Egyik kedvenc játék kategóriám a taktikai fps, közülük is leginkább a Szivárvány 6-os részeket preferálom, bár utóbbi részei nem ragadtak úgy magukkal, mint anno a Rogue Spear. Számomra a The Regiment megjelenése a semmiből jött, őszintén szólva nem sokat hallottam róla ezelőtt. Most viszont, hogy megérkezett, nem utasíthattam vissza a tesztelési lehetőséget.
A Konami által készített tesztalanyban egy különleges alakulat, név szerint a Britt Speciális Légierő (SAS) egy katonájának bőrébe bújhatunk bele. Ez a tény rögtön utal is a várható játékmenetre, hiszen ez az osztag nem az észrevétlen behatolásairól híres, inkább a gyors, jól szervezett, leginkább túszmentő akcióiról. Engem ez csöppet sem tántorított vissza a game telepítésétől, elvégre szeretem a gyors akciójeleneteket. Az introból is kiderül, hogy itt a legfőbb feladataink a gyors, agresszív eljárás lesz. Jól áttekinthető menü fogad, melyből ajánlom az egyjátékos mód indítását kezdetnek, onnan pedig a tréninget, hiszen így ismerkedhetünk meg legjobban a játék tulajdonságaival. Ha rögtön szétnézünk mi is vár ránk, azonnal feltűnhet, hogy a tréning küldetéseken kívül mindössze 4 helyszín választható, azon belül pedig 3-3, ami elsőre nekem kevésnek tűnt. Ha belevágunk a tréningbe, akkor rájövünk, hogy bizony az sem a szokványos tutorial stílusú mód, némelyik feladat igencsak megizzasztja az egyszeri játékost. Aki ismer az tudja, hogy engem nehezen lehet kihozni a sodromból, de itt-ott már sűrűn emlegettem a készítők egész családfáját. Ebben a módban ugyanis a SAS híres kiképzőközpontjába, a Killing House-ba látogatunk el és ott kell elsajátítanunk a szoba biztosításától kezdve, a céllövésen keresztül a túszok kiszabadításainak fortélyait. Ami igazán kihívás, az az, hogy mindent időre kell, hiába csinálunk meg mindent jól, a küldetés végén lepontoznak, vagyis legsűrűbben alulpontoznak a lassúságunk miatt és így nem is mehetünk tovább a következő pályára. Végül visszatekintve nem nehéz teljesíteni ezeket, de emlékszem néhány küldetésen már tökéletes fejlövéseket osztottam ki a terroristákat ábrázoló, felugró lapokra, a küldetés végén mégis a pofámba vágták, hogy béna vagyok (teszi ezt egy, az ember idegeire menő hang, akinek az angol kiejtése olyan, mintha oroszul beszélne).
Miután némi szerencsével befejeztük a kiképzést, választhatunk a rendes küldetések közül. Mint már említettem 4 helyszín áll rendelkezésünkre, ezek rendre az Iraki nagykövetség épülete, egy IRA által birtokolt farm, metróállomás, és maga a Parlament, természetesen mind Nagy Brittaniában. Ha szívünk szerint választottunk, akkor egy videón, Mac, egy veterán SAS katona elmondja a helyzetet és a feladatainkat. Mac-ről egyébként az extrák alatt többet is megtudhatunk. Ezeknek a filmeknek az egyetlen pozitívuma, hogy jó minőségűek, egyébként unalmasak, hiteltelenek. A helyszíneken 3, négy fős osztag indul, melyek közül először csak az elsőt indíthatjuk, a többit csak akkor, ha azt sikeresen teljesítettük (az idő itt is súlyozottan számít). Kevésnek tűnik ez a 4 helyszín, igaz az azon belüli 3 külön osztag más-más pályán halad (csak látjuk a másik osztagot, de arra a területre mi nem tudunk sehogy sem eljutni).
