Adorable Adventures teszt

A Montpellier városban található parányi Wild Sheep Studio egy apró kis 12 fős független fejlesztőcsapatot takar, akik pozitivitástól duzzadó játékokat szeretnének készíteni emlékezetes karakterekkel. Úgy tűnik ez rögtön össze is jött nekik, ugyanis az Adorable Adventures egy végtelenül szerethető történetet kínál egy hihetetlenül cuki malackával és annak testvéreivel. Máshol is írtam már talán, hogy a szülők mindig bajban vannak, amikor a csemetéknek szeretnének választani valami videójátékot, így nekik például ez egy tökéletes alkotás, de az egész felépítés és megvalósítás gondoskodik afelől, hogy egy kortalan szórakozást kapjon bárki nemtől vagy érdeklődési körtől függetlenül – képzeljük ide a 0-100 éves korig jelölést.

A játékban egy heves erdőtűz után járunk és egy Boris nevű vadmalac bébi szemszögéből élhetjük a történéseket, a csíkos kis cukorfalattal kell felkutatni a 6 kistestvérét, majd kiszabadítani csapdába esett anyukájukat. A történetben végig tetten érhető egy oktató és nevelő célzatú vonal, a mama koca például pont egy emberi létesítménybe pottyant be a tetőn át, ráadásul a használaton kívüli romos tároló szerencsétlenségére egészen disznóbiztos nyílászárókat kapott, szóval csak a szagát érezhetjük a fináléig. A bevezetőben sorra átvesszük az alap irányítást és a küldetéseket, így perceken belül teljes értékű malacokká avanzsálhatunk. Az ugráson és a csörtetésen kívül a legfontosabb mechanika a szaglás lesz, ezzel tudjuk felkutatni a többi kölyköt, de a világban található titkokat is ennek segítségével fedezhetjük fel.

A játékos és szeleburdi Boris nagyon fiatal, ezért a szagok és illatok szupersztrádáján nem könnyen igazodik el, a tesók keresése közben bizony az erősebb fragranciák azonnal bezavarnak a vad szimatolások közepette. A történetet mesélő narrátor mellett egy könyvecskét is kapunk a kalandozáshoz, így a térképet, a testvéreket és a küldetéseket itt követhetjük nyomon, de a kedvenc részem is itt lesz, az összeszagolható dolgokat jelző matricás album. A szagfelhőket követve az ismeretlen növények, tárgyak, állatok vagy egyebek az első szippantás után ide kerülnek be, majd a kellő számú orrlyukas vizitekkel mellőzhetjük a küldetésünket zavaró szagforrást. Ilyenkor egy informatív leírást is kapunk amúgy az adott matricához, a második szint után pedig egyes dolgokkal dekorálhatjuk is a kalandvágyó kisállatot – virág a fejre, lépes méz a hátra, világító gomba lámpásnak, stb.

Számos egyéb mellett még egy hatalmas érv van megvenni a gyerkőcnek a játékot, ugyanis szokatlan módon teljes magyar lokalizációt és feliratozást kapott a szoftver, ami meglepően korrektre sikeredett. Ahogy említettem a morális tanítások végig ott lesznek a sztori során, a megöklelhető szemetesekbe például kidobhatjuk a bűzölgő konzervdobozokat és a hulladékot, a parázsló tűzfészkeket elolthatjuk, az egymásra tornyozott tévesen jelzésnek hihető köveket leborogathatjuk, de a matricák segítségével tanulhatunk is az erdők, mezők, mocsarak flórájáról és élővilágáról – sajnos az állatokból kevés van, egy DLC-t szívesen fogadnék ilyen jellegű bővítéssel és más területekkel. Az erdőben csordogáló patak melletti faházban a vadőr narrátorunk lenne, de éppen más dolga akadt, ezért kicsit rakoncátlankodhatunk a cuccaival is. Virágokat ültethetünk az erre kijelölt helyre, kiszedhetjük az ajtó melletti cserép alá dugott pótkulcsát, vagy a terasz falára ragasztott gyerekrajzokat mustrálhatjuk – fogadni mernék, hogy ezeket a fejlesztők gyerekei alkották.

