A spanyol nemzetiségű Eric Osuna alkotása igen vegyes érzéseket hagyott bennem, a játékmenet, a történetmesélés és a lélek melengetően megalkotott tájak egy varázslatos utazás ígéretével kecsegtettek, azonban a játék technikai része és a hirtelen, lesből támadó befejezés enyhén keserű utóízt hagytak maguk után. A vagány pizzafutár csaj elgondolkodtató, de nyúlfarknyi kalandja nagyjából egy tucat ember közös munkájának gyümölcseként születhetett meg, viszont úgy érzem többet is ki lehetett volna hozni a témából pár további helyszín és karakter beillesztésével.
A sztori szerint B pont spontán érintésmentes ételkiszállítást végez egy városi épületben, amit igen furának talál az ilyenkor szokásos interakciók lezajlása nélkül – ott valószínűleg nem annyira megszokott így kérni az eleséget. Ezután főnöke egy utcai fülkéből hívja a műszak végén járó lányt, amit már én találtam inkább furcsának, de hamarosan meg is kaptam a választ ennek a miértjére, nem egy szokványos futár szimulátorral akadt dolgom. Ahogy az lenni szokás Earl még egy utolsó fuvart rásóz hősünkre, az instrukciók átvétele után pedig indulhat is a roppant unortodox kézbesítés.
A játék alapötlete nagyon okosan lett kigondolva, nincs semmi túlbonyolítva, és a pályák is pont optimális mértékben lineárisak a séta szimulátorok mércéjével mérve – többet kell robogózni, mint sétálni, de oda se neki. Hamar elkapjuk a fonalat már az első szakasznál, a fő célunkhoz tartó úton számunkra fontos emlékeket eleveníthetünk fel hétköznapi tárgyak és zenedobozok összeszedésével, de egy második extra sajtos finomság is lapul a csomagtartóra szerelt dobozban, amivel az útközben felbukkanó NPC-ket kínálhatjuk meg egy kis mesedélután reményében. Sajnos a belerázódás mellett a problémák is hamar megjelennek, némelyik nyitottabb nagy területet enyhén szaggatósra sikerült összehozni, ami csekély mértékében bizony rontja a meseszép és hangulatos környezet befogadását, de a robogó kerekein is elkophatott a futófelület – nagyon csúszik mindenfelé.
A grafika legjobban a felemás szóval jellemezhető, néhol egy nagy levegőt véve hosszasan el lehet gyönyörködni az elénk táruló szépségekben, máshol viszont a vizuális gliccsek és a kevésbé kidolgozott illesztések, valamint pályaelemek húznak egy kis fintort a szánk szélére. Hangzás terén ugyanezt tudom elmondani, amikor felcsendült valami, az nagyon sokat dobott a látottakon és az aktuálisan kibontakozó eseményeken, máskor viszont a Vespa motorja elfelejtett duruzsolni, és egyes részeken hiányoltam a zenét is – ez nem tudom bug volt-e. A sztori lágy zongorakíséretét nagyon éltem, LaFrancesssa hallhatóan érti a dolgát, a karakterek pedig inkább csak írásban kommunikáltak, így az érzelmek egy részét is a zene által adták át nekünk a készítők.
A helyszínek és azok váltakozása egészen váratlanul következik be, az egyik pillanatban még egy kitekert panelrengetegben rójuk az utcákat a játszótérrel, padokkal és hasonló kötelező elemekkel elegyítve, majd a következőben egy folyosón áthaladva már sarkfényes domboldalon igyekszünk lefelé egy gyár hatalmas kéményei felé. A gyűjthető tárgyak elrejtéséhez nem készült valami sok hely, valahogy mégis sikerült a végére elhagynom egy zenedobozt, és a többi relikviából is maradt egy kérdőjeles. A sétáláson és robogózáson kívül néhány NPC-t kínálhatunk meg a már korábban említett csak erre a célra bekészített kajából, közben egy-két fejtörő is befigyel a szűkösebb részeken. Ezek egyike se mondható nehéznek, így a lendületet sem törik meg.
Ez viszont nem biztos, hogy előnyös döntés volt, mivel a játék pont akkor ér véget, amikor már kellőképpen hozzászoktunk az irányításhoz és az érdeklődést is alaposan felkeltették, pár további puzzle kitolhatta volna a játékidőt. Hol vagyunk? Miért vagyunk ott, ahol? Kik ezek a rejtélyes idegenek úton útfélen? Kinek visszük az alaposan kihűlt pizzát? Earl vajon elkészíti-e a telefonbeszélgetésekben folyton visszatérő könyvét? Nem mindenre kapunk választ, a titkos helyszínek felfedezésével pedig csak tovább nő a kérdések száma – a másik futár naplója érdekes adalék. A cikkelyekre vágott teljes pizzából ne is próbáld megjósolni a sztori hosszát és a mellékszereplők mennyiségét, lehet én emiatt csalódtam nagyot a végére, úgy kalkuláltam teljesen elfogy majd az elemózsia, de nem így lett – nem spoilerezek mennyi maradt.
A kevés dialógus, ami bekerült a játékba az lényegre törő a mondanivalójával és a művészien felépített installációk is tetszetősek, a kicsit melankolikus hangvételű, rejtélyesen összekapcsolódó közös limbó pedig a mindennapi nehézségekre, hibás döntésekre és vágyódásokra világít rá a maga érdekes módján. A nosztalgia mondhatni második főszereplőként van jelen, a B által talált tárgyak az élet fontosabb mozzanatait idézik meg, a nagyi virágai vagy az exével váltott vonatjegy más és más hullámokat ver.
A laza és nyugis részeket megspékelték egy kis akcióval is, így némi látványos ügyességi résszel és alkalomadtán komorabb jelenetekkel egészült ki a szürreális megrendelés teljesítése, de a röpke kaland letolása során pár apróság még kifejezetten tetszett. Ha leszállunk a robogóról B mindig gondosan kitámasztja a munkagépet, a területek előtti váltásnál a kamera gyakran ad egy kis extrát az eltávolodó operatőrrel, az NPC-k nem csak állnak egy helyben mint egy darab fa, a sztori pedig váratlan és kiszámíthatatlan sebességgel pereg.
A krumpli kabalás Dolores Entertainment gondozásában megjelenő kedves kis indie alkotás a technikai hibáival együtt is remek élményt adhat a narratív sétaszimulátorok kedvelőinek, azonban a játék hossza felett már nehezebben hunyok szemet. Nagyjából két óra alatt letudtam az egészet, így ha egy hosszabb interaktív filmnek készült volna, akkor máris nem lenne olyan vészes a helyzet, így viszont volt némi hiányérzet a stáblista legördülésével. Fejezetválasztás és new game + nincs az opciók között, így maximum a trófeák adhatnak motivációt az újrázáshoz – minden hívást felvenni, minden hívást ignorálni, zsugoriskodás a plusz pizzával. Ez bizony egy rövid eresztés lett, de úgy érzem a végigjátszásával kaptam elég pluszt tőle, egyáltalán nem bántam meg a vele töltött időt.
Az A Pizza Delivery november 7-én jelenik meg PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült, a játékért köszönet a JesusFabre csapatának!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.