Amikor elkezdtem játszani ezekkel a küldetésekkel, igen keserű tapasztalatokat vontam le. Egyik sajnálatos tény, hogy a küldetés indítása előtt pusztán egy alap tájékoztatást kapunk és kész, mehetünk is. Azt el lehet felejteni, hogy fegyvereket választhatunk, útvonalat tervezhetünk. Kapunk egy alap gépfegyvert, pisztolyt, kést, gránátokat. A lelőtt terroristáktól ugyan felvehetünk más mordályokat, de nincs értelme, egyrészt mert nincs rá idő, másrészt mert semmi hasznunk nem származik belőle. Ezt a részt nagyon elrontották, mert a játékos úgy érzi, hogy nincs értelme másik fegyverre váltani. Én a pályákat mindig az alap gépfegyveremmel vittem végig. Néha használtam gránátot, de az meg akkora időveszteséggel járt, hogy később arról is letettem.
Következő negatívum, hogy túlzottan árkádos lett az egész játékmenet. Szerencsére lehet választani arcade és simulation mód között a pályák előtt. A simulation azért jobb, mert ott nincs célkereszt, nem látni a csapat életerejét, valamint azt sem, hogy a tárban hány töltény van még. Ugye a valóságban is így van ez, én ezt a módot választottam, hogy valamivel javítsam a játékélményt. Ezektől függetlenül, ebben a módban is teljes az arcade feeling. Semmi taktikázási lehetőség, egyedüli célunk, hogy végigrohanjunk a szobákon, kiirtsuk a gonosz terroristákat, megmentsük a túszokat. A mellékelt in-game videó elején, az első pályának is a legelejét láthatjátok. Amikor először megcsináltam azt a pályát, akkor attól függetlenül, hogy minden túsz megmenekült, minden terrorista semlegesítve lett, 100-ból kereken 0 pontot kaptam. Ennek magyarázata az volt, hogy az ideális 1 perc 40 másodperces idő helyett, én 7 perc alatt csináltam meg. Ez a 0-ás érték, hogy őszinte legyek, nem hatott túl ösztönzően. Egyébként a videó a pálya 1/3-áig tart, és legalább 2 perc a játékidő odáig. Pusztán azért vettem fel így, hogy látszódjon valami játékélmény-szerűség. A The Regiment elvárása azonban az, hogy meglepetés szerűen rontsunk be minden helyiségbe. Ha így teszünk, akkor kb 2-3 szobát még túlélünk, de a negyedikben már biztos, hogy eltalálnak és akkor jön a nagyszerű halál. Egy szó mint száz, ez a "csináljuk gyorsan" dolog rombolja a játékélményt.
Most pedig a pozitívumok helyett következik még néhány negatívum. Kénytelen vagyok visszakanyarodni a már említett időre-mindent dologhoz. A terroristák meghatározott helyeken vannak, onnan legfeljebb akkor mozdulnak el, ha dobunk egy gránátot a mellettük lévő szobában és erre pusztán a kíváncsiság kedvéért előrébb jönnek. Ezzel arra próbálok rávilágítani, hogy mivel időre kell teljesíteni a küldetéseket, elkerülhetetlen, hogy annyiszor vágunk neki ugyanannak a pályának, hogy már kívülről fújjuk, melyik szobában, hol, hányan lesznek. És ez bármilyen szomorú, így is van, én is így tudtam megcsinálni a küldetéseket. Szerintem ma, aki leül, hogy taktikai fps-el játsszon, az nem arra vágyik, hogy 100-szor menjen neki ugyanazon pályának, amit egyébként már számtalanszor jól megcsinált, csak épp az időkorláton kívül és begyakorlott szituációkat próbáljon minél gyorsabban megoldani. Szomorú, de a játékélmény csúnyán leszerepelt.
A grafika az, amire ebben az esetben nem nagyon lehet mit mondani. Nem is túl szép, nem is csúnya. Talán a textúrák minősége miatt mondható jónak, egyébként a modellek poligonszáma épphogy eléri az elvárhatót. Ha két túszt kiszabadítunk és utasítjuk őket, hogy hasaljanak le, akkor azok a földön vígan egymásba lógnak. Hiába a ragdoll effekt az elhalálozásokkor, régi már az az Unreal engine. Ami egyedül jól néz ki, az a zárt ajtó kinyitása, melyet társaink shotgunnal oldanak meg. Mindezek ellenére a gépigény érthetetlenül magas. A gépemen, ahol a Quake4 maximum részletességgel futott, előfordult, hogy beszaggatott, pedig fényévnyire van egymástól a két játék grafikája.
