Amikor öt évvel ezelőtt, 2021 októberében végre megjelent a legendás RTS-széria negyedik felvonása, már 16 év telt el a harmadik epizód óta, úgyhogy mondani sem kell, mekkora hype övezte a nagy napot. A játék ráadásul nem is sikerült rosszul! Kétségtelen, hogy picit túl mélyen és gazdagon merített a második rész struktúrájából, ám képes volt a jól ismert játékmeneti loopot a 2020-as évek elvárásaihoz igazítani, egy izgalmas történelmi kampánnyal, remekül sikerült, doku-szerű átvezetőkkel és izgalmas multis meccsekkel hamar belepte magát a stratégiai játékok rajongóinak szívébe. Egyetlen komolyabb bökkenő viszont szinte minden tesztben, elemző-videóban, és szofisztikáltabb steames véleményben visszatért; a kezdetben elérhető, összesen nyolc nemzet egyszerűen kevés volt egy ilyen grandiózus RTS számára. Főleg, ha párhuzamba állítjuk a mindenki által szeretett AoE II 56 civilizációs felhozatalával. Az elmúlt öt évben viszont szerencsére nem voltak tétlenek a srácok a Relic Entertainment műhelyében, és mostanra már 25-re duzzadt a kínálat – melyből az utóbbi kettő, vagyis a skót és a viking nemzet újdonságok, skinek és egyedi stratégiák terén jócskán túllicitáltak minden eddigi tartalmat.

Kezdjük is a skótokkal! Már rögtön a meccs első pillanatában fel fog tűnni a plusz egy egység az induló felderítő és a hat munkás mellett; egy skót-felföldi marha, amit levágás helyett legelni küldhetünk a bogyós növényekre, ezzel folyamatos és kiapadhatatlan élelmet generálva. További marhákat toborozhatunk a nagyobb lakóhelyet biztosító Outpostokban, ahova a marhák mellett a munkásainkat is bemenekíthetjük, így némileg védve leszünk a korai fosztogató-támadások ellen. Gazdaság szempontjából még hatalmas boostot jelent a skót vallási egység, vagyis a Kirkmen, akik horgásztavakat létesíthetnek a munkásaink mellé, így nem csak némi aranyat generálnak, de akár 20%-os boostot is jelenthetnek a közelben termelő egységeknek.

Az igazán érdekes újításokat viszont a katonai oldalról kaptuk. A határőrök személyében megérkeztek a játék első olyan lovas egységei, amelyek pisztolyt használnak távolsági fegyverként, ám az épületeket a közelharci egységekhez hasonlóan fáklyával támadják, így városok ostromlásához is kitűnően alkalmasak. Közelharci egységek terén kapunk egy felfejlesztett felderítő variánst, a Ghillie-t, mely gombnyomásra bármikor el tud rejtőzni, nem csak a dús aljnövényzetben. Gyalogság terén a Cateran egy pusztán élelmiszerért roppant gyorsan toborozható, nagy sebességgel közlekedő, viszonylag jó sebzésű, ám alacsony életerejű egység, főként a korai korszakokban fog kapóra jönni. A Pikeman egy módosított lándzsás, más nemzetekhez képest némileg hosszabb lándzsával. Az óriási, kétkezes karddal a csatába rongyoló Gallowglass plusz támadási szorzót kap a munkások és épületek ellen, a felvidéki íjászok pedig alacsonyabb hatótávval, de nagyobb sebzéssel rendelkeznek.

