, amire nem csak én néztem sanda szemmel, szépen fogalmazva leegyszerűsítették az előző részek mintájára. A régi OST sem maradt teljes egészében az eredeti, ezt a fejlesztők és maga Tony Hawk cserélgette le, hogy modernizálja az élményt. Főként ugyanazoktól az előadóktól válogattak, mint anno, bevallom nem éreztem, hogy rosszabb lenne, amúgy is nagyon erősek voltak a korai Tony Hawk alkotások dallistái.

Átalakításon estek át a pályák (hívjuk őket parkoknak most már), a grafika felettébb szép, ahogy az elvárható egy ilyen remaketől, de már az előző epizód alatt sem panaszkodtunk a látványvilágra, főként a világításon és a deszkások modelljein érhető tetten a legnagyobb javulás, de rengeteg apró részlet és effekt került be – hatalmas pacsi a vizuális részlegen dolgozóknak. Apropó deszkások, visszatértek a nagy öreg sportolók, de még a jobb napokat megélt, botrányairól híres Bam Margera is bekerült az utolsó pillanatban Tony közbenjárásának köszönhetően. Nemzetiségeket tekintve nem volt túl színes a felhozatal anno, de mára annyi híres sportolót termelt ki a szakma, hogy bőven lett honnan válogatni, így 30 fölé rúg a roster. A régi titkos karakterek sajnos nem tértek vissza, többek között Michelangelo vásárolható meg a secret shopban, de Officer Dick (itt most Constable Richard) is megnyitható az elrejtett plüss pandák összegyűjtésével, a 100%-ért járó titkos kari kilétét viszont nem árulom el.

Vendégszereplők is érkeztek a Doom franchiseiből, maga Doomslayer és egy Revenant dög teszi tiszteltét futurisztikus légdeszkákon, őket a Deluxe tulajok élvezhetik. Naná, hogy velük teszteltem a progit, főleg a démon illett bele számomra a játékmenetbe, jó volt vele siklani, főleg a zúzós punk és rock zenékre.

Különös dolog az agy, a régi emlékek brutálisan megszépítik a dolgokat, itt most mondhatni így élt bennem a játék, ahogy most kinéz, nem pedig pixelhalmazként – tudom, polygon. Főként mondom ezt úgy, hogy a 3. és 4. epizód már a generációváltás hajnalán történt és ezeket még a PlayStation első konzolján nyomtuk, ahol a karakterek arcát mi magunk képzeltük oda (kb, mint a Metal Gear Solidban), aztán a PlayStation 2 beszerzése után itt is álleejtős volt a különbség mind a teljesítmény, mind pedig a külcsín tekintetében. A remake grafikai oldalról mesteri lett, ahogy azt már korábban is említettem, ez a játék legerősebb pontja véleményem szerint, jó volt újra végig gurulni a megszépült, de ismerős tájakon.

Jó gyors minden, már azt mondanám túlontúl nagy a sebesség, amit szerencsére kedvünk szerint lassíthatunk, de akár fel is turbózhatjuk a látottakat. A gyorsítással aztán csak csínján, a kameramozgás és a hirtelen irányváltások könnyen rosszullétbe fulladhatnak még az alap sebességen is. Rengeteg beállítást találunk és kisegítő lehetőségek egész tárházát is bekapcsolhatjuk, ami egyenértékű néhol a múltban használt Cheat-ekkel. Így akár tökéletesen és folyamatosan csúszkálhatunk félcsöveken az egyensúly elvesztése nélkül, de manual trükközés közben sem fenyeget a taknyolás veszélye, nem kell az életünk árán is középen tartani azt a fránya csúszkát. Ezeket a tökéletes és végtelen beállításokat nem igazán ajánlom bekapcsolni az elején, teljesen elveszik a nehézséget és a játékélményt, de például egy kisebb gyerkőcnek megkönnyíthetjük az életét vele, így opciónak mindig ott lesz – vagy a felfedezéshez lehet hasznos.

A küldetések teljesítése után itt is megnyílnak a Pro feladatok, így lényegében ezekkel érhetjük csak el a 100%-ot, a kihívást kedvelőknek itt kezdődik majd az igazi móka. A S-K-A-T-E betűk helyett a C-O-M-B-O betűket kell összeszedni egy kombóból, de minden más tennivaló is jóval nehezebb lesz az első futamhoz képest – már ha nem kapcsolja be valaki a segítségeket. Ezzel jelentősen nő a játékidő, akinek pedig tetszik az online részleg, az a végtelenségig nyüstölheti a virtuális deszkát (vagy legalábbis a szerverek lekapcsolásáig).

Mindent összevetve mechanikailag egy leegyszerűsített játékot kapunk a két rész összegyúrásával, mindezt pedig sok karakterrel, új pályákkal (Waterpark, Pinball, és Movie Studio) és mesés grafikával tálalták. A szavatosságot tekintve ma már ez talán kicsit kevésnek fog bizonyulni, régen újra és újra letoltuk a pályákat, és maxoltuk a karaktereket, közben pedig élveztük az akkoriban videojátékokban nem megszokott zenéket. A fő célközönség itt is a széria rajongói voltak, de a modernizált dolgokkal biztosan sikerül behúzniuk másokat is, érdemes tenni egy próbát Sólyom Tóni Profi Gördeszkázásának újabb remake-jével. Aztán ki tudja, reméljük lesz még további folytatása az egésznek, én például megnéznék egy új epizódot a régi fejlesztőcsapattal a fedélzeten, de az Underground feldolgozásokra nagyobb esélyt látok, ha az eladási számok szépen teljesítenek.

A Tony Hawk's™ Pro Skater™ 3 + 4 július 11-én jelent meg PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch, Nintendo Switch 2 és PC platformokra, jelent teszt a PlayStation 5 változat alapján készült.