A hangokkal nincs különösebb gond, a fegyvereknek realisztikus a hangzásuk, a környezeti zajok is szépen passzolnak az eseményekhez. Egyedül a tréning módban hallható "kiképző" hangjával nem vagyok kibékülve.
Összegezve a The Regimentről szerzett tapasztalataimat, azt kell, hogy mondjam, nem éri meg. Nincs semmi újdonság, túlzott árkádos jelleg, érthetetlen gépigény. Hiába hangsúlyozzák, hogy itt nem a megszokott taktikai fps-ről lesz szó, hanem egy gyors akciócsoportról, úgy érzem, hogy nincs olyan ösztönző erő, ami folytatásra bírna (kivéve esetemben, hisz cikket kell írni belőle). Semmi történet, összefüggéstelen küldetések jellemzik. Esetleg annak tudom ajánlani, aki nem szereti a túlbonyolított taktikai fps-eket, mert az biztos, hogy ez nem az. Ajánlani tudom az in-game videónkat, melyben a már említett első pálya és a parlamenti pályából láthatóak részletek.
Miután némi szerencsével befejeztük a kiképzést, választhatunk a rendes küldetések közül. Mint már említettem 4 helyszín áll rendelkezésünkre, ezek rendre az Iraki nagykövetség épülete, egy IRA által birtokolt farm, metróállomás, és maga a Parlament, természetesen mind Nagy Brittaniában. Ha szívünk szerint választottunk, akkor egy videón, Mac, egy veterán SAS katona elmondja a helyzetet és a feladatainkat. Mac-ről egyébként az extrák alatt többet is megtudhatunk. Ezeknek a filmeknek az egyetlen pozitívuma, hogy jó minőségűek, egyébként unalmasak, hiteltelenek. A helyszíneken 3, négy fős osztag indul, melyek közül először csak az elsőt indíthatjuk, a többit csak akkor, ha azt sikeresen teljesítettük (az idő itt is súlyozottan számít). Kevésnek tűnik ez a 4 helyszín, igaz az azon belüli 3 külön osztag más-más pályán halad (csak látjuk a másik osztagot, de arra a területre mi nem tudunk sehogy sem eljutni).
Amikor elkezdtem játszani ezekkel a küldetésekkel, igen keserű tapasztalatokat vontam le. Egyik sajnálatos tény, hogy a küldetés indítása előtt pusztán egy alap tájékoztatást kapunk és kész, mehetünk is. Azt el lehet felejteni, hogy fegyvereket választhatunk, útvonalat tervezhetünk. Kapunk egy alap gépfegyvert, pisztolyt, kést, gránátokat. A lelőtt terroristáktól ugyan felvehetünk más mordályokat, de nincs értelme, egyrészt mert nincs rá idő, másrészt mert semmi hasznunk nem származik belőle. Ezt a részt nagyon elrontották, mert a játékos úgy érzi, hogy nincs értelme másik fegyverre váltani. Én a pályákat mindig az alap gépfegyveremmel vittem végig. Néha használtam gránátot, de az meg akkora időveszteséggel járt, hogy később arról is letettem.