A játéktér az elején egészen behatárolt keretek közé van szorítva, így a kisebb részen könnyen beletanulhatunk a malaclét legjavába, aztán az eltérően masszív barikádokat csak a folyton növekvő kondával törhetjük át – valamiért ilyenkor is csak Boris öklel, lehet a lelki támogatás ad neki extra erőt hozzá. A tesók mind külön nevet, kinézetet és egyéniséget kaptak, némelyiket pedig csak speciális noszogatással, trükkel vagy szívességgel lehet lekenyerezni a csatlakozáshoz, szóval nem egy szimpla bújócskával kell számolni – kedvencem a nutellás üvegbe szorult fejű kis butuska. A matricák nagyrészét könnyen össze lehet szedni, de vannak egészen fifikás feladványok is, a résekből ítélve pedig még nekem is maradt talán kettő vagy három titok, amit végül nem találtam meg. A keresgélni valók között vannak elásott egyedek is, amiket csak közelről lehet kiszagolni, de egy állat kaka is jól elbújt a kíváncsi malacom szemei elől.

A kihívások oldalon vannak egyéb tevékenységek, akad például szarvasgomba kiásása után nyíllá összeálló lepkeraj, amivel időre versenyezhetünk a rögtönzött kapukon át, de az abroncshintákon átugorva szintén időre ügyességi versenyek is lapulnak pár helyen. Más helyeken egy Nyúl mamának kereshetjük meg a szétszéledt és elrejtőzött kicsinyeit, de a vadkamerákat elcsenve még egy fotós kihívássorozat is van, ahol borítékokban talált helyszíneket kell rekreálni. A lap amire berajzolódnak az elérhető tennivalók egészen tágas, szóval 2-3 órával simán kitolja az alap szavatosságot ez is, viszont a szagolható cuccok a nagy mennyiség ellenére hamar elfogynak, a sztori pedig sajnos felettébb rövidre sikeredett. Ez kicsit fájó pontja a játéknak, mert egy roppant élvezetes és relaxálós élményt ad, ami egyszerűen letehetetlen, de emiatt egy leülésre könnyen le is csúszhat, ha nem figyelünk.

A grafikára és a teljesítményre nem igazán lehet panaszom, a néha előtűnő apróbb textúra hibákon kívül PS5-ön csak minimális szaggatást tapasztaltam elszórva, ezt leszámítva egy csodálatos utazásként és kikapcsolódásként éltem meg azt a pár órát amíg elértem a stáblistáig. Az egymáshoz kapcsolódó eltérő biómok kellően változatosak voltak, a frissen leégett erdő pedig egy meglepő kiegészítése volt a térképnek. Itt a hamuban például nem lehet szaglászni, mert rögtön prüszkölni fog Boris, de egy kő görgetésével simán letakaríthatjuk magunk előtt a pályát. Van egy hegyes rész, aminek a tetejére mindenképpen érdemes felmenni, siker esetén az ott bújó titkon kívül a kilátás is kellő jutalom lesz – meglepően messzire el lehet nézelődni, ami ráadásul szép is. A zenék amikor felcsendülnek kellemesen aláfestik a történetet, de nagyrészt az élővilág neszeit fogjuk hallgatni malackánk dobogó patái és röfögései mellett. Az irányítás roppant egyszerű, a menü és a felületek letisztultak és jól átgondoltak, de még a navigáció közben hallható zajok és zörejek is a részletekről és az igényességről tanúskodnak. A kis coca bármit csinál baromi aranyos, a magas fűben sertepertélés, a futás közben kifarolás és a szimpla séta is szívet melengető, a seggre ülős mutatványától pedig egyenesen el lehet olvadni. Aki néhány óra kikapcsolódásra és nyugira vágyik a mindennapokban, annak teli találat lesz a játék, de a szülőknek sem kell gondolkodni beszerezzék-e a lurkóiknak – barátnőnek is tökéletes meglepetés lehet. Nem tudom, lehet olyat mondani, hogy már most megérkezett az év legaranyosabb játéka? (A cím nem hazudott)

Az Adorable Adventures április 30-án jelent meg PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült.

Az Adorable Adventures április 30-án jelent meg PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült.