Halálos Iramban: Tokiói Hajsza

  • Írta: Ca$h
  • 2006. augusztus 9.
Lucas (Sean Boswell) nyugisan éli a kispolgári végzős gimnazista éveit. Minden nap suliba megy, nézi a csajokat, persze csak ábrándozik róluk, áhítattal figyeli a dicsőségben úszó focistákat, és hébe-hóba kocsikat szerelget a technika órákon.
Ez persze csak az első benyomásunk lesz róla, de nem sokára kiderül, hogy a valóságban fanatikus autóversenyző, de ebből is az illegális fajtát művelő. Rozoga, de annál bikább verdáját, folyton fogadás áldozatává teszi ki, most is így tesz majd, mikor az első forró csajszi felbukkan a közelben. Az újgazdag kihívó először nem megy bele, apuci Dodge Viperja mégiscsak többet ér ennél, úgyhogy mire feleszmél a verseny már a lány kegyeiért fog menni. A verseny elindul, mindketten eszelősek, az események őrülten követik egymást, nem is csoda hogy balesettel végződik minden. Ekkora már kiderül, hogy főszereplőnk nem éppen egy hófehér múltjáról híres kiskölök, rengeteg kihágás van már a háta mögött, aminek köszönhetően ő és az anyja szinte havonta váltanak várost, persze Amerikán belül. De ezúttal nem ússza meg ilyen könnyen, a végzés szerint apjához kell mennie, aki Tokióban él, a technika fővárosában. Itt gyökeresen meg fog változni hősünk élete, az események felgyorsulnak, nem is akármilyen sebességre, ahol a végén még egy hatalmas meglepetés is várni fog minket, és hogy mi is az a Tokió Drift? Garantáltan ki fog derülni.


Mi az, amit egy ilyen filmtől elvárhatunk tulajdonképpen? Mire számíthatunk, amikor beülünk egy ilyen mozira? Lássuk először, hogy honnan jött ez az egész, és hogy hova fajultak a dolgok azóta. 2001-ben Rob Cohen leforgatta a Fast & The Furious mozit, ami akkoriban hatalmas nagy előrelépés volt ebben a műfajban. Sőt! Vin Diesel főszereplésével ez a film tulajdonképpen egy teljesen új stílust hozott létre, amit rengeteg hasonló film, de legfőképpen számítógépes játék követett. Arról nem is beszélve, hogy divatba hozta az akkor már régóta működő, underground autóversenyzést. Persze Egymás után jelentek meg a világban, a szanaszét tunningolt verdák, és a gyorsulási versenyek. Remek kis múvi volt, amit 2003-ban már követett is a folytatás, 2 Fast 2 Furious címmel, John Singleton rendezésében. Erről a filmről azért már sokan vitatkoztak és a vélemények eléggé szélsőségesek lettek. Nem is csoda, hogy viszonylag hamar el is tűnt a süllyesztőben. Éppen ezért nem volt pici a döbbenet az arcomon, mikor megláttam egy szép napon, a harmadik résznek a bemutatóját, amiről kiderült, hogy teljesen vissza fog menni a gyökerekhez, vagyis Japánba, ahol ezek a csodaverdák készülnek.


Bevallom nem volt olyan sok kedvem megnézni a filmet, de szerencsére nem kellett csalódnom. Szóval mit is várunk egy ilyen nextgenes road movie-tól? Jó zenét, dögös csajokat, gizda verdákat, forró akció jeleneteket, karcsú történetet? Aki ezt várja tőle, az nagyon jól fogja érezni magát, mert ebből mindent meg fog kapni, ráadásul tripla adagban. Külön érdekességnek számít, hogy a Fast & The Furious – Tokyo Drift olyannyira Need for Speedes, mint amennyire a NFS – Underground volt Fast & The Furious-os annak idején. Érdekes, hogy az ötletlopásból adódó sikerek után, amit a játékipar hozott ebben a kategóriában, a sorozat harmadik része már erőteljes érezhetőséggel visszanyúlt magukhoz a játékokhoz. Az egész film feelingje olyan, mintha a felkérték volna a Most Wanted játék rendezőjét, hogy csináljon már egy mozifilmet, mert az nekünk olyan jó lenne. Szinte alig van pár perc, amikor nem szól benne valami zene, persze azt mondanom sem kell, hogy egytől egyik mindegyik ultragizda. A hangulat a toppon van, a kocsik gyönyörűek, a jelenetek lélegzetelállítóak.


Kedvencem, mikor főszereplőnk, aki remek sofőrnek hiszi magát, először megy el egy ilyen driftelésre, igaz még azt sem tudja, hogy mi az valójában. Szóval aki tudja, hogy milyen egy ilyen verseny az gondolom már sejti, hogy mennyi fog szegény szerencsétlen kocsiból maradni a végére. Mert a valóságban nem is olyan könnyű ez, mint mondjuk a Ridge Racerben, erről minket is meg fognak győzni. Érdekes egyébként, hogy Japánban, ezt a típusú versenyt tartják a legtöbbre, rengeteg ember hódol ezeknek a futamoknak, vannak akik az összes pénzüket erre költik, majd egy szép napon a villanyoszlopon ér véget az összes álmuk, hogy szépen elölről kezdhessenek mindent. Persze a versenyek illegálisak, hihetetlenül veszélyesek és a rendőrök nagyon nem díjazzák az ilyesmit, de a srácok csak nyomják neki, a világért sem hagynák abba.


Ebből a szellemiségből igyekezett valamit átadni nekünk a rendező, és a próbálkozás olyannyira sikeres lett, hogy még azért sem haragszunk majd rá, hogy főszereplő srácnak, pont egy ilyen tahó texasi kiejtésű Missisipi Peetet választott. Vagy hogy a főgonosz D.K. (Drift King, Brian Tee), csak 0,5cm távolságból képes mindenkivel társalogni. Mint ahogy azt sem, hogy a főcsajszi (Nathalie Kelly) színészi képességeinél még én is többet tudnék nyújtani. Külön hab a tortán, hogy mellékszereplőként meg fog jelenni, a Japán Kung-Fu film legenda, Sonny Chiba is, aki nem utolsó sorban Quentin Tarantino példaképe. Szóval, mindent egybevetve, összességében nézve a mozit, kikapcsolódásnak remek kis film ez, tömény látványorgiában úszó videóklippet fog látni, aki befizeti azt a pár pengőt érte.


Rendezte: Justin Lin
Zene: Brian Tyler
Szereplők: Lucas Black, Brian Tee, Nathalie Kelly, Sung Kan
Játékidő: 104perc
IMDB: 5.3

Saját vélemény: 8

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...