Következő negatívum, hogy túlzottan árkádos lett az egész játékmenet. Szerencsére lehet választani arcade és simulation mód között a pályák előtt. A simulation azért jobb, mert ott nincs célkereszt, nem látni a csapat életerejét, valamint azt sem, hogy a tárban hány töltény van még. Ugye a valóságban is így van ez, én ezt a módot választottam, hogy valamivel javítsam a játékélményt. Ezektől függetlenül, ebben a módban is teljes az arcade feeling. Semmi taktikázási lehetőség, egyedüli célunk, hogy végigrohanjunk a szobákon, kiirtsuk a gonosz terroristákat, megmentsük a túszokat. A mellékelt in-game videó elején, az első pályának is a legelejét láthatjátok. Amikor először megcsináltam azt a pályát, akkor attól függetlenül, hogy minden túsz megmenekült, minden terrorista semlegesítve lett, 100-ból kereken 0 pontot kaptam. Ennek magyarázata az volt, hogy az ideális 1 perc 40 másodperces idő helyett, én 7 perc alatt csináltam meg. Ez a 0-ás érték, hogy őszinte legyek, nem hatott túl ösztönzően. Egyébként a videó a pálya 1/3-áig tart, és legalább 2 perc a játékidő odáig. Pusztán azért vettem fel így, hogy látszódjon valami játékélmény-szerűség. A The Regiment elvárása azonban az, hogy meglepetés szerűen rontsunk be minden helyiségbe. Ha így teszünk, akkor kb 2-3 szobát még túlélünk, de a negyedikben már biztos, hogy eltalálnak és akkor jön a nagyszerű halál. Egy szó mint száz, ez a "csináljuk gyorsan" dolog rombolja a játékélményt.
Most pedig a pozitívumok helyett következik még néhány negatívum. Kénytelen vagyok visszakanyarodni a már említett időre-mindent dologhoz. A terroristák meghatározott helyeken vannak, onnan legfeljebb akkor mozdulnak el, ha dobunk egy gránátot a mellettük lévő szobában és erre pusztán a kíváncsiság kedvéért előrébb jönnek. Ezzel arra próbálok rávilágítani, hogy mivel időre kell teljesíteni a küldetéseket, elkerülhetetlen, hogy annyiszor vágunk neki ugyanannak a pályának, hogy már kívülről fújjuk, melyik szobában, hol, hányan lesznek. És ez bármilyen szomorú, így is van, én is így tudtam megcsinálni a küldetéseket. Szerintem ma, aki leül, hogy taktikai fps-el játsszon, az nem arra vágyik, hogy 100-szor menjen neki ugyanazon pályának, amit egyébként már számtalanszor jól megcsinált, csak épp az időkorláton kívül és begyakorlott szituációkat próbáljon minél gyorsabban megoldani. Szomorú, de a játékélmény csúnyán leszerepelt.
A grafika az, amire ebben az esetben nem nagyon lehet mit mondani. Nem is túl szép, nem is csúnya. Talán a textúrák minősége miatt mondható jónak, egyébként a modellek poligonszáma épphogy eléri az elvárhatót. Ha két túszt kiszabadítunk és utasítjuk őket, hogy hasaljanak le, akkor azok a földön vígan egymásba lógnak. Hiába a ragdoll effekt az elhalálozásokkor, régi már az az Unreal engine. Ami egyedül jól néz ki, az a zárt ajtó kinyitása, melyet társaink shotgunnal oldanak meg. Mindezek ellenére a gépigény érthetetlenül magas. A gépemen, ahol a Quake4 maximum részletességgel futott, előfordult, hogy beszaggatott, pedig fényévnyire van egymástól a két játék grafikája.
A hangokkal nincs különösebb gond, a fegyvereknek realisztikus a hangzásuk, a környezeti zajok is szépen passzolnak az eseményekhez. Egyedül a tréning módban hallható "kiképző" hangjával nem vagyok kibékülve.
Összegezve a The Regimentről szerzett tapasztalataimat, azt kell, hogy mondjam, nem éri meg. Nincs semmi újdonság, túlzott árkádos jelleg, érthetetlen gépigény. Hiába hangsúlyozzák, hogy itt nem a megszokott taktikai fps-ről lesz szó, hanem egy gyors akciócsoportról, úgy érzem, hogy nincs olyan ösztönző erő, ami folytatásra bírna (kivéve esetemben, hisz cikket kell írni belőle). Semmi történet, összefüggéstelen küldetések jellemzik. Esetleg annak tudom ajánlani, aki nem szereti a túlbonyolított taktikai fps-eket, mert az biztos, hogy ez nem az. Ajánlani tudom az in-game videónkat, melyben a már említett első pálya és a parlamenti pályából láthatóak részletek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.