A prímet viszont egyértelműen a Tacksman egység viszi, akik a felvidéki puskás gyalogságnak számítanak, a más nemzeteknél megszokott támadási értékkel, de jóval magasabb tüzelési gyorsasággal, így lényegében bármi ellen OP-nek számítanak. Skót specialitás lesz a Mustering Hall, vagyis a gyűlésterem épülete is, amely köré ha megfelelő mennyiségben építünk katonai épületeket, három-négy alkalommal vészhelyzeti toborzást csinálhatunk, így egyik pillanatról a másikra akár egy 50-60 fős ütőképes sereget is összedobhatunk arany nélkül, lényegében a semmiből. Korszakok közti lépésnél pedig a Skót-felvidék vagy a Skót-alföld egyik híres épületét húzhatjuk fel, láthatjuk így majd az Iona apátságot, a Dunvegan erődöt és Edinburgh kastélyát is.

A DLC második új nemzeteként a vikingek hajóztak be, melyek a lehető legdrasztikusabb módon rúgják fel a már jól megszokott felállást. Mivel északon a korai századokban nagyon nagy volt a népvándorlás, a munkásokat így nem mi képezzük ki a városközpontban, hanem automatikusan termelődnek. Kis nehezítés, hogy a vikingeknél külön népességlimit van a munkások és a katonák esetében is, amit minél több Longhouse építésével bővíthetünk ki. Ezek nem csak sima lakóépületek, hanem felfejleszthetjük őket két-beállásos farmmá, aranyat termelő Bee Skeps-é, de még a kovácsműhely fejlesztéseit is innen érhetjük el, teljesen automatizáltan. És persze mindegyikben képezhető a viking sereg gerince, a Bondi. Ezen egységek lényegében az alap dárdás katonák alternatívái, lényegesen több páncélzattal, és ha nagyobb számban mozognak együtt, akkor életerő bónusszal.

A kerek pajzzsal és egyenes karddal felszerelt Hirdmanok mellett van még bőven számos izgalmas, új egység. A Jylland lovag például a szokásos lovagokhoz képest kevesebb élettel és alacsonyabb sebzéssel rendelkezik, de halálukkor visszaadják a toborzásukhoz szükséges arany egy részét. A lakomák alkalmával toborozható Shield Maidenek a legerősebb gerelyhajító egységek, akik extra támadóerőt kapnak a szövetséges épületek környékén, így védekezésre tökéletesek. A Skåne Crossbowman az összes számszeríjász közül a legolcsóbb, cserébe alacsonyabb a sebzése és a támadóértéke. A legérdekesebb egység viszont a szinte páncél nélküli, alacsony életerejű, ám hatalmas sebzéssel rendelkező berserkerek, akiket nem csak a barakkokban, hanem a rituális szentéllyé alakított ereklyéknél automatikusan toborozhatunk.

A Raiders of the North DLC legnagyobb erőssége, hogy mindkét új nemzet alapjaiban különbözik az eddigiektől, így nem csak azoknak hoz új élményt, akik velük játszanak, hanem a velük szövetséges vagy ellenséges játékosok is teljesen új stratégiákat próbálhatnak ki. A vikingek folyamatos egység-cunamija, a skótok lőporos katonái és sec-perc alatt toborzott villámseregei minden körben képesek megborítani a csata kimenetelét, az pedig csak hab a tortán, hogy a rengeteg új egység és épület több mint tisztességes designt kapott, mondhatni az AoE IV felhozatalának csúcsai lettek. Az egyetlen probléma a DLC-vel az árazás… 20 euró két nemzetért, pár új coop küldetésért és két biomért eléggé húzós. Ugyanakkor az eddigi DLC felhozatalnak egyértelműen a legjobbjai közé tartozik, a játékosbázist is szépen megpörgette, a matchmaking ismét gyors lett, úgyhogy minden azon áll vagy bukik, hogy mennyire vagyunk nyitottak a multis élményekre. Ha örömmel vágunk bele, akkor a 20 euró kicsengetése mellett is elégedettek leszünk, és jócskán vár ránk móka a Skót-felföldön, amíg újabb nemzetek érkezésére várunk!

Az Age of Empires IV: Raiders of the North október 29-től érhető el PC-n. A tesztelési lehetőségért köszönet a Microsoft csapatának!