Gettó milliomos

  • Írta: zoenn
  • 2009. március 18.
Danny Boyle olyan modern mesét szőtt, amit a Filmakadémia 8 Oscar díjjal jutalmazott. Különböző idősíkokon bontakozik ki Jamal, a fiatal indiai teahordó fiú szívszorító története, a nincstelenségből indulva, az ázsiai igazságszolgáltatást megkerülve, egészen a főnyeremény bezsebeléséig.
A nálunk is valaha jobb napokat megért Vágó-vetélkedő, a Legyen Ön is Milliomos indiai változata minden este a székbe helyezi a toprongyos lakosság tetemes hányadát, az élet megáll, mindenki ököl- összeszorítva szurkol a fiatal, nyomornegyedből származó Jamalnak (Dev Patel), aki immár az utolsó kérdésnél tart. A diktatórikus hatóságok sem hiszik el, hogy a fiú csalás nélkül képes eljutni eddig, s egy barátságosnak nem mondható rendőrségi kihallgatás során járják körül a sikeresen megválaszolt kérdéseket. S miként szorult ennyi gógyi egy tanulatlan, szülők nélkül maradt gyerekbe?


Boyle három idősíkon kacérkodik Jamal unalmasnak nem mondható életének bemutatásával, egyik a jelen, azaz a vallatás, másik a közelmúlt, azaz magának a TV-s szereplésnek időtartama, végül a múlt, mely rámutat arra, hogy a bádogviskók tengerébe született senki felnőtté válik. Az élet a legjobb tanító, erre már az elején rá fogunk jönni. A gyermekkor önfeledtnek nem mondható, még a pöcegödröt is megjárja, csak, hogy kedvenc színészóriásától autogramot gyűjtsön be, véres vallási lázongásban megárvult két testvér és hasonlóan balsorból bőségesen kijutó lány, Latika háromszöge ez. Furcsa kontraszt a gazdagság kézzel fogható közelsége és az évekkel ezelőtti szemétdombos kaparászás, amit a néző kezébe adnak.


S milyen különös, hogy a válaszok ezen élethelyzetek megismerése után már játszi könnyedséggel megadhatók, mindent el is hiszünk ennek a szimpatikus fiatalembernek, India pedig a maga színes-szagos, piros szalagos látványvilágába ágyazott első látásra szerelem-története, mert a film magja tulajdonképpen a nyálas, mindent áthidaló, önzetlen, már-már giccses romantika. Míg a koszos szegénylegényből királyfi válik, az idősíkok jól eltalált ütemben váltják egymást, de a visszatekintés és a jelen egy jól elhatárolható ok-okozati viszonyt képvisel, így bontakozik ki ez a megható egyveleg. Ne tekintsük túlzottan Gangesz-parti, táncos, mindazonáltal az ottani értékítéleteknek sem igazán megfelelő valóság-ferdítésnek a Gettó milliomost, arra maga Boyle hívja fel a figyelmet. Mert az élet gonosz, és nem mindig happy-enddel végződik, éppen ezért a némileg klisészagú jelenetek is visszaköszönnek: összetűzés a családban, a báty gengszterré válása és a teljes szívből szeretett hölgyemény elvesztése, kétszer is. Ez így kiszámítható: Boyle a Transpotting és a 28 nappal később után is megmarad a melankolikus elbeszélésnél.  


Mint valami népmese, ám az indiai folklór cseppet se olyan, mint azt a rendező elképzeli, túlságosan is földhöz ragadt, szélsőséges karakterekkel teli, nálunk működik, de ha már ennyire belemélyedt a rendező a kultúra tanulmányozásába, képtelenségekkel ne hozakodjon elő. A gyerekkereskedők markából kicsusszanás, vonatkalózosdi, élet egyik napról a másikra, külföldi turisták rászedése, mind olyan társadalmi mellékvágány egy gyerek életében, ahonnan segítség nélkül képtelenség megkomolyodni, munkát vállalni, urambocsá, tévében szerepelni és kaszálni, ahogy kell. Pláne nem ott, ahol az újonnan épült felhőkarcolók árnyékában még mindig mezítláb szaladgálnak a koszos nincstelenek, cipőt lopva a Taj Mahal elől.


A karakterek élesek és az azokat eljátszó színészek vitán felül is hozzák a tökéleteset, pláne, hogy a gyerekszereplőket eddig sehol se láttuk, hihető, hogy őket is a gettóból halászták elő. Ha ez tényleg így volt, akkor többszörösen is ráhibáztak, hiszen mi is velük együtt komolyodunk meg és sodródunk a porból a reflektorfénybe. A szereplők mélysége is megfigyelhető, ugyan elsőre még egy-egy, jól megkülönböztetett jelzővel illetnénk. Ahogyan a vetélkedő műsorvezetője is csak a kamerák előtt olyan humoros és bohókás, de amint kihunynak a reflektorok ugyanaz a felfuvalkodott hólyag, aki lenézi a hozzá hasonló szerencsés fickókat. Dev Patel ugyan nem ma kezdte, de ahogyan vágta először a tátott szájú bamba, megilletődött fiút, úgy rá is cáfol hamarost, a felnőtt Latika pedig elbűvölő és érintetlen szépség, ámbátor gyenge és ráhatás nélkül képtelen meglépni azt a döntést, amit meg kell. A testvér, Salim pedig mindig is a pénzre, hatalomra és a villogásra vágyott, a bűn útján mindent meg is kapott, a gyónás pedig soha nem jön későn.


Mumbai világváros, az ellentétek városa, ahol a gazdagság és a szegénység régen is, most is megfér egymás mellett. A képek, amit az operatőr elénk tár, megfejelve némi népzenével és trendi goa-val, hihetetlenül látványosak, apró részleteken is elidőzik, ha kell csak az érzelmekre koncentrál, arcba-zoomolva, a gyötrődéssel felveszi a versenyt. Igen, Anthony Dod Mantle képeit igenis látni kell. Mégis a film mélyre szántó gondolatokat kelt bennünk, nem köntörfalaz, s a realitást jótékonyan elferdítve olyan melodrámával hozakodik elő, ami mégis könnyeket fakaszt belőlünk, egyszerűen érthetően, oda szúrva, ahol a legjobban fáj. Ámbátor a lezárás mindinkább megjósolható, ha már ennyi bonyodalmat vázolt fel a rendező, megkegyelmez a szereplőinek, nem megy át tragédiába. Az egész Gettó milliomos a vászonra született, s bár abszurdnak tűnhet egy a Legyen Ön is Milliomos köré szőtt egzotikus történetfolyam, mégsem árul zsákbamacskát, tanít is, hiszen én sem mondanám meg elsőre, hogy vajon a szerelmet, vagy a pénzt vinném el fődíjként.

Rendező: Danny Boyle
Forgatókönyv: Simon Beaufoy
Főszereplők: Dev Patel, Saurabh Shukla, Anil Kapoor,
Freida Pinto, Madhur Mittal, Ankur Vikal, Ajit Pandey
Operatőr: Anthony Dod Mantle
Zene: A. R. Rahman
Játékidő: 120 perc

IMDB értékelés: 8.6
Gamekapocs értékelés: 8.8

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...